Gazdaság

A BOLGÁR GAZDASÁG KRÍZISE – A pánik hetei

Előreláthatólag július közepe táján írják majd alá azt a megállapodást, amelynek értelmében a Nemzetközi Valutaalap (IMF) készenléti hitelt nyújt Bulgáriának. Május második hetében viszont a Bolgár Nemzeti Bank igazgatótanácsa rendkívüli ülést tartott, hogy azonnali programot dolgozzon ki a leva drámai leértékelődésének megakadályozására.

Ha Bulgária nem cselekszik, akkor gazdasági rendszerének összeomlásától kell tartani, ismerte be Bécsben még április végén Ivan Angelov, Videnov miniszterelnök gazdasági tanácsadója. A központi bank tíz nappal később, az említett rendkívüli ülés után 67-ről 108 százalékra emelte az alapkamatot, miután a leva egyetlen nap alatt 13 százalékot vesztett értékéből a dollárhoz képest, és feketepiaci árfolyamon már 160 leváért adták a dollárt. Ezzel egy időben a központi bank eladta valutatartalékának nagy részét, ami így most 667 millió dolláros szintre süllyedt. A pánikba esett bolgárok megrohamozták a takarékbankokat, hogy kivegyék betéteiket, sok bank azonban nem volt képes eleget tenni a hirtelen felmerült lakossági igényeknek.

A pánikhangulatot az enyhe fellendülésről tanúskodó makrogazdasági adatok látszólag nem indokolták: a belföldi össztermék (GDP) reálnövekedése 1995-ben 2,5 (előző évben 1,8) százalék volt, és a kormány 1996-ra 3,0 és 3,5 százalék közötti növekedést várt. Az infláció az 1994-es 121,9 százalékról 1995-ben 32,9 százalékra esett, és a kereskedelmi és folyó fizetési mérleg többlettel zárult. Mindez mégis agyaglábakon áll. A fellendülés messzemenően a kis magánszektorra támaszkodik, és főleg a külföldi kereslet hordozza, míg a belföldi beruházások alig növekedtek. Noha a bolgárok jelentős könnyítéseket értek el a hitelezőikkel folytatott tárgyalásokon, az 1995 végén 9,4 milliárd dollárt kitevő külső adósság a 11-12 milliárd dolláros GDP-vel szemben még mindig jelentős teher. 1996-ban az esedékességek 1,2 milliárd dollárra nőnek, amiből Kosztov pénzügyminiszter tájékoztatása szerint 40 százalékot már teljesítettek.

Hasonlóan jelentős belső adósságokat is kell fizetni, így Kosztov szerint a GDP 16 százalékát kell adósságszolgálatra fordítani. A külső adósságok törlesztése, valamint a jegybanknak az a politikája, hogy a levát intervenciós vásárlásokkal támogassák, odavezetett, hogy a hivatalos devizatartalékok (arany nélkül) az 1995 június végi 1,5 milliárd dolláros csúcsról 1996 március végére 703 millió dollárra, majd a pánik során a már említett 667 millióra zsugorodtak. Noha hivatalosan tagadják, nem lehetetlen, hogy Bulgária ismét fizetésképtelenné válik.

A második válsággóc a kereskedelmi bankrendszer, amelynek évek óta lappangó bajai több bátortalan szanálási kísérlet után az utób-bi hónapokban teljes erővel törtek felszínre. Bulgáriában ugyanis túl sok gyenge bank küszködik túl nagy arányú behajthatatlan hitelekkel. Egy jegybanki jelentés szerint 1995 végén az összes kihelyezett bankhitelnek csupán 21 százalékát lehetett jónak minősíteni, míg 15 százalékát behajthatatlannak, 64 százalékát pedig kétesnek tartották. Időközben még tovább romlott a helyzet, mert a bankok a valuta gyengeségétől és a leva támogatása miatt kiélezett pénzpolitikától szenvednek. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslése szerint az összes bank feltőkésítéséhez 1,7 milliárd dollárra lenne szükség.

A bankválság szorosan kapcsolódik egy harmadik problémakörhöz: a sok veszteségtermelő állami vállalatnak a bankokkal, az állammal és egymással szembeni nagymérvű eladósodásához. Ez az adósságlánc és a bankválság Bulgáriában nagyobb méreteket öltött, mint a többi reformországban. Az okok részben objektívek: kedvezőtlen indulási helyzet (nagy külső adósság, a keleti kereskedelemtől való erős függőség, a maradék Jugoszlávia elleni ENSZ-szankciók mellékhatásai). Döntő szerepet játszott azonban az is, hogy Szófia nem volt képes merész liberalizálási és stabilizációs politikát követni. A privatizálás csak vontatottan halad, és a gyenge állam puha magatartása az állami üzemeket és bankokat nem ösztönözte igazi szerkezetváltásra.

A jelenlegi ördögi körből való kitöréshez most a régóta esedékes szerkezeti reformokat gyorsan, radikálisan és fájdalmasan kellene pótolni. A válság éleződése óta ugyan erősödni látszanak a kormányzaton belül a reformorientált erők – nyílt kérdés azonban, hogy a szükségprogramot csupán egy, válsághelyzetben elhangzó üres szólamnak vagy igazi reformakaratnak lehet értelmezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik