Az elmúlt hétvégén még úgy volt, hogy Bokros Lajos pénzügyminiszter március elsején felkeresi az ózdi kohászokat. Az apropót a cég küszöbön álló privatizációja adta volna. Jövő pénteken mindenképpen kiderül, lesz-e érvényes ajánlat az Ózdi Acélművek Kft. megvételére. A miniszteri látogatás azonban bizonyosan elmarad, mivel a szökőév szökőnapján szökik a miniszter is. Nyilván nem elsősorban azért, hogy az ózdiak kutakodó tekintetét elkerülje. Pusztán arról van szó, hogy így jött ki a lépés. És Ózd ügyében nem ez az első elmaradt vizit, illetve ígéret. Amikor a rendszerváltás után a térségbe látogattak a pénzügy- vagy ipari miniszterek, és megígérték, hogy hamarosan lesz koncepció a bajok orvoslására, az ígéret valóra váltására sosem került sor. Vagy azért, mert mire a miniszter urak foglalkozhattak volna a problémákkal, lemondtak vagy lemondatták őket. Pedig a koncepció 1994 elején mégis megszületett, és ezt a változatot a későbbi kormányhatározatok is megerősítették. Becslések szerint 1992 és 1995 között több mint 30 milliárd forintot pumpált a borsodi kohászatba az akkori kormányzat – értelmetlenül. Se munkahelymentés, se új munka-hely. Az új koncepcióhoz viszont az új kormányzatnak nem volt pénze, vagy ha volt is, későn adta. Féléves csúszással kapta meg például az Ózdi Acélművek Kft. a forgóeszköz-hitelhez szükséges félmilliárdos garanciát. Nem beszélve a 200 milliós veszteség-pótlásról, amihez két hónapos késéssel jutott hozzá a cég, amely ennek dacára kimászott a gödörből.
