Bár a kilencezrelékes osztalék és a 78 ezer tonna kőolaj adminisztrációs hiba miatti vagy tényleges eltűnése felborzolta a kedélyeket a Mol Rt. múlt heti közgyűlésén, nem vitatható a tény: eredményes évet zárt a társaság (részletesebb elemzésünket lásd Árfolyam mellékletünkben, a 30-31. oldalon). A mérleg szerinti eredmény 1995-ben mintegy 4,5 milliárd forinttal javult az előző évihez képest. Ebben nagy része volt annak, hogy a földgáz importján tavaly 2,5 milliárddal kisebb veszteséget szenvedett el a Mol, mint 1994-ben, amikor ez 15,8 milliárd volt. Mándoki Zoltán ügyvezető vezérigazgató szerint a bevételek növekedése az idén várhatóan követni tudja már az inflációt. A társaság az idén beruházásra, illetve befektetésre 67 milliárd forintot költ. Az invesztíciók eredménynövelő hatása már az idén érezhető lesz. Ez mintegy 2 milliárd forintot eredménytöbbletet jelenthet, 1998-ra pedig elérhetőnek látszik a 10 milliárdos nyereség is. A kiskereskedelmi forgalmazás versenyképességét javíthatja, hogy 40 Mol 2000-es benzinkutat kívánnak átadni – így ezek száma 160 fölé emelkedik (a társaság összesen 310 kutat működtet az országban). Külföldön 5-10 új benzinkút átadását tervezik.
- 10:08 Fához csapódott egy autó, hárman meghaltak a Kiskunfélegyháza közelében történt balesetben
- 10:01 Szigorítanának a nyelvészek a családnév-változtatásoknál
- 09:50 Miniszterelnöki Kabinetiroda: Magyar üzletember vett volna lőporgyárat Balatonfűzfőn, ahonnan Ukrajnába szállítottak volna hadianyagot
- 09:45 Udvaros Dorottya: Feldúl az a vizuális mérgezés, amit a Fidesz a plakátjaival művel
- 09:36 Ezer vágás és két halott lány Ukrajnában, tomboló örkényuralom Magyarországon
- 09:30 „Most is csodálattal nézlek” – Gáspár Bea üzent a rákbeteg Rubint Rékának
- 08:54 Kele János: A csehek és a bosnyákok kijutottak a vébére, mi megint nem. Miért?
- 08:40 Lengyel Tamás: A közéletből el kéne tűnnie az olyan uszító embereknek, mint Kövér László, Kocsis Máté, Orbán Viktor vagy Németh Balázs
- 08:24 Várkonyi Zoltán dublőreként hatalmasat bukott a lovával egy filmforgatáson, de így is magyar öttusa legendája lett
- 08:19 Ezért élesztették fel az olimpiát
- 08:16 Visszalépett Kunhalmi Ágnes
- 08:06 „Azt hitték, kivégzik őket” – egy hozzá szerződött előadó tartotta fogva Gucci Mane amerikai rappert és társait
- 07:22 Heti Hetes: még egy női szereplőt bejelentettek
- 07:03 Dobrev Klára: Ki az a bolond, aki hárompárti parlamentet akar ilyen helyzetben?
- 08:30 Ki ne öntsd a romlott tejet - természetes tápoldat lehet belőle
- 21:26 Hamburgert, szalonnát, vajat etet a gyerekeivel, hogy felkészüljenek a világháborúra
- 22:06 Több száz gyanús regisztráció a roma nemzetiségi választói névjegyzékben
- 08:40 Lengyel Tamás: A közéletből el kéne tűnnie az olyan uszító embereknek, mint Kövér László, Kocsis Máté, Orbán Viktor vagy Németh Balázs
- 18:32 37. alkalommal feszítették keresztre, de korbácsolást idén már nem kért
- 20:17 Nem a saját, hanem egy AI-fotóval kampányolt – de állítja, ő van rajta
- 20:00 „Az biztos, hogy nem együtt megyünk szavazni” – politikai viták sújtotta családokkal beszéltünk
- 06:31 Húsvétig melegszik az idő, hétfőn viszont hidegfront érkezik
- 21:42 Irán drón-és rakétatámadásokat indított a szomszédos országok ellen
- 17:47 Narancssárgába borult Kréta és Szantorini
- 06:53 Az Egyesült Államok a második világháború óta nem látott fegyverkezésbe kezd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
