A miniszterelnök hónapok óta halogatja, hogy szembenézzen a társadalombiztosítási igazgatás és szolgáltatás finanszírozási szükség-helyzetével. Az utóbbi hét leforgása alatt több gesztusával is a pénzügyminiszter értésére adta, hogy inkább a tb-vezetők mögötti politikai csoportra támaszkodik, semmint erőltesse az államháztartási reform konkrét elindítását.
Konspirációs elemekkel tarkított szervezkedés zajlott le annak érdekében, hogy Horn Gyula és Bokros Lajos négyszemközti találkozón tisztázza az egymás közötti problémákat. A szocialista parlamenti frakció gazdasági és költségvetési munkacsoportjának tagjai arra kérték a miniszterelnököt, hogy a február 18-i kormányülés előtt közvetlenül a pénzügyminisztertől kérjen információkat: milyen eszközökkel kívánja elérni, hogy az államháztartás idei hiánya ne érje el a GDP 4 százalékát. A képviselők erőfeszítése hiábavaló maradt. A miniszterelnök nem vállalt négyszemközti találkozót. A múlt hét derekán Suchman Tamást és Szabó Györgyöt is bevonta az informális beszélgetésekbe, amelyeken újólag kiderült: Bokros ragaszkodik ahhoz, hogy a társadalombiztosítási alapok idei költségvetésén kívül hamarosan véglegesítsék az új nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszerről szóló koncepciókat és parlamenti előterjesztéseket. (A társadalombiztosítási alapok költségvetési problematikájáról szóló cikkeink a 20-22. oldalon.) A múlt hét csütörtöki és pénteki tárgyalásokon nem született kézzelfogható eredmény.
A vasárnapi kormányülés előtt Bokros Lajos a szabaddemokrata frakció szakértő képviselői és a kisebbik kormánypárt pártvezetői előtt ismertette álláspontját. Az SZDSZ politikusai arra igyekeztek rávenni Bokrost, hogy ne erőltesse a tb-járulékrendszer tárgyéven belüli módosítását, s általában ne új adómódozaton törje a fejét. A pénzügyminiszter hajlani látszott az intenciók megfogadására, azt is érzékelhette azonban, hogy a tb-apparátusokkal és önkormányzatokkal szembeni törekvéseiben óvatosnak kell lennie, mert a szabaddemokraták nem eltökéltek ebben az ügyben.
A vasárnapi kormányülés fejleményei ismertek. A pénzügyminisztert minisztertársai valójában arra akarták rávenni, hogy “papíros tb-költségvetésre” mondjon igent: engedjenek át a parlamenten egy, az IMF-kritériumoknak megfelelő törvényjavaslatot, a többit majd meglátják év közben. A kormányülésen újólag kiderült, hogy a tb-ágazatok vezetői ugyanúgy nem gondolkodnak intézményi átalakításban, mint ahogy az érintett szaktárcák politikai vezetői is csak általánosságban beszélnek az államháztartási reformról. Ha a kormány tartani akarja saját jogalkotási tervét, öt héten belül konkrét szövegeket kellene az asztalra tenni a nyugdíj- és az egészségbiztosítás új rendszeréről, a köz- és a felsőoktatás finanszírozásáról. A Figyelő tudomása szerint a Pénzügyminisztériumon kívül egyetlen tárcánál sem állnak olyan állapotban a háttéranyagok, hogy azokból öt héten belül akár csak kormány-előterjesztés születhessen. E körülmény ismeretében felettébb hihető Bokros állítása: a szaktárcák passzívnak mutatkoznak az államháztartási reform előkészítésében, a miniszterelnök pedig cseppet sem sietteti az előterjesztések elkészítését.
Az MSZP parlamenti frakciójának szakértői úgy vélekedtek a Figyelő érdeklődésére, hogy Horn Gyula néhány makromutató (megtorpant infláció, javuló kereskedelmi mérleg, változatlan devizatartalék, magas összegű privatizációs bevétel) alapján újólag azt latolgatja, hogy bővebb lehet a mozgástér, nem kell feltétlenül nagyobb társadalmi csoportok vagy erős ágazati lobbyk rovására döntéseket hozni. Ebben a gondolatmenetben megfér az is, hogy a lobbykkal kötött alkuk éppenséggel még szolgálhatják az államháztartás konszolidálásának érdekeit.
Ezt az értékelést támasztja alá például, hogy Bokrosnak minisztersége egy éve alatt nem sikerült elérnie, hogy a kormány kezdeményezze a társadalombiztosítási vagyonátadásról szóló jogszabályok módosítását. A vagyonátadás 50-60 milliárd forintos mértéke alacsonyabb ugyan az eredeti 300 milliárdnál, ám az előbbi szám egy, a Horn Gyula-Suchman Tamás-Nagy Sándor háromszögben kialakított politikai alkuban, az utóbbi viszont egy azóta sem módosított törvényben szerepel. További lényeges körülmény, hogy az idén januárra kiújult a társadalombiztosítás gazdálkodásáért viselt állami garanciáról és állami befolyásról szóló, tavaly tavasszal egyszer már a szőnyeg alá söpört vita. A pénzügyminiszter elfogadhatatlannak tartja, hogy a tb-önkormányzatok az állami költségvetési garanciával a háttérben hoznak nagy mértékű deficitekről szóló döntéseket, s közben elzárkóznak tb-rendszerek célszerű és mind demográfiai, mind finanszírozási okokból elkerülhetetlen reformjától. (Pontosabban fogalmazva: a reform retorikai közhellyé vált a tb-önkormányzatokban, azonban semmi jele annak, hogy az idén döntésre érett tervek kidolgozását vállalnák.)
A Pénzügyminisztérium az utóbbi hetekben meglehetősen előrejutott az új nyugdíjbiztosítási koncepció kidolgozásában. A szakmai körökben keringő anyagból kihámozható, hogy az üzleti alapon működő nyugdíjalapok működése jelentősen csorbítja a ma egyeduralkodó tb-nyugdíjpénztár pozícióit, s ennek megfelelően a nyugdíjpénztár önkormányzati-politikai vezetőinek és kiterjedt apparátusának helyzetét és befolyását. Figyelemre méltó leágazás: az elmúlt év végén számos információ szivárgott ki arról, hogy a nyugdíjbiztosítási önkormányzat szakértői az OTP Bank Rt.-vel konzultálnak a nyugdíjfizetés bankkártyára történő áthelyezéséről. Óriási ügyfélkör, stabil forgalom. E ponton lehet emlékeztetni arra, hogy az OTP elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor nem számít Bokros Lajos hívei közé, mióta az megpróbálta kimozdítani őt elnöki tisztségéből,
A fejlemények szerint a több politikai arcvonal egyidejű fenntartása, valamint az apparátusi munkaszervezés, a más tárcákéhoz mérten aránytalan terhelés együttesen leszívták Bokros Lajos energiatartalékait. A helyébe lépő pénzügyminiszter számára tanulságos lehet elemezni a példáját. A távozó kormánytagon kívül nehéz olyan minisztert találni, aki a szólamokon kívül törvényjavaslotakban kívánta viszontlátni az államháztartási reform elemeit.
