A Brau Union csoporthoz tartozó Martfűi, illetve Soproni Sörgyár ez év első hat hónapjában mintegy 6 százalékkal növelte termelését. (A martfűi gyár forgalma 3 milliárd forintra, míg a sopronié 3,5 milliárdra rúgott.) Ez azt jelenti, hogy az osztrák érdekeltségű céghez tartozó magyar vállalatok a magyar sörpiacból több mint 21 százalékos részesedést mondhatnak magukénak, szemben a tavalyi 19 százalékkal. A privatizáció óta eltelt időben a tulajdonosok nyereségük nagy részét beruházásra fordították. Eddig hozzávetőlegesen 4 milliárd forintot fektettek be magyarországi érdekeltségeikbe, és még további 1 milliárd forintnyi beruházást terveznek. Az osztrák befektetők szerint a söripar helyzete kritikus Magyarországon, az év első nyolc hónapjában ugyanis a fogyasztás csökkenése országosan elérte a 8 százalékot, így a hazai sörtermelés az idén várhatóan nem haladja majd meg a 7,2-7,3 millió hektolitert.
- 05:55 Másfél milliárd forintot kaszált néhány Mol-vezető, amikor leállt a Barátság kőolajvezeték
- 05:50 Ez az Indiana Jones-kvíz neked való, ha a film zenéjét már most dúdolni kezdted
- 05:30 Tecától Szifonig: nagy kvíz A mi kis falunkról
- 04:40 Saját felesége ölhette meg a római császárt
- 04:10 Remeteként élt a híres magyar költő
- 22:05 Az Egyesült Államok újabb hajót bombázott szét, azt állítják, hogy drogcsempész volt
- 21:37 Nagy Márton elárulta, melyik nagybankok maradhatnak Magyarországon, legalábbis 5-ből 4-et
- 21:12 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 23.
- 21:04 „Húsz–harmincezer ember, aki bármikor kész felrobbantani magát a bosszúért” – Jászberényi Sándor riportja Észak-Szíriából
- 21:02 Nick Reiner ártatlannak vallotta magát szülei meggyilkolásában
- 20:45 Szoboszlai Dominik a kislányáról: Semmiféleképpen ne focizzon, de szeretném, hogy teniszezzen
- 20:45 Boldog István hamis AI fotót tett közzé a Tisza aláírás-gyűjtéséről, de rajta felejtette a vízjelet
- 20:37 30-40 eldobott műlábat találtak vadászok egy bokor alatt
- 20:21 Lily Collins fogja Audrey Hepburnt játszani egy új filmben
- 20:21 Nem hosszabbít a Bundesliga-csapattal a magyar kézikapus, műtét miatt játszani sem tud egy darabig
- 18:09 Orbán Viktor: Iványi Gábornak én személyesen sok mindennel tartozom
- 21:04 „Húsz–harmincezer ember, aki bármikor kész felrobbantani magát a bosszúért” – Jászberényi Sándor riportja Észak-Szíriából
- 14:50 Vilmos herceg és Katalin hercegné visszatértek a BAFTA vörös szőnyegére: stílusosabban, mint valaha
- 16:47 Létfontossági szervekre célzott a budapesti MOL Campus éttermében tartott szülinapi bulin késelő 19 éves férfi
- 13:40 Európán kívülre utazott, rehabilitáció helyett a brazilok meccseit nézte – Fodor Csenge ügyében kiborította a bilit a Magyar Kézilabda Szövetség
- 19:37 Trump kiszámíthatatlan kavarásai miatt Brüsszelben befagyasztották az amerikai kereskedelmi megállapodást
- 20:45 Szoboszlai Dominik a kislányáról: Semmiféleképpen ne focizzon, de szeretném, hogy teniszezzen
- 20:21 Nem hosszabbít a Bundesliga-csapattal a magyar kézikapus, műtét miatt játszani sem tud egy darabig
- 16:00 A püspöki kar szerint sokan pártpolitikai üzenetként értelmezik a háborús körlevelet
- 16:28 Jacob Elordi elárulta, milyen volt szexjelenetet forgatni Margot Robbie-val
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
