Gazdaság

AZ ING MAGYARORSZÁGON – Erős állásokból

A holland befektetők között az egyik legerősebb hídfőállást Magyarországon Európa harmadik legnagyobb pénzügyi szolgáltatója, az amszterdami székhelyű International Nederlanden Groep (ING) építette ki magának.

A konzorcium, amelynek fő tevékenységét Hollandiában is elsősorban a biztosítás, az értékpapír-piaci befektetések, a hitelezés, valamint az ingatlanpiaci műveletek jelentik, mára az egyik legmarkánsabb arculatú magyar pénzintézeti csoporttá nőtte ki magát, amely saját bankkal, biztosítótársasággal, értékpapír-kereskedő céggel és ingatlan-beruházással foglalkozó vállalattal rendelkezik Magyarországon.

A csoport biztosítási üzletággal foglalkozó tagja a Nationale-Nederlanden (Hungary) Biztosító (N-N), amely 1991-es piacralépése óta gyakorlatilag a semmiből vált a magyar biztosítási piac egyik meghatározó szereplőjévé. A társaság tevékenységét kizárólag az élet- és nyugdíjbiztosítási módozatok értékesítésére összpontosította, s ma – a díjbevételek alapján – a negyedik legnagyobb biztosító a piacon. Az életbiztosítási üzletágban a szintén holland tulajdonú ÁB-Aegonnal immáron két év óta fej-fej mellett küzdenek a piacvezető pozícióért: a társaság 1994-ben 7,3 milliárd forintos díjbevételt ért el, tavaly pedig meghaladták a 12,4 milliárd forintos “álomhatárt”. Az N-N sikere döntően abban rejlik, hogy jó pillanatban és megfelelő ügyfélkört célzott meg a termékeivel. A mintegy 270 ezer általuk kezelt biztosítási szerződés zömét a felső középosztály tagjaival kötötték, akik jóval fizetőképesebbek más társaságok ügyfeleinél. Jól mutatja ezt, hogy az egy ügyfélre vetített éves átlagdíj ma már meghaladja a hatvanezer forintot, ami közel duplája a teljes üzletág átlagának.

A csoport bankja, az ING Bank is sikert sikerre halmozott az utóbbi években. A pénzintézet 1994-ben elnyerte az Euromoney pénzügyi szaklap “A legjobb külföldi bank Magyarországon” címét, amit tavaly megfejeltek “A legjobb külföldi bank Közép- és Kelet-Európában” kitüntetéssel. A bank elsősorban a vállalati szektornak nyújtott szolgáltatásai (folyószámla-vezetés, betételhelyezés, hitelnyújtás) révén tavaly csaknem megháromszorozta teljesítményét: adózás előtti eredménye az 1994-es 924 millió forintról 2,48 milliárd forintra nőtt, miközben mérlegfőösszege 36,4 milliárd forintról, 64,5 milliárd forintra “izmosodott”. Mint azt Rejtő E. Tibor, a pénzintézet vezérigazgatója a Figyelőnek elmondta: az ING Bank azon kevés magyarországi pénzintézet közé tartozik, amelynek portfóliója tiszta, azaz minősített kinnlevőségei nincsenek. Ügyfelei közé ugyanis kizárólag olyan – elsősorban multinacionális – vállalatok kerültek, amelyek nemzetközi minősítés szerint is a jó adós kategóriájába tartoznak. A hagyományos hitelezési tevékenységen felül a bank aktív szerepet vállalt a szindikált hitelek szervezésében is. Az általuk vezetett (külföldi és magyar bankokból álló) szindikátus szervezte például a Pannon GSM rekordösszegű – 1995-ben 115 millió, majd 1996-ban 175 millió dolláros – hitelfelvételét, és egy – az Európai Beruházási Bank forrásait felhasználó – 3,5 milliárd beruházás-finanszírozó forintkölcsönt is. Idén ugyanakkor megtették az első óvatos lépéseket a lakossági banki szolgáltatások felé is: az év elején megvásárolták a Dunabank üzletágait a hozzá tartozó ügyfélkörrel és 10 fiókkal együtt, amely révén jelentősen növelhetik az olcsónak számító lakossági forrásaikat. Bár az idén ettől az üzletágtól csupán nullszaldó körüli eredményt várnak, a vezérigazgató szerint az ING Bank lakossági “lábának” erősödésével remekül kiegészíthetik majd a vállalati ügyfeleknek nyújtott szolgáltatásaikat is. Előkészület alatt állnak ugyanakkor a biztosítóval közösen kifejlesztett integrált pénzügyi termékek (bankbiztosítások) is, amelyek terjesztésében nagyban számítanak az N-N kiterjedt ügynöki hálózatára. Az ING Bank a brókercégével együttműködve hasonlóan aktív szereplő a kötvénypiacon is. Az ING Barings Értékpapír Kft. ma már a budapesti tőzsdei összforgalomnak mintegy 30 százalékát bonyolítja le. Hosszabb távon egyébként ez a társaság válhat a csoport befektetési bankjává, erre utal a szokatlanul magas, 500 millió forintos jegyzett tőkéje is.

Külön említést érdemel az ingatlanhasznosítással foglalkozó cég, a Nationale-Nederlanden Magyarországi Ingatlanberuházási Kft., amely eredetileg az ING Andrássy úti székházának felújítására, működtetésére jött létre. Evés közben jön meg azonban az étvágy, s a holland vezetés ma már komolyabb ingatlan-befektetési tervekkel is kacérkodik. Várhatóan júniusban adják át a saját beruházásukban épült belvárosi mélygarázst, később pedig a fővárosban egy kereskedelmi ingatlan és irodaház felépítése is várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik