Elkészültek a mikrogazdasági szinteket vizsgáló, Versenyben a világgal című kutatás első elemzései. A Magyarországon úttörő jelentőségű elemzéssorozat gyors-jelentésének főbb megállapításai a közvélemény általános értékelésénél határozottan kedvezőbb helyzetről tudósítanak. A kutatás programigazgatója Chikán Attila, a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Vállalatgazdaságtan Tanszékének vezetője.
A mikroszintet feltérképező kutatásoknak gyakorlatilag nincs hagyományuk Magyarországon – néhány, többé-kevésbé eredményes kísérlettől eltekintve már az előző rendszerben sem készültek efféle vizsgálatok. Chikán Attila szerint tehát a laikus állampolgár téved, ha azt hiszi, hogy bizonyos makrogazdasági-gazdaságpolitikai döntéseket csakis érzékeny hatásvizsgálatok után lehet meghozni – a múltban ez bizonyosan nem így működött, s amennyire a kutató látja, a döntések ma sem így születnek. A dolog másik oldala, hogy a döntéshozók a gazdaság egészét olyan aggregált mutatószámok alapján értékelik, amelyek nyilvánvaló módon elfedik a létező gazdasági struktúrákat – ez az oldal általában hiányzik az elemzésekből.
A Versenyben a világgal című kutatás éppen eme felismerés jegyében indult. A megvalósítást serkentette az a körülmény is, hogy a kutatók szerették volna igazolni azt a hipotézisüket, miszerint a magyar gazdaság mikroszintjein számottevően több kedvező, előremutató jelzés található annál, mint amennyi a makroelemzésekből sejthető lenne. Ezek a kedvező változások természetesen makroszinten is éreztetik majd hatásukat, ám ehhez időre van szükség. A gazdasági folyamatokat ugyanakkor jelentősen befolyásolják a szereplők várakozásai: ha nincs kellően pozitív képük arról, hogy mi történik körülöttük, az önbizalomhiányhoz, döntésképtelenséghez vezethet.
A GDP egytizedét és az export egynegyedét adó 325 vállalatra kiterjedő kérdőíves felmérés során (a vizsgálat főbb témáiról, illetve a hazai cégek stratégiájának változásáról lásd a Hét grafikonját a Figyelő 1996/45. számában) a megkérdezett 1300 vezető jelentős része igen optimista helyzetértékelést adott saját cégéről – ellentétben a versenytársakéval. Ez – noha önteltségre is utalhat – egészséges önbizalomként is értékelhető. Az mindenestre örvendetes, hogy a rendszerváltást megelőző időszakra jellemző panaszkodó hangvétel jobbára eltűnt. Továbbra is drámaian lassú viszont a technológiai megújulás, az új termékek piacra vitele: a fejlődés egyik legfőbb akadálya éppen az innováció hiánya.
A cégek szemléletmódját, működésük alapelveit ma már egyértelműen a piacgazdasági szemlélet hatja át. E megállapítás azonban jóval kevésbé állja meg a helyét akkor, ha a vállalkozások tényleges tevékenységét, napi működését vesszük szemügyre. A változtatásokat ma még sokkal inkább a – zömében kedvezőtlennek ítélt – környezeti hatások kényszerei, mintsem a stratégiai megfontolások motiválják. Ezzel együtt a kutatók szerint a vizsgált vállalati szféra versenyképességi esélyei határozottan javultak az elmúlt időszakban, ezen esélyek valóra váltásához azonban – a kedvezőbb gazdaságpolitikai feltételrendszer mellett – arra is szükség van, hogy a cégek bátrabban merjenek elébe menni a kihívásoknak.
A kutatás jelenlegi szakaszában még nehéz végleges megállapításokat tenni. Chikán Attila mégis megkockáztatja azt az állítást, miszerint a magyar gazdaság különböző létszférái közül az üzleti élet halad a leggyorsabban előre. A politikát mindenesetre már “fényévekkel” megelőzi, s ugyanez a helyzet az államigazgatási-gazdaságirányítási struktúrával is: a vállalkozói kör úgy “ejti át” a rendszert, ahogyan csak akarja. S itt nem a csalásokról, a feketegazdaságról van szó, hanem arról, hogy a gazdaság megtanult öntörvényűen viselkedni; egyre inkább elszakad a politikától, s nem utolsósorban sokkal eredményesebb is annál.
Az üzleti világban több az öntudatosabb, felkészültebb, optimistább, eredményesebb, s nem utolsósorban kevésbé frusztrált szereplő, mint mondjuk a politika területén. A kutatás eddigi eredményei – ha egyértelműen még nem is bizonyítják – legalábbis nem cáfolják ezt a hipotézist. Chikán Attila szerint a magyarázat nem is bonyolult: ma Magyarországon a piacgazdasági átmenet tanúi vagyunk, s az a kör, amelynek a piacgazdaság a lételeme, nyilvánvalóan könnyebben alkalmazkodik a feltételekhez, mint azok (például a kultúra vagy az egészségügy), amelyek számára ez idegen területnek számít. Korántsem véletlen módon a vállalatok a lehető legnagyobb mértékben megpróbálják függetleníteni magukat a környezeti (jogi, financiális, igazgatási) hatások befolyásától – miközben persze igyekeznek azokat kedvező irányban befolyásolni. A vizsgálat nyomán alighanem módosítani kell majd néhány elterjedt sztereotípiát is. Könnyen kiderülhet például, hogy a külföldi tulajdonú vállalatoknál bekövetkezett változások nem feltétlenül és nem minden esetben pozitívabbak, mint a magyar kézben lévő cégeknél tapasztalt fejlődés.
Chikán Attila szerint mindenesetre célszerű lenne, ha a szóban forgó kutatást bizonyos időközönként – például háromévente – megismételnék, de még ennél is fontosabb volna egy olyan monitoring rendszer kiépítése, amely – a mostani vizsgálatnál kisebb bázison – folyamatosan szolgáltatna mikrogazdasági adatokat a makrogazdasági döntéshozók számára.
Az 1944-es születésű Chikán Attila 1967-ben fejezte be egyetemi tanulmányait a budapesti Közgázon. Egyévnyi “vállalati gyakorlat” után visszatért az egyetemre, ahol – a hetvenes évek elején a kaliforniai Stanford Egyetemen töltött esztendőt leszámítva – mindmáig dolgozik. A Dunaferr Rt. felügyelőbizottságának elnökeként, valamint a Management Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatójaként alkalma nyílik megtapasztalni a magyar gazdaság mindennapjait is. Emellett alelnöke az MTA közgazdasági bizottságának, s számos nemzetközi szervezetben is képviseli Magyarországot. Végrehajtóbizottsági tagja például a Nemzetközi Anyaggazdálkodási és Beszerzési Társaságnak, de jövőre ő tölti majd be az Európai Termelési és Ipari Társaságok Szövetségének elnöki tisztét is. Huszonhat éve igazgatója a Rajk László Szakkollégiumnak.
