Segélyről jót vagy semmit. Gyakran hallani hasonló kicsengésű véleményeket az európai uniós (EU) PHARE-támogatásokat fogadó hazai minisztériumokban. A magyar illetékesek nem mindig elégedettek az unió régiónkba irányuló segélyével: általában a megvalósításig tartó hosszú átfutási időt, néha a program tartalmát kritizálják. A burkolt ellenvetéseket Brüsszel azzal hárítja el, hogy a támogatás konkrét felhasználásáról a szerződő felek közösen döntenek. A keretösszegek viszonylag alacsony kihasználtsági fokáért aligha okolhatjuk egyoldalúan a sokszor valóban nehézkes brüsszeli döntéshozatali apparátust.
Alig telik el nap úgy, hogy a sajtó ne adna hírt újabb PHARE-segélyek folyósításáról. A legutóbbi események közé tartozott a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank (MBFB) és a Magyar Hitel Bank (MHB) privatizációjához nyújtott 750 ezer és 1 millió ecu-s (1 ecu jelenleg 191 forint) vissza nem térítendő támogatás (Figyelő, 1996/27. és 1996/28. szám). Mindkét összeget háttértanulmányok készítésére ítélte oda az Európai Unió, a kedvezményezettek brit pénzintézetek voltak. Az ilyen és ehhez hasonló szakértői segítségnyújtással kapcsolatban sokszor vádolják a PHARE-programot, mondván: a külföldi szakértők elsőbbséget élveznek a hazaiakkal szemben, vagyis a segély egy része így visszaáramlik a donorhoz. Az ellenérv is kézenfekvő: az Európai Unió érthetően abban érdekelt, hogy a korszerű nyugati szakértelem és technológia honosodjon meg Magyarországon.
A hatéves múltra visszatekintő segélyprogram küldetése kezdetben nem terjedt túl egy fejletlenebb európai régió megsegítésén, ami részben azonnali kereskedelmi könnyítéseket, részben pedig konkrét transzfereket jelentett (lásd Világítótorony című írásunkat!). A társulási szerződés később kimondta: a program célja hazánk felkészítése az uniós tagságra. Amikor pedig a madridi csúcstalálkozó – a koppenhágai és az esseni záródokumentumokra épülve – kézzelfogható közelségbe hozta az EU keleti kibővítését, nyilvánvalóvá vált, hogy az unió nem egy feneketlen zsákba pumpálja a pénzt, hiszen elemi érdeke, hogy a majdan csatlakozó országok gazdasága minél jobban megfeleljen a tagság követelményeinek.
Makroeltérések
Balázs Péter, Magyarország koppenhágai nagykövete, integrációs szakértő szerint ezért politikai szempontból is indokolt lenne a nagyobb támogatás. Erre azonban alighanem várnunk kell a csatlakozásig. Jelenleg ugyanis a szegényebb tagországoknak juttatott transzferekhez (strukturális alapok) képest a PHARE által Magyarország számára 1990 és 1994 között összesen rendelkezésre bocsátott 502 millió ecu és a következő 5 évre kilátásba helyezett 425 millió ecu elhanyagolhatóan kis összeg. Összehasonlításképpen: a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) statisztikái szerint 1989 és 1993 között Spanyolország 10, Olaszország 8, Portugália és Görögország 7-7 milliárd ecu-t kapott a strukturális alapokból.
Az Európai Unióban komoly hagyománya van más, az integráción kívüli régiók segélyezésének: a fejlődő országok és a mediterrán térség államai hosszú évtizedek óta élvezik a közösség támogatásait. A legnagyobb múltra az afrikai, karibi, csendes óceáni országok segélyezése tekint vissza: az úgynevezett Európai Fejlesztési Alapokon (EDF) keresztül 1958 óta áramlik brüsszeli pénz a régióba. 1995-ig összesen 28,6 milliárd ecu-höz juthattak a Loméi Egyezmény aláírói. A jóval “fiatalabb” PHARE-program 1994-ig 4,3 milliárd ecu-t különített el Közép- és Kelet-Európa 12 államának.
Az európai volt szocialista országok segélyezését a mediterrán térséggel érdemes összehasonlítani, annál is inkább, mivel jelenleg e két terület sok szempontból egymás konkurense. A keleti irányú kibővítéstől nem túl elragadtatott dél-európai EU-tagállamok a Földközi-tenger partvidékének fejlesztésével próbálják saját uniós pozíciójukat erősíteni. Emellett nem elhanyagolható tényező – mondja Balázs Péter -, hogy Európa a gazdasági helyzet javításától, a szegénység mérséklésétől reméli az iszlám fundamentalizmus terjedésének megállítását.
