Jimmy Carter volt amerikai elnök és felesége is részt vesz a Habitat for Humanity International elnevezésű, tengerentúli székhelyű, félszáz országban működő ökumenikus lakásépítő szervezet akciójában, amelynek során a héten többszáz önkéntes tíz családi házat épít fel Vácott. A könnyűszerkezetes elemekből készülő otthonokba napokon belül beköltözhetnek a tulajdonosok, akik maguk is részt vesznek a munkában, sőt azt is vállalják, hogy ötszáz órát ledolgoznak mások javára más építkezéseken. A beköltözőknek a ház 3,5 millió forintjukba kerül, amelyre kamatmentes kölcsönt kapnak, 25 éves törlesztőidővel. A váci munkahetet – munkaerővel, illetve termékeikkel – multinacionális cégek is segítik: a Honeywell szabályozástechnikai vállalat például energiatakarékos termosztátokat szállít, a Citibank pedig az önkéntesek ellátásában, illetve faültetéssel segédkezik. A tervek szerint a váci kezdeményezés mintájára a Habitat szervezésében többezer ház épül majd az ország más településein is.
- 18:36 Napirend után: Aktivizmus nélkül lehetséges független, modern média?
- 18:18 Magyar Péter: A parlament megszavazta a politikusok vagyonosodási vizsgálatát
- 18:02 Példátlan események Varsóban: a lökdösődő államfővel az élen a szélsőjobbtól a PiS-ig mozgósítanak az Alkotmánybíróság „védelmére”
- 17:56 Trump bejelentette, hogy év végén leállítják Izrael évi négymilliárd dolláros támogatását
- 17:53 Tarr Zoltán elmagyarázta, miért szerepelnek a költségvetésben NER-es intézetek
- 17:31 Tavalyi balesetekor majdnem lebénult, most visszavonult a kétszeres olimpiai bajnok Michelle Gisin
- 17:06 Órákra elérhetetlenné válik több állami ügyintézési felület
- 17:02 Feledy Botond bedolgozott Navracsics Tibornak is
- 16:41 „Mire odaértem már kómában volt” – elhallgatta a börtön az apa elől, hogy haldoklik a fia
- 16:41 Felfüggesztették a katonatisztet: 10 hónap alatt 64-szer hagyta el a bázisát, hogy „megetesse a gyíkját”
- 16:38 Hack: Nagyon keveseknek van akkora hatalmuk, mint Fejes Péternek
- 16:25 Tóth Alex combját megoperálták, már a felépülésre koncentrál
- 16:24 Stoptáblánál vágott be a másik autós elé egy nagykanizsai fiatal, majd addig ütötte, míg el nem tört a bordája
- 16:19 Autóipari válság: Több ezer embert küld el a Magyarországon is termelő Schaeffler
- 16:05 Óriási tömegverekedés és hét kék lap után ölelkezve mentek le a pályáról a kézisek
- 06:22 Török Gábor Feledy Botondról: Azért ez nem kis bravúr
- 13:45 Bocsánatot kért a társadalomtól az új legfőbb ügyész
- 14:31 Jesús de Miguel halála: rendőrségi nyomozás indult
- 14:53 Hallerné: Videófelvételekkel vizsgálják Pócs János szavazásának körülményeit
- 07:32 Magyar Péter: Felajánlottuk Feledy Botondnak a lemondás lehetőségét, aki ezzel nem élt
- 08:55 Munkaszüneti nappá nyilvánították december 24-ét, megvan az új legfőbb ügyész
- 08:49 „A Fidesszel mindenki jól jár!” – nyomoznak a Németh Balázsékat népszerűsítő kiadványok ügyében
- 16:38 Hack: Nagyon keveseknek van akkora hatalmuk, mint Fejes Péternek
- 07:48 Ezért drogozták be és itatták le a gyerekeket az inkák, mielőtt feláldozták őket az isteneknek
- 12:14 Messze elmarad a hazai nagy büntetőügyekben elfogadott óvadékoktól Matolcsy 30 milliója
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
