A vállalatvezetők és nagykövetségi gazdasági tanácsosok véleménye megegyezik abban, hogy Magyarországot – kisebb-nagyobb véleménykülönbséggel – jó beruházási “terepnek” tartják. Ékes bizonyítéka ennek, hogy a négy legnagyobb tőkebefektető: az Egyesült Államok, Németország, Ausztria és Franciaország közép- és kelet-európai beruházásainak mintegy 50-50 százaléka Magyarországnak jutott. A kölcsönös bizalom fontosságát azonban szinte mindenki megemlítette.
Magyarország legfőbb vonzereje politikai nyitottsága, jelentős külföldi adósságai ellenére is stabilnak mondható gazdasága és a régióban kiemelkedően képzett szakembergárdája. Ezt Rudnay János nemcsak mint a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának (CIPE) elnöke állítja – vannak saját tapasztalatai is. A bécsi jogász-közgazdász 1990-ben a holland Philips képviseletében költözött Magyarországra. Ez arra az időszakra esett, amikor az amerikai General Electric (GE) megszerezte a Tungsram többségi tulajdonát, a japán Suzuki emberei pedig éppen egyezkedtek a magyar kormányzattal befektetésük feltételeiről.
Alapos ismertség
A Philips óvatos volt, először a kereskedelmi hálózat kiépítésébe fogott. Az eredmények láttán hamarosan bérmunkát kezdett végeztetni, majd Székesfehérvárra költözött, és zöldmezős beruházásba kezdett. A vállalat ma mintegy hatezer embert foglalkoztat. Rudnay János, aki azóta megjárta a söripart is, most pedig a Reemtsma vezérigazgatójaként a cigarettagyártók üzleti érdekeit védi, fontosnak tartja megjegyezni: a befektetői mentalitás sehol a világon nem egyforma. Vannak olyanok, akik – mint a Philips – kis lépésekkel, a piacot kóstolgatva, a fogyasztókat közelebbről megismerve haladnak. Mások, főleg a távközlésben, az energetikában vagy akár a sajtóvállalkozások területén, gyorsan nagyobb falatokat kívánnak bekapni. Az efféle falatok megemésztése persze olykor erős gyomorbántalmakat okozhat – figyelmeztet Rudnay. Elmaradhat például a vevő és az eladó alapos ismerkedése, amiért az üzleti életben utólag meglehetősen borsos árat kell fizetni.
A befektetők számára meglepetésekkel szolgálhat, ha hiányos információkkal vágnak bele egy vállalkozásba – mint például a Deutsche Telekom-Ameritech páros alkotta konzorcium tette ezt a Matávnál. A szerződés 1993 végi aláírásakor nem tudták, milyen lesz valójában a piac, amelynek akkor még csak kisebbségi részesedését szerezték meg. A helyi koncesszióért folyó vetélkedő eredményét csak hónapokkal később hirdették ki. Akkor még nem működött a piaci tarifaszámítás sem. Az energetikában – hogy időben egy kicsi előbbre, 1995 végére ugorjunk – az utolsó pillanatban elkészült ugyan a tarifarendelet, ám a fogyasztói áraknak piaci viszonyokhoz igazítása, a fejlesztési igények bizonytalansága jelenti a jövő kockázatát, amelyet persze a remélhető bevételek nyilván csökkentenek majd.
Rudnay János úgy véli: kevés külföldi befektető kívánta a privatizációs vásárlással a versenytársát bekebelezni. A legtöbb szakmai befektető korábbi kooperációs kapcsolatainak gyümölcseit aratta le a magánosítással. Akad néhány olyan energetikai cég is – a német befektetők például -, amelyet a magyarországi politikai stabilitás, a bizalom hozott az országba. A magyar kormány magatartásán múlik, hogy ez a bizalom fennmarad-e – utal a multik társaságának vezetője az energiaár-emelés utolsó lépcsőjének januárra halasztására.
Egy esetleges bizalmi válság rémképét egyébként többen előrevetítették, amennyiben az energiaárak emelése nem a szerződésekben foglaltak szerint történik majd január elsejétől. Paul Hunsinger, a francia nagykövetség gazdasági tanácsosa például a Figyelő kérdésére kifejtette: a kormány szavahihetősége forog kockán, és az ügynek a befektetők számára kedvezőtlen kimenetele azzal járhat, hogy a beruházói oldal is egyoldalú lépéseket tesz. A gazdasági tanácsos ezzel kapcsolatban azt is megjegyezte: az Energiahivatal jogait és kötelezettségeit az érvényes szabályozások nem fektetik le egyértelműen.
Fő a biztonság
A bizalom kérdése került szóba Horn Gyula miniszterelnök és Richard Klein, az RWE Energie igazgatóságának tagja közötti stuttgarti eszmecserén is. (Mint ismeretes, az RWE Energie és az EVS 46 százalékos tulajdoni hányadot szerzett a Budapesti Elektromos Művek Rt.-ben, 49 százalékot az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt.-ben és 54 százalékot a Mátrai Erőmű Rt.-ben. A három magyar cégbe fektetett tőke nagysága együttesen megközelíti az egymilliárd német márkát, a vállalatokban foglalkoztatottak száma pedig a 12 ezer főt.)
