Románia gazdasága 1994-ben és 1995-ben visszatért egy viszonylag erőteljes gazdasági növekedéshez, és egyidejűleg jelentősen csökkent az infláció. A gyorsan növekvő kereskedelmi mérleghiány és a reálbérek masszív növekedése azonban 1995 végére a lej árfolyamát lefelé, az árakat pedig felfelé nyomta. Ezek a fejlemények veszélyeztethetik a törékeny stabilitást.
A román gazdaságpolitika 1995. december óta ismét haragos parlamenti viták és indulatos média-jelentések középpontjába került. Erre a belföldi fizetőeszköz, a lej helyzete adott okot, aminek lebegtetett árfolyama átmeneti stabilitás után az őszi hónapokban mintegy 30 százalékkal esett a dollárhoz viszonyítva. Ám a korábbi valutaválságokkal ellentétben ezek a zavarok egy gazdasági növekedés mellékhatásai voltak. A fellendülés 1993-ban az ipari termelés és a GDP gyenge növekedésével kezdődött, és 1995-ben tovább erősödött. A gyorsan növekvő export és a befektetések fellendülése következtében az ipari termelés 1995 első tíz hónapjában 10 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest.
Erre támaszkodva a bukaresti Országos Prognózis Bizottság (amelynek előrejelzései jelentik az alapot a kormányzat költségvetési tervezetéhez is) 1995-re és 1996-ra a reál GDP 5,4 százalékos, illetve 4,5 százalékos növekedését várta. Ezek a prognózisok némileg meghaladták azokat az értékeket, amelyeket független megfigyelők, mint a Wiener Institut für Internationale Wirtschaftsvergleiche (WIIW) vagy az EBRD tettek közzé. A növekedési adatoknál fontosabbnak tűntek a monetáris sikerek, amelyeket Bukarest 1994. óta tudott felmutatni. Ezek egy restriktív pénz- és költségvetési politika gyümölcsei, amely már 1993 végén felváltotta az első reformévek politikailag motivált puha eljárásmódját. 1995 októberének végén a fogyasztói árak éves emelkedése már csak 24,3 százalékos, holott Románia 1993-ban még majdnem 300 százalékos éves hiperinflációval volt kénytelen szembenézni.
A kedvező tünetek ellenére a devizapiac 1995 végén bekövetkezett eseményei megmutatták, hogy milyen törékeny alapon nyugszik ez a fellendülés. A lej a széles körű energia-behozatal miatt rendszeres nyomás alá került. Az árfolyam összeomlásának fő oka a fizetési mérleg hiánya, amely már 1995 első háromnegyedében 1055 millió dollárt ért el, és Isarescu, a jegybank kormányzójának előzetes bejelentése szerint az egész 1995-ös évben 1,5 millió dollárra (előző évben 0,43) emelkedett. A hiányt mindenekelőtt a növekvő kereskedelmi mérleghiányra lehet visszavezetni, mert az import növekedése (folyó árakon, dollárban) 44,2 százalékos volt, sokkal nagyobb, mint az export 22,8 százalékos növekedése.
Ez az ollómozgás részben a fellendülési folyamat egyik tipikus jelensége: a beruházási javak behozatalának gyors növekedését eredményezi. Másrészt azonban az import növekedése egy kevésbé egészséges jelenségen is alapul: miután a nettó reálbérek 1991. óta évről évre jelentősen csökkentek, 1995-ben erőteljes bérnövekedés következett be (az első félévben 19 százalék), amely gerjesztette a fogyasztást és ezzel a fogyasztói javak behozatalát is.
A másik oldalon – mondotta Cosea privatizációs miniszter a Neue Zürcher Zeitung tudósítójának – az export nem nőtt a várt mértékben, amit mindenekelőtt a mezőgazdasági kivitel problémái okoztak.
Az év fordulóján a román központi bank elnöke a nyilvánosság előtt mutatott rá, hogy Románia sokkal többet fogyaszt, mint amennyit termel. A folyó fizetési mérleg ebből eredő hiánya csak nehezen fedezhető, mivel Bukarest a reformok kezdete óta a külső pénzforrások hiányától szenved. Az 1995 első tíz hónapjában beáramlott mindössze 270 millió dollárnyi külföldi közvetlen befektetés és az október végén összesen 1,54 milliárd dolláros állomány még mindig szerény, jóllehet Románia a maga 23 millió lakosával Lengyelország után a régió második legnagyobb piaca.
Az 1994 végén a GDP 15 százalékát kitevő, viszonylag csekély külső adósság ugyan hagy némi mozgásteret járulékos külső hitelek felvételére, azonban Bukarest ezt eddig nem tudta igazán jól kihasználni. Az elégtelen külső források miatt Romániának részben a devizatartalékaiból kell fedeznie fizetési mérleghiányát, így a jegybank tartalékai (arany nélkül) 1995. szeptember végén 327 millió dollárra zsugorodtak. Az IMF által 1996-ra előterjesztett gazdasági program a fizetési mérleghiánynak a GDP 3,4 százalékára történő csökkenését igényelné (szemben az 1995-ös mintegy 4,7 százalékkal), valamint a devizatartalékok jelentős feltöltését.
A folyó fizetési mérleg jelentős hiánya a fáradságosan elért viszonylagos konszolidációt veszélyezteti. Tovább csökken a bizalom a hazai fizetőeszköz iránt, és az árak stabilitása kétszeres nyomás alá kerül. Egyrészt a lej legújabb zuhanása az importárakat fenyegeti, másrészt belső tényezők – az erős reálbér-növekedés, az üzemanyagárak nemrég bekövetkezett emelése vagy a mezőgazdaságnak nyújtott szubvencionált hitelek – tovább fűtik az inflációt. A drágulás havi mértéke, amely 1995 első félévében még jóval 2 százalék alatt maradt, novemberben és decemberben már 4,1 százalékkal az év eddigi legmagasabb értékét érte el.
Ezzel szemben a hatóságok – különös tekintettel az 1996-ban esedékes választásokra – megpróbálnak egyensúlyt tartani: egyrészt látják annak szükségességét, hogy stabilizációs okok miatt újból szorosabbra kell húzni a nadrágszíjat. Másrészt – Cosea kifejezésével – “tragédia” lenne most megállítani a gazdasági növekedést egy túlságosan restriktív politikával. A dilemmát tovább élezik a társadalmi feszültségek, mert az 1993. óta tartó gazdasági növekedés ellenére a prognózis szerint a GDP még a jövő évben is csak mintegy 88-90 százalékát érheti el az 1989. évi (akkor is igencsak alacsony) szintnek. A reálbérek a legújabb emelések dacára még mindig nem érték el az 1990. évi árliberalizálás szerint mért érték 60 százalékát sem, és a fellendülés első gyümölcseit egy kisszámú régi-új elit aratja le. A közvélemény számára – s ez a helyzet sajátosságától függetlenül regionális jellegzetesség – ezek bizony a harag gyümölcsei.