A földközi-tengeri partvidék államai kétoldalú társulási szerződésekkel kapcsolódnak az EU-hoz (kivéve Izraelt, amellyel szabadkereskedelmi szerződés van érvényben, illetve Líbiát, amelyet politikai okokból nem támogat az EU). Ezekhez a megállapodásokhoz kapcsolódnak azok a négyévente megújítandó pénzügyi jegyzőkönyvek, amelyek lehetővé teszik a brüsszeli transzferek élvezését.
Figyelmeztet a múlt
Pénzügyi szempontból az Európán kívüli mediterrán országok támogatása jelentősebb, és kedvezőbb formát ölt, mint a Kelet- és Közép-Európába irányuló PHARE-program – véli Balázs Péter. A Magyarországgal kötött társulási szerződésben az EU-ból érkező gazdasági támogatás lehetőségként és nem kötelezettségként jelenik meg; a PHARE-pénzeket általában nem konkrét projektekhez rendelik; s döntő részben csak technikai segítségnyújtás formáját öltik. Ezzel szemben a mediterrán országok társulási szerződéseiben szereplő pénzügyi jegyzőkönyvekben konkrét célokhoz kapcsolódó, meghatározott összegű kedvezményes hitelek, kölcsönök, kisebb részben vissza nem térítendő segélyek szerepelnek. Ezáltal lehetővé válik, hogy az EU-pénzeket döntően beruházási, fejlesztési célokra fordítsák, tanulmányok és tanácsadás helyett konkrét projektek valósulhatnak meg.
A két segélyprogramot tartalmilag összevetve annak ellenére a mediterrán segélyezés felé billen a mérleg nyelve, hogy a 110 millió lakosú Kelet- és Közép-Európa 1995 és 1999 között 5,5 milliárd ecu támogatást kap, miközben a 11 földközi-tengeri ország 190 millió lakosának csupán 4,7 milliárd ecu jut. A déli országok ugyanis már több mint két évtizede élvezik a közösség támogatását.
Magyarország számára a rendszerváltást követően, az Európai Megállapodás megszületésekor a legfontosabb feladat az volt, hogy minél szorosabbra fűzze a politikai kapcsolatokat a közösséggel. Emellett némileg háttérbe szorultak a gazdasági szempontok, egy kedvezőbb pénzügyi jegyzőkönyvért vívott küzdelem elhúzta volna a megállapodás létrejöttét – világít rá a kérdés hátterére Balázs Péter. Ezen ma már nem lehet változtatni – folytatja a nagykövet, majd levonja a PHARE alapján szerzett általánosabb érvényű következtetést: a csatlakozási tárgyalások idején, amikor politikailag kevésbé lesz indokolt az események gyorsítása, az egyes szakkérdéseknél is kitartóbban kell majd harcolni gazdasági érdekeinkért.
Az érem két oldala
A várhatóan 1998 elején kezdődő csatlakozási tárgyalásokig az illetékesek ígérete szerint befejeződik a hazai privatizáció. A cégek szerkezet-átalakítására és privatizálására a tavaly év végén elfogadott ötéves keretből 30 millió ecu jut. Ennek az összegnek az elköltése – figyelembe véve azt, hogy a magánosítás hamarosan lezárul – a jelenlegi helyzet szerint felettébb megfeszített munkát igényel, hiszen az 1991-es keretösszegből 12 milliót még nem utaltak át. (Igaz, 1992-ben és 1993-ban privatizációra nem jutott pénz a PHARE-segélyből.) A program felelősei szerint az év végéig folyósítják ezt az összeget. (A hosszú átfutás “benne van” a rendszerben: három év áll rendelkezésre a pénzek elköltésére. A hazai szervek által készített stratégiai terv elkészítése is többnyire egy évet igényel.)
