A CEFTA-n belül Szlovákia Magyarország második legfontosabb kereskedelmi partnere: 3,4 százalékkal részesedik a szlovák külkereskedelemből. Ezzel a 7. helyet foglaljuk el Szlovákia kereskedelmi partnereinek sorában, míg Szlovákia súlya Magyarország külkereskedelmében 2,1 százalékos. A magyar-szlovák árucsere-forgalom dinamikus bővülése (16 százalék) leginkább a magyar export 1995. évi 47 százalékos növekedésének tudható be. Ennek ellenére a magyar passzívum a múlt évben 156,8 millió dollárt tett ki. A kétoldalú forgalom háromnegyedét alacsony feldolgozottságú anyagok, félkész termékek és energiahordozók adják. Magyar viszonylatban ezen áruk aránya 1995-re a kivitel felére csökkent, ezzel szemben a szlovák kivitelben ezek súlya (83,4 százalék) 1994-hez képest gyakorlatilag nem változott. 1990 elejétől 1995 végéig kb. 3 millió dollárnyi magyar tőke érkezett Szlovákiába – ez kevesebb, mint az összes külföldi befektetés 0,6 százaléka, és sokkal kevesebb, mint a magyarországi szlovák befektetések értéke. 1995 végén Szlovákiában 8469 vállalkozásban vett részt külföldi tőke, ezek közel 6 százalékában volt magyar érdekeltség. 74 cég állt tiszta magyar tulajdonban, s 412 volt a vegyes vállalatok száma. Ha e számokat összevetjük a befektetett tőke nagyságával, láthatjuk, hogy a magyar részvételű cégek többsége az egy kft. alapításához szükséges minimális 100 ezer szlovák korona alaptőkével jött létre. A legnagyobb szlovák-magyar vegyes vállalat alaptőkéje 17 millió szlovák korona, és mindössze 58 vállalat alaptőkéje nagyobb 200 ezer koronánál. A vegyes vállalatok nagy részének székhelye a határos Dél-Szlovákiában van, a helyi partnerek többsége magyar nemzetiségű, sok esetben baráti vagy rokoni szálak fűzik őket magyarországi üzlettársaikhoz. Nagyon kevés a szolgáltató, még kevesebb a termelő vállalat: a társaságok zöme eseti jellegű, “ad hoc” kereskedelmet folytat. A befektetések jelentéktelen összege és súlya miatt csakis politikai alapon értelmezhető a magyar tőkével szembeni szlovák ellenérzés.
- 11:34 Drágul a dízel hétvégén
- 11:34 Ezeket kell megnézni az ötvenforintoson, hogy kiderüljön, tízezreket ér-e
- 11:24 Két húsz év körüli fiú és egy középkorú férfi halt meg a Tatabányánál történt balesetben
- 11:21 Tényleg ciki borzalmas ellenféllel játszania a dán kéziválogatottnak?
- 11:19 Eltűnt magyar testvérpárt keres a rendőrség Skóciában
- 11:03 „Itt faji kérdések nem voltak, nincsenek és nem is lesznek” – válaszok helyett egy Porsche Cayenne-t találtunk Nógrádmegyeren
- 10:57 Aggasztó határvonalat lépett át a Föld 2024-ben
- 10:56 Tömegek hagyhatják ott a Facebookot Zuckerberg nagy bejelentése után
- 10:49 Novak Djokovic azt hiszi, hogy megmérgezték Melbourne-ben
- 10:42 Hétszer szúrta meg feleségét a fóti gyilkos, közülük öt a nő mellkasát érte
- 10:41 Rekorderős szelet mértek Budapesten
- 10:30 Hörcsög, műláb, szekrény, avagy miket felejtenek az utasok a vonatokon?
- 10:29 Alec Baldwin nem hagyja annyiban, pert indít az őt vádló ügyészek ellen
- 10:29 Kisebb fajta belpolitikai káoszt okoztak Dániában Trump Grönlanddal kapcsolatos szavai
- 10:25 Csodálatos fotókon láthatjuk a Naprendszer legrejtélyesebb bolygóját
- 21:31 Háfra Noémi: Ott tartottam, hogy abba akarom hagyni a kézilabdázást, már nincs erőm bármiből is visszajönni
- 19:43 Börtönből kiengedett embercsempész a körözött moldáv ámokfutó
- 10:05 Gázoló moldáv ámokfutó ügye: Orbán nemrég arról beszélt, hogy a kiengedett embercsempészek nem jönnek vissza az országba
- 06:17 Milo Ventimiglia és 9 hónapos várandós felesége háza is porig égett a kaliforniai tűzvészben
- 07:23 Elraboltak egy nyolcgyermekes asszonyt
- 09:46 Magyar Péter: Orbán Viktor döntése miatt gyerekek estek áldozatául a moldáv bűnözőnek
- 09:15 Magyar közpénz tűnt fel a legutóbbi két szlovákiai választás kampányaiban
- 07:00 Három napig feküdt egy étterem vécéjében a brit nő, mire rátaláltak a holttestére
- 09:06 Elveszett koronaékszereket találtak meg egy falba rejtve Litvániában
- 09:28 Cége nem tud Tiborcz István elleni USA-szankcióról
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!