Új tulajdonosa van a balatonfüredi hajógyárnak: az üzemet a korábbi megrendelő, a német Orenstein Koppel cég vásárolta meg. Az elmúlt években ennek a cégnek szállítottak építőgép-alkatrészeket, s most, a tulajdonosváltás után is folytatják az alkatrészgyártást. A további tervekben a hajógyártás is szerepel; az elgondolások szerint hajótesteket és sporthajókat készítenek majd. A füredi hajógyár 115 ezer négyzetméternyi területéből mintegy 50 ezer négyzetmétert átadnak azoknak a kisvállalkozásoknak, amelyek később a gyár beszállítói lesznek. Az adásvétellel véget ért a gyár több mint fél évtizedes kálváriája. A keleti piacok összeomlása után ugyanis a hajógyártás kilátástalan helyzetbe került, s megkezdődött az eladósodott cég felszámolása. A korábbi ezer dolgozóból mindössze hatvanhétnek tudtak folyamatosan munkát adni, a szakembergárda széthullott. Az új tulajdonos most forgácsolókat, lakatosokat, hegesztőket toboroz, s a tervek szerint legalább háromszáz főt foglalkoztat majd.
- 00:00 Gőzölgő ősz Hajdúszoboszlón
- 22:25 „Valószínűleg nem marad így, de azért most jól néz ki” – meglepetéscsapat vezeti a Bundesligát
- 21:43 Tiszás példával reagált Széles Diána a közpénzből finanszírozott kampányt emlegető Molnár Áronnak
- 21:14 Legyőzte a címvédő ETO-t, meglógott az élen a Felcsút az NB I-ben
- 21:05 Nem altatják el a kifutójába bemászó férfit megölő tigrist
- 20:57 Kigyulladt egy családi ház Szentendrén, egy ember meghalt a tűzben
- 20:47 Innen lehet tudni, hogy megérett a sütőtök
- 20:45 Újra Dömsödi Gábort válaszották a pásztóiak
- 20:28 Magyar Péter reagált: A Fradi Kubatov Gábor előtt is létezett és utána is fog
- 20:25 Molnár Áronék filmje Méliès d’Or díjat nyert
- 20:07 Magyar Péter: Fürcht Pál a Fidesz megrendelésére próbált ellehetetleníteni
- 20:00 Offline lázadók - nokiával a képernyőidő ellen
- 19:42 Időjárás: jövő héten már újra lehetnek hajnali fagyok
- 19:35 Ez lett a Balaton sütije 2026-ban
- 19:22 Kiütötte a City a Szoboszlai nélküli Liverpoolt
- 16:57 3,2 milliárdból csináltak Győrben MCC-központot Orbánék, amely most visszakerült az államhoz és műemlékvédelmet kaphat
- 20:28 Magyar Péter reagált: A Fradi Kubatov Gábor előtt is létezett és utána is fog
- 19:22 Kiütötte a City a Szoboszlai nélküli Liverpoolt
- 18:58 Kifli-vezér: Évek óta nem változik a top öt termékünk
- 21:43 Tiszás példával reagált Széles Diána a közpénzből finanszírozott kampányt emlegető Molnár Áronnak
- 18:48 Újabb fegyveres csapás érte a rijádi repteret
- 19:02 Szárazság után: eddig kell locsolni a kertet ősszel
- 11:14 Magyar Péter: A bukott hatalom emberei kiabálnak
- 13:49 Volodimir Zelenszkij konkrét deeszkalációs alkut ajánlott Putyinnak
- 20:57 Kigyulladt egy családi ház Szentendrén, egy ember meghalt a tűzben
