A tanácsadó kiválasztásánál érdemes azzal a céggel szerződni, amelyik a vállalati rendszer hatékonyságának javítását tartja fő célnak, nem csak a tanúsítás megszerzését. Ne alkalmazzunk olyant, amelyik úgy ad árajánlatot, hogy meg sem nézi a céget, nem végez felmérést, csak papírokból tájékozódik. Ne álljunk szóba azzal, aki nem beszél a felső vezetéssel, mert nekik is foglalkozniuk kell a minőségbiztosítással, hiszen az stratégiai ügyeket is érint, amelyeket csak ők dönthetnek el. Kérjük be a tanácsadó cégtől a munkát végző szakértőinek szakmai életrajzát, sőt szúrópróbaszerűen még ezek állításait is ellenőrizzük. A tanácsadók között lennie kell legalább egy közgazdásznak, aki a vezetés-szervezést vizsgálja felül, és egy olyan szakembernek, aki ért az adott vállalat tevékenységéhez. A választás során derüljön ki az is, hogy mire kell a rendszer, például beszállítói tanúsítást ad vagy mást. A szerződésben, a felmérés alapján konkrét feladatokra konkrét árakat szabjunk meg, és kössük ki, hogy a tanácsadó nem emelhet árat. A tanúsító cég kiválasztásánál vizsgáljuk, hogy legyen független a tanácsadó cégtől. Nézzük, hogy a kiküldött szakértőnek korábban nem volt-e kapcsolata a tanúsítandó céggel, mert ez kizáró ok. Legyen azonban olyan szakember, aki már dolgozott az adott területen. A tanúsító működjön nonprofit alapon, hogy ne növelje fölöslegesen a vizsgálatok számát, ami az ügyletet drágítja. A kiválasztásnál jó ajánlólevél a hírnév, a nemzetközi elismertség. Tudni kell azonban, hogy a magyar tanúsító cégek még nem tudnak nemzetközi igazolást adni. A vállalatok az ipari tárcánál pályázhatnak a tanácsadás és a tanúsítás költségei egy részének fedezésére. A minisztérium a felét állja a számlának, de fontos, hogy a pályázatot még a művelet megkezdése előtt adjuk be, mert különben nem lehet hozzájutni a támogatáshoz.
- 15:19 Tűzgömb szállt el Miskolc felett szentkarácsony éjjelén – videó
- 15:02 Zelenszkij eldöntött Trumppal való találkozásról ír, vasárnapi dátumot mond
- 14:20 „Ha nem nézem meg annyiszor a Mission: Impossible-t, nem lenne Michelin-csillagos éttermem”
- 13:40 Saját autója végzett egy férfival egy nebraskai McDrive-ban
- 13:08 „Nem tudok mozogni, vannak kisebb sérüléseim is” – megszólalt az autóbalesetet szenvedő teniszedző
- 12:32 Orbán Viktor bokszkesztyűt és bokszzsákot küldött egy vácrátóti fiúnak
- 12:30 Jövőre ismét ember érheti el a Holdat
- 11:54 Akkora látványosság lett egy dallasi ház karácsonyi díszkivilágitása, hogy le kellett zárni a környéket
- 11:01 Kele János: Míg nálunk a hatalmon marakodnak a futballban, Lengyelország megmutatta, hogyan lehet felfuttatni egy bajnokságot
- 10:38 Hadházy: Mészáros saját gyerekeit és Orbán Viktor vejét is kitüntette a céges karácsonyi bulin
- 10:33 Férjhez ment Venus Williams
- 10:33 Gönczi Gábor, a Tények műsorvezetője: A Tisza pártcsaládja könnyen fegyveres konfliktusba sodorhat minket
- 10:01 Szász Emese: Onnantól nagyon nehéz, ha kimondod magadban asszó közben, hogy mindjárt olimpiai bajnok leszek
- 09:41 Tóth Andi elmondta, milyen viszonyban vannak egykori mentorával, Szikora Róberttel
- 09:36 Magyar Péter a Partizán-interjúról: Le akartak beszélni, hogy bemenjek
- 08:15 Horváth Éva: Sikerült teljesítenem a célom, miszerint karácsonyra járni fogok!
- 06:06 Visszavonul Bródy János, a dátumot is megnevezte
- 09:41 Tóth Andi elmondta, milyen viszonyban vannak egykori mentorával, Szikora Róberttel
- 06:48 Pénteken újra láthatjuk majd a Napot
- 12:32 Orbán Viktor bokszkesztyűt és bokszzsákot küldött egy vácrátóti fiúnak
- 05:57 Egy anyuka szerint a futár ellopta a fia karácsonyi ajándékát
- 13:40 Saját autója végzett egy férfival egy nebraskai McDrive-ban
- 10:33 Férjhez ment Venus Williams
- 08:50 Szoboszlai Dominik családi fotókkal kívánt boldog karácsonyt
- 11:01 Kele János: Míg nálunk a hatalmon marakodnak a futballban, Lengyelország megmutatta, hogyan lehet felfuttatni egy bajnokságot
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
