Budapesten minden harmadik – összesen 240 ezer – lakásban van távfűtés. S miközben a távfűtésvilág – ezen belül Európa-szerte – folyamatosan terjed, hogy így csökkentsék az energiaköltségeket, Magyarországon és főként Budapesten korábban nem létező gondok nehezítik a távfűtés fejlesztését és gazdaságossá tételét.
A képlet leegyszerűsítve a következő: Magyarországon a távfűtőrendszert – ellentétben a nyugat-európai távhőszolgáltató rendszerekkel – a szocializmus gazdasági és társadalmi berendezkedésnek a logikája alapján hozták létre: a hőt előállító erőművek, a hőt szállító távfűtőművek és a hőt fogyasztó lakóházak, illetve azok fűtési rendszerei is állami tulajdonban voltak. Nevezzük ezt távfűtésnek. Egy piacgazdaságban ezzel szemben a tulajdonosok szétválnak, és a távhőszolgáltató társaságok pénzért vásárolják a hőt – az energiát – az erőművektől, amit a lakók közössége a saját maguk által karbantartott hőközpontokban fogad. Nevezzük ezt távhőszolgáltatásnak. A mai rendszerünk azonban se nem távfűtő, se nem távszolgáltató – állítják a Főtáv Rt. szakemberei -, mert a tulajdonosok ugyan szétváltak – a hőtermelő gazdasági társaságot most privatizálják, míg a szolgáltató tulajdonosa az önkormányzat – s a hőt szolgáltató megvásárolja az erőművektől az energiát; csakhogy hatósági áron, ahogy maga is hatósági áron szolgáltat. És az érdekeltségeket még tovább kuszálja, hogy a jogszabályok értelmében a szolgáltató nem a lakóközösségekkel áll jogviszonyban, hanem az egyes lakások tulajdonosaival, miközben a lakóházak hőfogadó berendezései és a fűtési rendszerek már lakóközösségi tulajdonban vannak. A hőközpontokban ma már mindenhol van mérési lehetőség, az elszámolás 98 százalékban mégis átalánydíjas formában történik. Holott ez senkinek sem jó, hiszen a kézenfekvő megoldás az lenne, ha a mért hőmennyiség után fizetnének a lakóközösségek. Csakhogy a lakóközösségek maguk sem képesek megegyezni abban, hogy mi legyen a lakásonkénti díjfelosztás alapja. A lakásonkénti méréshez pedig nem csak a fűtési rendszert, de az épületeket is át kellene alakítani. Jobb híján marad tehát az átalány, illetve a lakásokra való bontásnál a légköbméter. Aminek a ténylegesen szolgáltatott hő mennyigéséhez éppen annyi köze van, mint a lakók szeme színének.
A Főtáv ennek ellenére a közelmúltban erőteljes kampányba kezdett annak érdekében, hogy rábírja lakóközösségeket, térjenek át a hőközponti mérésen alapuló elszámolásra. A hőszolgáltató különféle kedvezményekkel is támogatja az átállást – ami, mint ahogy az előzőekből kiderült, nem kíván fejlesztést, csupán döntést. Milyen más módon csökkenthetők még a távfűtött lakások fűtési költségei? A fűtési rendszerek egyénileg történő bármilyen átalakítása csak a közösség többi tagjának a rovására történhet, ezt ezért vessük inkább el. A lakók kezelhetik például a már meglévő hőközponti fűtésszabályozókat, érdemes áldozni a hőszigetelésre, radiátorcserével vagy termosztatikus szelep beépítésével csökkenthető a lakás egyes részei közötti indokolatlan hőmérsékletkülönbség. S nem utolsósorban: az épületek és lakások elavult fűtési rendszerének a korszerűsítése hosszabb távon a költségek szempontjából is megtérül.