A privatizációs EU-segély döntő hányada úgynevezett technikai segítségnyújtásra használható fel, ezen a képzéstől a privatizációs tanácsadáson keresztül az intézményfejlesztésig és az “általános segítségnyújtásig” több dolog értendő. A már leszerződött 1990-es és 1991-es programokban a tanácsadás 13,5 millió ecu-t tesz ki: a tenderek többségét, kivéve a jogi tanácsadást, a Magyarországon is jelen lévő, gyakran “big six”-ként emlegetett hat nagy pénzügyi tanácsadó cég egyike nyerte meg. Azokra a vádakra, amelyek szerint az Európai Unió abban lenne érdekelt, hogy a segély egy részét “visszaforgassa” és abból a nyugat-európai cégek húzzanak hasznot, az ÁPV Rt. szakértői a Figyelőnek azt felelték, hogy a tanácsadó cégek 95 százaléka Magyarországon bejegyzett vállalat, amelyek zömében magyar munkaerőt foglalkoztatnak. A PHARE-segélyezés szakértője elismerte ugyanakkor, hogy a külföldi szakértők megbízása “két megközelítésből értékelhető”, vagyis Brüsszel és a segélyezett országok álláspontja nem mindig esik egybe.
Az 1991-ben elfogadott programhoz tartozik az a 10 millió ecu, amelynek részbeni felhasználásáról a napokban írtak alá megállapodást. A HYFERP (angol mozaikszó: Vegyes Alap Vállalatok Szerkezet-átalakítására és Privatizálására) névre hallgató program azért érdemel különös figyelmet, mert ennek nyomán az 502 milliós, 1990 és 1994 közötti keretből első ízben közvetlenül a cégek juthatnak EU-forrásokhoz.
Rozsnyai István, az ÁPV Rt. Nemzetközi Igazgatóságának vezetője leszögezte: az EU a többségi tartós állami tulajdonban lévő vállalatoknak nem nyújt forrásokat, így a HYFERP keretből csak a jó privatizációs kilátásokkal rendelkező cégek részesülhetnek. A HYFERP egyébként egy reorganizációs alap, amelyet a segélyeken kívül a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank (MBFB) mint pénzügyi közvetítő kockázatvállaló hitelei töltenek fel. Ehhez hasonló technika csak Szlovákiában működik – mondja Czuczai Jenő, az EU budapesti nagykövetségének privatizációs szakértője, hozzátéve: a reorganizációs alap a technikai segítségnyújtson túl átmeneti időszakra tőkét is pumpál a cégbe, időszakos tulajdonrészesedésért cserébe. Az átmeneti tőkejuttatás célja az, hogy a vállalat olyan beruházásokat hajtson végre, amelyek a visszatérítendő hitel pénzügyi fedezetét maguk termelik ki. A lejegyzett HYFERP-részvényeket a konstrukció szerint a cégek vásárolják majd vissza.
Alapos reorganizáció
Ez a technika egyébként jól ismert a nyugati fejlesztési bankok gyakorlatából: az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak (EBRD), az Európai Beruházási Banknak (EIB) és a Nemzetközi Pénzügyi Társaságnak (IFC) nagy tapasztalatai vannak az átmeneti tőkejuttatásban. Magyarországon az MBFB-nek kulcsszerep jut: az EU számára is garanciát jelent a bank kockázatvállalása. Az unió tisztségviselői ugyanakkor nem tettek le arról a szándékukról, hogy egy nemzetközi pénzintézetet is bevonjanak a programba.
A HYFERP az első körben a cégeket érintő alapos átvizsgálás után két vállalatot támogatott: a Rába Rt.-t és a Zsolnay Porcelángyárat. A Rába pénzügyi helyzete nem igényelte az átmeneti tőkejuttatást, ezért a győri cég “csupán” vissza nem térítendő támogatást és kedvezményes hitelt kapott. Az átmeneti tőkejuttatás “kísérleti nyula” a Zsolnay Porcelángyár. Bár a vállalat jelentős eredményeket ért el az utóbbi időben – nőtt az árbevétel és az export -, az eredménymutatók korrekcióra szorulnak, és a likviditási mutatók javítására is szükség van (Figyelő, 1996/6. szám). A jelenlegi támogatás valamivel több mint egymillió ecu: ebből 700 ezer ecu jut ideiglenes tőkejuttatás formájában minőségjavító beruházásokra. Mint Czupy Imre, a Zsolnay Porcelángyár gazdasági igazgatója a Figyelőnek elmondta: az összeget két év türelmi idő után kell törleszteniök. Az EU azt is kikötötte, hogy a kapacitásbővítő beruházásoknak az exportban is éreztetniük kell hatásukat, hiszen az egyik üzletágban meg kell négyszerezni a vállalat 25 millió forintos kivitelét (A cég összexportja 1995-ben 500 millió forint volt). A gazdasági igazgató hozzátette: a vállalat tulajdonviszonyait az átmeneti tőkejuttatás nem igazán érinti, hiszen az MBFB részesedése már így is 70 százalék feletti.
