Gazdaság

TÖBB SZEM TÖBBET LÁT – Vonzó vagy szép csomagolást?

A magyar termékek formatervezése, csomagolása, megjelenése évtizedekig nem érte el azt a szintet sem, amit gazdaságunk fejlettségi mértéke indokolt volna. Ma már a termékek arculatának megtervezését szakemberekre bízzák, ennek is köszönhető, hogy több hazai termék csomagolása nyert el az utóbbi években nemzetközi díjakat.

Mire figyeljen az, aki arculatot szeretne adni terméke csomagolásának? Fogalmazza meg a célját – ami aligha lesz más, mint hogy minél többet sikerüljön eladni az áruból -, és ne a saját ízléséből induljon ki. Legyen-e szép a csomagolás? Nem feltétlenül kell annak lennie. Ha igaz a mondás: “szép az, ami érdek nélkül tetszik”, akkor a gyártónak nem érdeke az öncélú szépség. Inkább az az érdeke, hogy a csomagolás vásárlási impulzust váltson ki a potenciális vevőből. S ez nem szépség kérdése, tehát nem a csomagolás esztétikája a fontos, hanem a “pszichológiája”.

A vásárlást kiváltó impulzusok sok tényezőtől függnek, például a kulturális közegtől, az életszínvonaltól, s természetesen időben is változnak. A vásárlói reakciók – megfelelően választott minta esetén – nagy megbízhatósággal modellezhetők. A gyakorlatban azonban általában csak a nagy cégeknek van lehetőségük és igényük, hogy tudományos alaposságú vizsgálatokkal ellenőrizzék, tervezett csomagolásaik megfelelnek-e a megcélzott vevői réteg elvárásainak. A kisebb vállalkozásoknak is tanácsolható azonban, hogy legalább szűk körben végezzenek “maszek” közvélemény-kutatást, s ne saját szépérzékük alapján döntsenek.

A csomagolási grafika tervezését mindenképpen szakemberre kell bízni. A jó referenciákkal rendelkező tervező ugyan drágább, mint a tapasztalatlan, de az esetleg százezres, milliós példányban gyártott csomagolás egy darabjára vetítve a különbség olyan elenyésző, hogy az a nagyobb forgalomból sokszorosan megtérül. Persze a legjobb grafikus is csak akkor készít jó tervet, ha pontos információkkal látják el a termékről, a megcélzott vásárlói körről, a csomagolóanyag lehetséges árfekvéséről stb. Ha a tervező sokat kérdez, az nem felkészületlenségére, hanem alaposságára utal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik