A Ganz Ansaldo Rt. 1991-es megalapításakor a tulajdonosok kötelezettséget vállaltak arra, hogy 1995 közepére a budai Rózsadomb lábától a főváros határain kívülre telepítik a termelőtevékenységet. Ezt egyébként a gyártásszervezés korszerűsítésének igénye is szükségessé tette. A páratlanul értékes bel-budai ingatlan sorsa még tisztázatlan. A cég főhadiszállása továbbra is a Lövőház utcai irodaházban marad. A vállalat vezetői hosszas keresgélés után a budapesti periféria helyett a Cegléd és Jászberény között, Nagykátától 15 kilométerre fekvő Tápiószele mellett döntöttek. Itt, a Kohászati Gyárépítő Vállalat egykori telephelyén, a Dunaferr Rt.-vel közösen, 5,4 milliárd forintos beruházással új gyártelepet létesítettek Tápiószelei Elektromechanikai Művek (TEMM) néven. A jövőben ez ad otthont a kapcsoló-berendezések és transzformátorok gyártásának. Az üzemszerű termelés várhatóan az idén nyáron indul meg. A környékbeli települések szakmunkásképző iskoláival szerződést kötöttek az elektromechanikai szakmához kötődő mesterségek képzésére, illetve átképzésre. Elképzelhető, hogy ennek költségei a szakképzési alap támogatja majd. A munkásszálló egyelőre egy jászberényi volt katonai épületben kap helyet. A Ganz Ansaldo vezetése számításokat végez arra, hogy érdemes-e a forgógépgyártást is Tápiószelére telepíteni. A beruházás összesen 4-4,5 milliárd forintba kerülne. A fejlesztés két lépcsőben is elképzelhető, a döntést azonban nagymértékben megkönnyítené a kisebbségi tulajdonos aktivitása. A többségi olasz tulajdonos szorgalmazza, hogy a magyar állam – a kiürülő fővárosi gyártelep tulajdonosa – a 86 hektáros bel-budai ingatlan eladásából származó bevételét a részvénytársaság tőkeemelésére fordítsa, s így járuljon hozzá a tápiószelei fejlesztéshez. Még akkor is, ha tisztában van azzal, hogy elképzelése nem illik a jelenlegi privatizációs koncepcióba.
- 22:06 Elrabolták a venezuelai ellenzék vezetőjét
- 22:04 Nincs meglepetés a Szuperkupában, El Clásico lesz a döntőben
- 21:31 Háfra Noémi: Ott tartottam, hogy abba akarom hagyni a kézilabdázást, már nincs erőm bármiből is visszajönni
- 21:25 A nap legfontosabb hírei - 2025.01.09.
- 21:10 Fordulat: maradhatnak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások
- 20:47 Elkezdett tárgyalni a Szabadságpárt és a Néppárt Ausztriában
- 20:29 Omertà és bántalmazás: kidőltek a legszebb sport szekrényéből az elrejtett csontvázak
- 20:02 Délután eltiltották a teljes kezdőt, este mégis meccset nyert a Mosonmagyaróvár
- 19:56 „Poénkodtunk, ölelkeztünk, puszit is adtunk egymásnak” – csak most vált el Renáta és Geri, a Házasság első látásra egykori házaspárja
- 19:43 Börtönből kiengedett embercsempész a körözött moldáv ámokfutó
- 19:05 Így él most László Attila, aki 14 éve megnyerte a Csillag Születik!-et
- 19:00 Karácsonyi tortával mérgezte meg rokonait
- 18:55 Káprázatos kísérlet: amikor a hangyák legyőzik az embert
- 18:47 Magyar Péter szerint fontos a kelet, de a kereskedelmünk 80 százaléka nyugatra megy
- 18:44 Pénzelvonás miatt távozik 31 ember a Budapest Brandtől, köztük a vezérigazgató
- 13:57 A komplett kezdőt eltiltották a meccset tiltakozással kezdő magyar kézicsapatból
- 15:34 „Ez úgy néz ki, mint egy terrorista akció” – írta Vajna Tímea a Los Angeles környéki tüzeket jelző térképhez
- 18:09 Megbüntették Sebestyén Balázst Thaiföldön: „Vannak dolgok, amik sehol nem változnak”
- 09:33 Fojtogató füst, porrá lett házak – így perzseli fel a tűz Los Angeles környékét
- 16:02 Megkéselte az osztálytársát egy nyolcadikos diák Romániában
- 21:31 Háfra Noémi: Ott tartottam, hogy abba akarom hagyni a kézilabdázást, már nincs erőm bármiből is visszajönni
- 13:43 Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozás indult az oldalanként 226 ezer forintba kerülő tokaji tanulmány ügyében
- 20:02 Délután eltiltották a teljes kezdőt, este mégis meccset nyert a Mosonmagyaróvár
- 16:55 Uniós vétóval fenyeget Fico, ha nem lesz megoldás a gáztranzitra
- 21:10 Fordulat: maradhatnak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!