A “próbaprojektek” után további négy cég várja a további HYFERP-segélyeket: a tervek szerint a Taurus 3,5 millió, a Tisza Cipő Rt. 1,5 millió, a Békéscsabai Konzervgyár és a Pápai Textilgyár pedig 0,4-0,4 millió ecu-höz jut. Információink szerint szeptemberben az illetékesek aláírhatják a megállapodásokat. Ezeken kívül több további támogatandó cég neve röppent föl, úgy mint az Ikarusé, a debreceni MGM-é, a Csepeli Csőgyáré, a Nitrokémia Rt.-é, az Alkaloidáé vagy a Kispesti Textilgyáré. A HYFERP a következő fordulóban a tervek szerint további 22 millió ecu-vel támogatja a vállalatokat.
Infralámpa
A beruházások jellegéből fakadóan a vállalati szerkezet-átalakításnál több pénz jutott az infrastrukturális fejlesztéseket megvalósítani hivatott Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumnak (KHVM). Az EU egyik prioritása ugyanis 1992-től éppen az infrastruktúrafejlesztés. A koppenhágai és esseni csúcstalálkozókon 15 illetve 25 százalékban határozták meg a PHARE-segély infrastruktúrára vonatkozó hányadát, és kimondták: az unió csak társfinanszírozást vállal.
A KHVM 1990 és 1996 között mintegy 95 millió ecu támogatással gazdálkodhatott, amelynek a többi ágazathoz képest igen magas arányát, hozzávetőlegesen 80 százalékát lehetett beruházásra fordítani. A támogatások egy része – a nemzeti PHARE-programokon túl – a több országot átfogó szektorprogramok, illetve a határmenti együttműködési programok költségvetéséből érkezik. A több országot átfogó, regionális közlekedési szektorprogram a PHARE történetében először nyújt beruházási támogatást: Magyarország 5 millió ecu-t kapott a határátkelőhelyek térségének közúti fejlesztésére.
1995-től kezdődően a PHARE-programok éves tervezése az 1995-99. közötti időszakot felölelő ötéves indikatív programhoz igazodik; itt is, mint más területeken, az éves tervezésről áttértek az ötéves keretösszeg meghatározására. A KHVM munkáját a várakozások ellenére sem könnyítette meg a középtávú program megszületése, mert az egyes projekteket továbbra is évente kell Brüsszellel jóváhagyatni – mondta a Figyelőnek Kóti László, a tárca PHARE irodájának főosztályvezetője.
Ez két szempontból okozhat gondokat. Egyrészt a brüsszeli követelmények – a tapasztalatok szerint – évről évre változnak, miközben az infrastrukturális szükségletek természetüknél fogva sokkal lassabban módosulnak. Nehéz tehát minden brüsszeli igényhez – így az “alkalmi jellegűekhez” is – pontosan igazodó projektet készíteni. Másrészt a nagy infrastrukturális beruházásokat több éven keresztül folyamatosan kell finanszírozni. Ez viszont a biztató előjelek ellenére az EU részéről eddig nem talált megértésre – állítja a főosztályvezető. Ide vezethetők vissza az M3-as autópálya építése körüli bonyodalmak.
Az M3-as építéséhez szükséges forrásokat az Útalap és a költségvetési hozzájárulás mellett az Európai Beruházási Bank (EIB) kölcsöne, valamint a kedvezményes német hitel biztosítja; ezekhez társult volna a PHARE támogatása. A Budapest és Füzesabony közötti építési költségeket 1995 januárjában közel 29 milliárd forintra becsülték, ebből 10 millió ecu lett volna a PHARE hozzájárulása – fejtegeti Kóti László. Több hónapos alkudozás után az EU végül arra hivatkozva lépett vissza, hogy a projekt túlfinanszírozott, mivel a szükséges forrásokat a résztvevő két nemzetközi finanszírozó intézmény már biztosítja. Márpedig a 10 millió ecu kiesése problémát okoz a KHVM-nek, mert lassíthatja a kormányprogram megvalósítását, és szükségessé tesz bizonyos pénzügyi átcsoportosítást – mondja a főosztályvezető, hozzátéve: ilyen esetekben meglehetősen nehéz magyarázatot találni a brüsszeli döntésekre. A KHVM-nél úgy tartják: az EU jelenlegi politikája a vasútfejlesztést tartja a legsürgetőbb feladatnak, s nehezen fogadják el Brüsszelben, hogy Magyarországon az autópálya-építés nem kevésbé fontos, az Útalapnak köszönhetően ráadásul gyorsabban megvalósítható. A szaktárca véleménye szerint a hosszú távú érdemi tervezés néha lehetetlenné válik: 1996-ban a 23 millió ecu helyett csak 7 millióhoz jutott a minisztérium. Ezt a MÁV átalakítására és a kombinált szállítás fejlesztésére költik majd.