A hatalmas vállalkozást váratlanul érte az októberi áremelés elhalasztása. Mivel a német konzorcium a helyi áramszolgáltató piac 40 százalékát tartja kezében, nem véletlen, hogy az így elmaradt haszon itt váltja ki a legnagyobb ellenkezést. Richard Klein, aki egyben a magyarországi konzorcium felügyelőbizottságát vezeti, a Horn-látogatás során sem rejtette véka alá csalódottságát. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy az egyes költségek tisztázásáról szóló egyeztetőtárgyalások eredménnyel járnak, s 1997 januárjától valóban költségarányos és a szerződésben lefektetett 8 százalékos nyereséget hozó árak lesznek a magyar áramszolgáltatásban.
A Bükkábrányban néhány év múlva felépülő, a jövő évezred követelményeinek megfelelő erőmű – a megvalósíthatósági tervet a német befektetőpáros már benyújtotta az illetékes magyar hatóságnak – ugyancsak a bizalomról tesz tanúbizonyságot.
Rudnay János szerint a befektetők nem utolsósorban azért választották Magyarországot, mert az itteni szellemi tőkére kívántak építeni kelet-európai terjeszkedésükben. Erre példa a GE-tulajdon a Tungsramban. Az amerikai cég 1989 vége óta új kutatási területekkel gyarapította magyar partnerét, felélesztette a Bródy-intézetet, idetelepítette az energiatakarékos fénycsövek gyártását – vagyis a Tungsramot integrálta saját gyártó-fejlesztő szervezetébe. A multik magyarországi képviselője úgy látja, hogy a képzettségi előnyt, amelyre például a GE épített, érdemes lenne megtartani és az eddigieknél jobban kiaknázni.
Az első években természetesen az amerikai nagyvállalatot és a hozzá hasonló multikat is vonzották az adókedvezmények. Ezeknél azonban jóval többet ér a magyar gazdaságpolitikának az elmúlt másfél évben tapasztalt kiszámíthatósága. A CIPE pontosan azért alakult meg, hogy a demokratikus politikai berendezkedésnek, a piaci viszonyok kialakításának nyugati tapasztalatait igyekezzen minél közvetlenebbül átadni. A társaság, amelyhez alakulásakor, 1992 őszén alig egy tucat multinacionális vállalat csatlakozott, a kormányzati munkához kívánt segítséget nyújtani, és természetesen lobbizni a vállalati érdekeken túlmutató ügyek mellett. Kezdetben a szabályozási kérdések kötötték le a figyelmét, ma az élesedő és nem minden szegmensében tisztességes verseny egészséges mederbe tereléséért kardoskodik. A fő ellenség a feketepiac, amely szinte minden bevételi forintból “ellop” 10-15 fillért.
Akad olyan külföldi befektető, aki iparágakat, illetve azokban abszolút monopolhelyzetet szerzett magának a privatizáció során a magyar piacon. A sokszor esetleges jelenség okát a multik társasága és a Reemtsma dohánygyár vezetője abban látja, hogy a magyar kormánynak nincs gazdaságstratégiája. A közép- és hosszú távú gazdaságszervezésre pedig számos nemzetközi példa akad Japántól Malajziáig, így aligha kellene a magyar illetékeseknek valami gyökeresen újat kitalálniuk – véli Rudnay János.
Távközlési módszertan
Ray Stewart, az Ameritech legmagasabb pozícióban lévő magyarországi képviselője, egyben a Matáv Rt. gazdasági vezérigazgató-helyettese a cég stratégiájáról a Figyelőnek elmondta: az Ameritech már 1990-91-ben eldöntötte, hogy beruház a közép- és kelet-európai régióban. Az 1993-as első privatizációig sok elemzést végezt(ett)ek el. Magyarország mellett szólt a gazdasági környezet, a politikai stabilitás, valamint az olcsó és szakképzett munkaerő. Nem utolsósorban pedig az, hogy már 1991-ben látszott: a régió országaiban működő telefontársaságok közül a Matávot privatizálják majd elsőként.
Arra a kérdésre, hogy a gazdasági makromutatók közül melyeket vizsgálták, mielőtt befektettek volna, a vezérigazgató-helyettes elmondta: elsősorban az inflációt, az egy főre jutó GDP-t és a jogalkotást vették górcső alá. Miután meggyőződtek arról, hogy a gazdasági és politikai környezet kedvező a beruházás számára, hozzáláttak magának a vállalatnak az átvilágításához.
