Az osztályvezető szerint ugyanakkor nem irreális elképzelés, hogy Magyarország Közép-Kelet-Európa távközlési centrumává váljon. (Ehhez persze a szolgáltatások teljes körének, tehát például az út- és vasúthálózatnak, egyéb infrastruktúrának is megfelelően fejlődnie kell.) A Matávnak feladata ezen belül, hogy olyan szinten nyújtsa az alap- és az értéknövelt szolgáltatásokat, amely a nemzetközi vállalkozások számára vonzóvá teszik hazánkat regionális centrumaik létrehozására. Ez azt jelenti, hogy nem elég a határokon belül például kifogástalan ISDN-kapcsolatokat, mondjuk videokonferenciákat létesíteni, hanem lehetővé kell tenni, hogy egy cég vezetői videokapcsolatba léphessenek függetlenül attól melyik országban tartózkodnak éppen. Az ehhez hasonló csak látszólag különleges szolgáltatások lehetővé tételében, a nemzetközi szolgáltatások választékának bővítésében és eladásában látja osztálya legfontosabb feladatát a nemzetközi szolgáltatásokért felelős vezető.
- 13:39 Több száz vízügyest vezényeltek át a veszélyzónába
- 13:13 Gőzerővel zajlik a kárelhárítás az éjszakai viharok után
- 13:13 Miért kezdett el verekedni koncert közben a Jane's Addiction énekese?
- 13:04 Űrséta, fehér rinocéroszok és koreai katonák a hét legizgalmasabb képein
- 13:00 Filmen elevenednek meg Budapest rég eltűnt, illetve mindent túlélő templomai
- 12:57 Harry Kane megdöntötte Erling Haaland megdönthetetlennek hitt rekordját
- 12:41 Országos szélrekord dőlt meg éjjel a Dunántúlon
- 12:40 Magyar Péter a neszmélyi gáton a hajóhídra szólította Orbán kapitányt
- 12:21 Azeri Nagydíj: óriási karambol, három versenyautó tört halomra
- 12:01 Leütés volt, a trónfosztás elmaradt
- 11:48 Történelmi csúcsot döntött augusztusban a ferihegyi reptér
- 11:22 Egy ENSZ-alkalmazottat lőtt le egy izraeli mesterlövész Ciszjordániában
- 11:10 Wayne Rooney hálás lehet Szűcs Kornélnak
- 11:00 Harc a Kongresszusért: éles csaták várhatók a szenátusi és képviselőházi választásokon is
- 10:51 Apokaliptikus képeken a gigaáradások elleni küzdelem
- 07:56 Két helyen is állnak a vonatok fakidőlés miatt
- 09:49 A cseh és szlovák Got Talent korábbi nyertese is szerencsét próbált a hazai X-Faktorban
- 06:19 Gázrobbanás miatt égett ki a családi ház
- 09:37 Ez volt Tom Cruise két feltétele vakmerő olimpiai mutatványa előtt
- 03:24 Átalakult az Azeri Nagydíj rajtrácsa, Lando Norris profitált belőle
- 20:44 Végzetes frontális karambol történt a 47-es főúton
- 06:42 Demi Moore biztató híreket osztott meg Bruce Willis egészségi állapotáról
- 06:54 „Mindig fényképeztem, és meg is éltem belőle. Ez talán a legnagyobb bűnöm” – a magyar fotós, aki Vietnámban vált amerikaivá
- 08:14 „Erőszaktevők, látunk titeket!” – képeken, ahogy több százan demonstráltak Párizsban
- 10:18 Nevetős fotóval köszöntötték a születésnapos Harry herceget a királyi család közösségi oldalán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!