A topmenedzserek nem csak jövedelmükkel és vagyoni helyzetükkel emelkednek a társadalom többi csoportja fölé, de olyan szolgáltatásokat is igénybe vesznek, melyek más rétegekre nem, vagy csak alig jellemzőek.
Ha megmondod milyen a házad, a lakásod, a kocsid, megmondom mekkora a vagyonod, és hol állsz a társadalmi ranglétrán – a késő Kádár-kori felemás polgárosodás körülményei között aligha lehetett volna előrukkolni jobb, a vagyonos elithez tartozást mérő indikátorokkal. Igaz ugyan, hogy a vadászat, a tenisz és egy-két más társasági tevékenység művelése során fontos politikai és gazdasági kérdésekről születhettek döntések, ám a tűzhöz közeli elvtársak általában nem hiányoztak a vagyoni mutatók által körülhatárolt felső tízezerből sem. Mára a “gazdagokról” alkotott kép differenciálódott, a polgári jólét alapvető eszközei azonban továbbra is irányadók a vagyoni helyzet megítélésekor. Emellett néhány más tényező, például egyes szolgáltatások igénybevétele is mutatja korunk vagyoni és pozicionális elitjének, a menedzsereknek és a bankároknak kivételezett helyzetét.
A rendszerváltás utáni menedzserek több mint harmada családi házban, fele saját lakásban lakik, amelynek átlagos szobaszáma 3,3, alapterülete pedig megközelíti a 100 négyzetmétert – derül ki abból a felmérésből, amely a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Szociológia Tanszékén készült. Az 1993-94-es kérdőíves vizsgálat – egyebek mellett – kísérletet tesz a gazdasági vezetők anyagi javainak, illetve az elithez tartozás további indikátorainak (például bizonyos szolgáltatások igénybevétele) feltárására is. A megye és ágazat szerinti reprezentatív mintába a nagy cégek felső vezetői és a bankok első emberei kerültek be.
A felső menedzserek csaknem 90 százaléka saját házban vagy lakásban lakik. A felső vezetői rétegen belül is megfigyelhetők bizonyos különbségek: a magán vállalatok menedzserei sokszor más anyagi javakat vallanak magukénak mint az állami cégek vagy a bankok vezetői. A bankárok például – érdekes módon – inkább lakásban, mint családi házban laknak, míg a magánvállalatok vezetői a családi házat részesítik előnyben. A bankároknak a menedzserekhez képest is kiemelt jövedelmei miatt ez még akkor is meglepő tény, ha figyelembe vesszük, hogy a bankárok lényegesen fiatalabbak, mint a vállalati menedzserek, így kevesebb idejük volt a javak felhalmozására. (A bankároknak több mint fele, a menedzsereknek viszont alig egyharmada tartozik a 44 év alatti korcsoportba.)
A menedzsereknek és a bankároknak ugyanakkor csupán fele jelezte, hogy családjának van hétvégi háza. Ez akkor is lényegesen kevesebb a vártnál, ha kiszűrjük azokat, akik családi házban laknak. A ház értékét illetően ismét csak óriási különbség mutatkozik az egyes alcsoportok között: a bankárok hétvégi házainak becsült értéke több mint dupláját éri az állami cégvezetők ingatlanértékének. Az autók számának vizsgálata ugyanakkor nem igazán szolgálhat meglepetéssel: általában egy-egy autó jut egy menedzserre. Az átlag mögött azonban megragadhatók a különbségek is: a vezetők csaknem 20 százalékának családonként 2 kocsija van, de 6 felső vezető jelzett három, 2 pedig 4 saját használatban lévő autót.
Látjuk ugyan, hogy a lakáskörülményeket, a hétvégi házat és az autót vizsgálva a felső vezetők között a bankárok bizonyultak a legvagyonosabb rétegnek, azonban az is szembeötlő, hogy ezeknek a tényezőknek az elemzése nem minden esetben fejezi ki teljes mértékben az “elitstátuszt”.
A vállalati menedzserek és a bankárok 15 százaléka gyűjt festményt, mintegy 20 százalékuknak van rendszeresen vagy alkalomszerűen háztartási alkalmazottjuk, és ugyanennyien küldték gyerekeiket külföldi iskolába. Gyermekeik “elitsportokra” való okítását ugyanakkor a menedzserek több mint negyede tartotta fontosnak. Bár a műtárgyak értékét felettébb nehéz megbecsülni, a vagyoni helyzetről sokat mond, hogy a bankárok negyede a műgyűjtők piacán is jeleskedik, hiszen átlagosan csaknem ötvenezer márkát érő képekkel rendelkeznek. A gazdasági eliten belül ebből a szempontból is a diploma szerint közgazdász végzettségűek és (foglalkozásuk szerint) a bankárok vannak a legkedvezőbb helyzetben: szinte minden “elit-tevékenységben” az első helyet foglalják el, megelőzve a magán és az állami vállalatok vezetőit.