Az infrastrukturális és más programok kritikáit az Európai Unió tisztségviselői azzal hárítják el, hogy a támogatás konkrét felhasználásáról a szerződő felek közösen döntenek, a szükségleteket Magyarországon határozzák meg. Vannak ugyanakkor olyan vélemények is – például az Eurocooperation tanácsadó cég korábbi felmérése szerint -, hogy az összegek alacsony kihasználtsága a magyar ötletek hiányára és hazai szervezeti problémákra vezethető vissza.
Nyitva az agrárkapu
A nemzeti PHARE-programok közül – a mértéket illetően – a mezőgazdaságnak nyújtott támogatás a második helyen áll az elsősorban a TEMPUS programra épülő oktatási támogatás után. Az agrárszféra ugyanis négy év alatt 68 millió ecu-höz (kamattal növelten az összeg már csaknem eléri a 70 millió ecu-t) jutott, ami egyértelműen jelzi, hogy Brüsszel kiemelt jelentőséget tulajdonít a csatlakozni kívánó országok mezőgazdasági fejlődésének. Az 1990 és 1992 közötti programok szinte 100 százalékát már elköltötték, és a 1993-ban elfogadott program 30,5 millió ecu-s keretének is több mint a felét kifizették. A három évvel ezelőtt elfogadott program szerződéskötési határideje néhány nap múlva, július végén jár le.
A Földművelésügyi Minisztérium adatai szerint a kifizetések aránya eléri a 75 százalékot. A közel 70 millió ecu-ből 29 milliót, azaz kevesebb mint a felét teszik ki a tőkejuttatások, 16 millió jut(ott) eszközök és berendezések vásárlására, 22 millió pedig oktatásra és tanácsadásra. Az agárprogram két legjelentősebb komponense a 20 millió ecu-t érő Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány létrehozása és az integrált takarékszövetkezeti bankhálózat kialakítása volt.
A tavaly elfogadott 10 millió ecu-s programból ennek negyede fordítható szakértői tanulmányokra, a fennmaradó rész pedig eszközbeszerzésre, vagyis a főszerep ezúttal is a technikai segítségnyújtásnak jutott. Az agárprogrammal kapcsolatban is felmerül az a vád, hogy az EU a segélyek egy részét (egyes számítások szerint 50 százalékát) “visszaszívja”, és főleg saját érdekei szerint folyósítja (lásd Kiss Judit cikkét a Figyelő 1996/20 számában). Nagy Árpád, a földművelésügyi tárca főosztályvezetője az 50 százalékot túlzottnak tartja. Szerinte nincs akadálya annak, hogy a tanácsadásra fordítható PHARE-pénzek kedvezményezettjei magyar szakemberek és cégek legyenek.
Szervezeti túltengés
A kis- és középvállalkozások fejlesztése a harmadik legjelentősebb projekt a PHARE segélyprogramjában. Az e célra szánt pénzeket a nonprofit szervezetként működő és az utóbbi időben többször viharos átalakuláson átesett Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) kezeli.
Az alapítvány önrészesedése a kis- és középvállalkozói programoknál el kell, hogy érje az 50 százalékot, amely magasabb a többi PHARE-programénál. A hitelkonstrukciók közül újszerű megoldásnak számít, hogy a tőkehitelt tulajdonrész vásárlásával kombinálják, vagyis az MVA tulajdonrészt szerez a már működő középvállalkozásokban. A részvényeket később a vállalat visszavásárolhatja az MVA-tól. A PHARE-segélyek egyik eredménye, hogy kiépítették a helyi vállalkozásfejlesztési központokat 20 megyei központtal és 150 irodával.
Információink szerint felvetődött, hogy a megyei területfejlesztési tanácsok is a helyi vállalkozásfejlesztési központok bázisán jöjjenek létre. Ez a konstrukció sok szempontból indokolható lett volna, hiszen a két intézményrendszerbe szinte ugyanazok a szervezetek delegálják a tagokat. Végül azonban a PHARE partnernek bizonyult a két különálló intézményrendszer kiépülésében, amelyek között, bár a feladatok sok esetben hasonlóságot mutatnak, nincs szervezeti átjárás.
