A magyarországi égetettszesz-forgalomban mintegy egymillió kartont (10-15 milliárd forintot) tesz ki az import, ha ideszámítjuk azt a 500 ezer kartonnyi italt is, amelyet importált alapanyagokból Magyarországon állítanak elő. Az importőrök egyik csoportjába azok a hazai tulajdonban, többnyire magánkézben lévő, főleg kisebb vállalkozások tartoznak, amelyek igyekeznek olcsón beszerezni az árut, számukra általában nem a márka a fontos. Közéjük tartoznak azok a nem éppen makulátlan vállalkozások is, amelyeket a konkurens nemzetközi cégeknél csak úgy emlegetnek: “one shot dealers”, egylövetű kereskedők. Ők azok, akikről versenytársaik azt gondolják, hogy a tényleges vételárnál lényegesen alacsonyabb értékekről kiállított számlákkal hozzák be az italokat az országba, majd a hasznot zsebre vágva szinte azonnal felszívódnak. Egy cég, egy ügylet. Az importőrök másik csoportjába a Szeszesital Importálók Egyesületébe (SZIE) tömörült tizenhárom cég tartozik. Ebbe az elitklubba csak azok kerülhetnek be, akik kizárólagos importőrei a világ száz legnagyobb italmárkája közül valamelyiknek. Ezek a cégek összesen körülbelül 250 ezer kartonnyi italt importálnak, körülbelül ugyanannyit, mint az egyesületen kívüliek. Győry László, a Seagram Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, a SZIE elnöke szerint az általuk forgalmazott italok fő fogyasztói csoportját a világ fejlettebb országaiban az a felső- és középosztály alkotja, amely egyre zsugorodik Magyarországon. Az import-őrök ezért manapság már azon is törik a fejüket, hogy az az olcsóbb “economy” kategória felé elmozduló keresletet hogyan elégíthetnék ki. Séllyei Gábor, a SZIE főtitkára szerint legalább azt jó volna tudni, hogy kik importálják az olcsó és többnyire gyenge minőségű italokat, megvannak-e ezeknek a szükséges engedélyeik. A SZIE annyit már elért a vámszerveknél, hogy palackonként egy küszöbárnál, például egy dollárnál olcsóbban ne lehessen behozni az országba a whiskyt, illetve a nemzetközi italkereskedelem elfogadott kategóriákba (gin, vodka, brandy stb.) tartozó italokat. Az one shot dealerek versenyelőnyét ez jelentősen csökkenti. Az importőrök viszont az őket terhelő vámokat és adókat is soknak tartják. A külföldi társaságok azonban hosszú távra terveznek, s arra számítanak, hogy vége lesz a recessziónak. Győry László szerint a Seagram tapasztalatai alapján nem szabad feladni az imázsépítést, a neves hotelekben, éttermekben és a catering piacon mindenütt jelen kell lenniük. Miként a legjobb kiszolgálást és szolgáltatást nyújtó ötezer boltban is abból a 25 ezerből, amely import italt forgalmaz.
- 12:34 Joe Biden nem utazik el Olaszországba
- 12:30 Meggyilkolta a feleségét egy férfi Fóton
- 12:28 Pokorny Lia: Nem szeretem hajkurászni a fiatalságot, mert az már megvolt
- 12:08 Látványos videó a havasrekettyei farkasok és vaddisznók csatájáról
- 12:04 A játékoskísérő gyermeki őszinteséggel csábította a Tottenhamhez a Liverpool sztárját
- 12:02 Megszűnt a szigor, szinte bármin lehet hirdetni a közterületeken
- 11:54 Vége a konszenzus korának Ausztriában, putyinizálódástól tartanak, Kickl a lehetséges koalíciós partnerét leckézteti
- 11:37 Veszélyt jelenthet a terhességre a klímaváltozás
- 11:31 Húsz méter mély kútba zuhant és meghalt egy férfi Budapesten
- 11:29 Gyorsuló ütemben emelkednek a lakásárak
- 11:25 „Figyelemre méltó az erő, amit az elmúlt évben mutattál” – Vilmos herceg közös Instagram-oldalukon köszöntötte fel Katalin hercegét
- 11:25 Elhalasztják az Oscar-jelöléseket is a kaliforniai tűzvész miatt
- 11:16 Dánia úgy értesült, hogy Trump most tényleg nem viccel Grönland megszerzésével
- 11:12 Meghalt a kórházban a férfi, aki összeégett a kocsijában a Tesco melletti parkolóban
- 10:54 Óriási aszteroida közelítette meg a Földet
- 10:20 Krausz Gábor eljegyezte Mikes Annát
- 05:50 Egy hét és megszűnik az Ügyfélkapu: még nem késő cselekedni!
- 07:25 Paris Hilton: A családdal nézni a híreket és látni, hogy az otthonunk porig ég, olyasmi, amit senkinek sem szabadna átélnie
- 07:00 Ha Trump nem segít, sokáig tarthat, amíg Rogán lekerül a szankciós listáról
- 06:59 Eltűnt egy 30 éves nő Budapesten
- 07:24 Vitézy Dávid: Nagyon reális terv ez is, mindenki fantáziájára bízom, hogyan fog működni a gyakorlatban
- 21:26 Kint ragadt szurkolók és példás Lékai-sportszerűség a kéziválogatott meccsén
- 08:24 Sivatagi szelek miatt lángol Los Angeles jelentős része
- 07:10 Szijjártó: A magyar gazdaságtörténet második legeredményesebb éve volt a tavalyi
- 09:41 Brooke Shields azt mondja, nem kért intim beavatkozáson esett át a 40-es éveiben: „Olyan érzés volt, mint valamiféle nemi erőszak”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!