Hogy milyen meglepetések érték az Ameritechet a Matáv-privatizáció után? Ray Stewart leszögezi: a helyi telefontársaságok tisztázatlan jogi és pénzügyi helyzete csak a privatizációs ügylet megkötése után vált világossá az amerikai befektetők számára. A helyi társaságok konszolidálása komoly pénzügyi érvágás volt a társaságnak.
Az infláció része
Az előre nem látható kedvező tényezők közül a vezérigazgató-helyettes a beruházási program gördülékeny végrehajtását emelte ki, aláhúzva azt, hogy a bankhitelekhez való hozzáférés a vártnál jobban alakult. Azokra a vádakra, melyek szerint a díjszabásnál alkalmazott és az ipari árindexhez kötött “price cap” módszer a Matávnak a vállalat költségeit túlszárnyaló extra nyereséget hozna (Figyelő, 1996/39). Ray Stewart azt válaszolta: elismeri, hogy ördögi kör áll fenn a hazai infláció és a díjak alakulása között – vagyis a kettő erősíti egymást – az azonban vitathatatlan, hogy a Matáv bevételeinek növekedése messze alatta maradt a tavalyi 28 százalékos inflációnak. A magas infláció tehát költséget, és nem nyereséget okoz a vállalatnak.
A vezérigazgató-helyettes saját bevallása szerint szinte naponta nézi az inflációs indexeket, a cég elemi érdeke ugyanis, hogy az árszínvonal-emelkedés mérséklődjön. Tény mindenesetre, hogy jövőre sem változik a Matáv-díjszabás módszere. A pénzügyminiszterrel erről született egyezség annál is inkább indokolt – mondja Ray Stewart -, mert a külföldi példák is arról tanúskodnak, hogy a díjszabást általában ilyen módszertan szerint végzik.
Az adózási kérdésekről Ray Stewart kifejtette: az adómentesség nem befolyásolta az Ameritech befektetési stratégiáját, mivel a részben állami tulajdonú Matáv esetében a kormány által nyújtott kedvezmények és elvonások kiegyenlítik egymást. A nyereségadó mértéke azonban fontos tényező: a jelenlegi magyarországi 18 százalékot Ray Stewart kedvezőnek tartja.
Az Ameritech vezető képviselőjeként és a Matáv vezérigazgató-helyetteseként tevékenykedő Ray Stewart az anyacéggel való kapcsolatáról azt mondta: nincs napi kontaktus az Ameritech egyesült államokbeli és budapesti vezetői között. A legritkább esetben konzultál amerikai kollégáival; a stratégiai döntéseket is Budapesten hozzák.
Fagyasztott cukor
A hűtőszekrények és különféle fagyasztók világpiacán 27 százalékos részesedést magáénak tudó Electrolux elnöke, Leif Johansson logikus stratégiai lépésként értékeli, hogy az Electrolux 1991-ben megvásárolta a Lehelt. Az elnök a Figyelőnek nyilatkozva elégedettségének adott hangot, hogy hamarosan befejezik a korábbi évtizedekben felhalmozódott (s a privatizációs vételárat alaposan megcsappantó) környezeti károk elhárítását. A lengyel, a cseh, a szlovák és esetleg a jövőben a szlovén gyártók bekapcsolása mellett a magyar termelés integrálása nagyon fontos a svédeknek. Ma minden negyedik Electrolux hűtőgépet, illetve fagyasztót a Lehelben állítanak elő. Az olasz, német és svéd elsődleges kutatóbázis után a másodlagos – főként termékfejlesztéssel foglalkozó – kutató-fejlesztő helyek közül a vezető szerep a jászberényieké lesz – szögezte le Johansson. Az elnöknek egyedül a magyar fizetőképes kereslet visszaesése okozott csalódást, ám bízik abban, hogy ez a helyezet középtávon kedvezően változhat.
A cukoriparba eddig 400 millió francia frankot befektető francia-olasz Eridania Béghin-Say 1991-ben döntött a magyarországi beruházásról. Mint Guy Dupire, a Béghin-Say Eridania Budapest Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vezérigazgatója a Figyelő kérdésére elmondta: döntésüket három tényezőre alapozva hozták meg. Országvizsgálatuk arról tanúskodott, hogy a makrogazdasági környezet folyamatosan javul; a munkaerő és a termelés megfelelően hatékonynak bizonyult; a gyárak viszonylag jó állapotban voltak, ami nem tett szükségessé radikális átalakításokat.
A szabályozási környezetről szólva a vezérigazgató kiemelte: érdekük a stabil és előre jól kalkulálható adórendszer, amivel kapcsolatban eddig nem is merült fel különösebb probléma Magyarországon. Sürgette viszont a cukorrendtartási jogszabály megalkotását. A piacszerzést mint befektetői motivációt Guy Dupire fontos, bár nem kizárólagos tényezőnek tartja. Ebből a szempontból nehéz rangsort állítani a volt szocialista országok között. Sok helyen ugyanis egyelőre nem privatizálták az ágazatot, például a régióban a legnagyobb piaccal rendelkező Lengyelországban.
