A Magyarországon értékpapírokban elhelyezett külföldi eredetű portfóliótőke értéke mára jóval meghaladja az egymilliárd dollárt. E temérdek pénz, letétkezelő bankok szolgáltatása segítségével, magyar értékpapírok formájában testesül meg. De hogyan zajlik mindez? – ezt mutatja be alábbi cikkünk.
A világon létező néhány igazán nagy, letétkezeléssel foglalkozó bank (lásd külön írásunkat) az egyes helyi tőkepiacokon vagy saját leánybankokat hoz létre – ezt teszi például a Magyarországon is jelen lévő Citibank -, vagy egy már létező bankot bíz meg az al-letétkezelői feladatokkal. Nálunk jellemzően ilyen pénzintézet a Budapest Bank (BB), amely 1989-ben fogott hozzá letétkezelési üzletágának kifejlesztéséhez.
A BB és a Citibank mellett a Creditanstalt (CA) és az ING Bank számítanak a legjelentősebb magyarországi letétkezelőknek. Róluk egyebek mellett azt kell tudni, hogy letétkezelési tevékenységüket – a Citibankhoz hasonlóan – anyabankjuk garanciájával végzik. Ez természetesen jelentősen javítja piaci pozícióikat: “szüleik” jó hírének – és persze jókora tőkéjének – köszönhetően rendelkeznek a híresen rigorózus amerikai értékpapír-felügyelet, a Security Exchange Committee (SEC), 17f-5 néven ismert engedélyével, amely amerikai befektetési alapok értékpapírjainak közvetlen (vagyis nem al-) letétkezelésére jogosítja fel őket.
Magyar bank – minden ellenkező híreszteléssel szemben – mind ez idáig nem jutott hozzá ehhez a licenchez. A BB, amely az összes Magyarországon elhelyezett letétnek hozzávetőleg a felét kezeli (tavaly októberben például már 580 millió dollár értékben), ugyan a legtöbb szempontból megfelelne a követelményeknek, nincs azonban a SEC által előírt, legalább 200 millió dollárnyi alaptőkéje. A Központi Elszámolóház és Értéktár (Keler) viszont – lévén, hogy a magyar értékpapír-felügyelet állásfoglalása szerint nemzeti értéktárnak minősül – a Baker & McKenzie jogi tanácsadó iroda által kiállított “véleménylevél” szerint megfelel a 17f-5 előírásainak.
A magyar elszámolóház szolgáltatásait ennek ellenére számos külföldi befektető nem veszi igénybe. Az ING letétkezelési részlegének vezetője, Soós Adrienne szerint a nyugati befektetési alapok általában akkor igazán nyugodtak, ha papírjaik az általuk jobban ismert bank trezorjában fekszenek. Ráadásul szeretik pontosan – vagyis sorszám szerint – tudni, hogy mely részvények vannak a birtokukban, erre pedig az elszámolóházakban szokásos gyűjtőelvű tárolás nem ad lehetőséget.
Az önálló letétkezelési osztályát 1995 elején létrehozott ING tavaly év végén 79 millió dollár értékű értékpapír-állományt kezelt. A papírok 71 százaléka volt külföldiek tulajdonában, akik számára a legnagyobb gondot a nyugati szemmel nézve meglehetősen nagy átfutási idővel dolgozó magyar értékpapír-elszámolási rendszer jelenti. Ennek leginkább kifogásolt eleme, hogy az eladó félnek legkésőbb az üzletkötést követő harmadik munkanapon be kell szállítania a papírokat az elszámolóházba, azok ellenértéke viszont csak a hatodik nap jelenik meg a letétkezelőnél vezetett számláján.
A Keler értékpapír-elszámolási igazgatóhelyettese, Dudás György azt hangsúlyozza, hogy a papírok előzetes beszállításának biztonsági okai vannak, a garanciarendszer pedig fennállása óta kifogástalanul működik. Az értéktári elszámolás az üzletkötés utáni ötödik napon történik; az egynapos fizetési késedelem a magyar zsíró-rendszerből adódik, ahol viszont remélhetően hamarosan áttérnek az egy napon belüli forintelszámolásra.
A Citibank egyetlen kezelésében lévő részvényt sem tart a Kelerben, amit a bank pénzintézeti főosztályának igazgatója, Kummer Ágnes – ING-beli kolléganőjéhez hasonlóan – a külföldi befektetési alapok elvárásaival magyaráz. Reményei szerint azonban ügyfeleik között a jövőben növekedhet az elszámolóházat választók száma. A magyar Citibank, amely mintegy ötven nemzetközi értékpapír-kereskedő cégnek és (főként amerikai) befektetési alapnak nyújt letétkezelési szolgáltatásokat, mintegy 300 millió dollárra teszi a kezelésében lévő papírok értékét. Az érdeklődés növekedését jelzi, hogy a két évvel ezelőtti havi 30, értékpapírokkal kapcsolatos tranzakció helyett ma már naponta 60 ilyen megbízást teljesítenek.
A letétkezelési szolgáltatásokat 1992 óta nyújtó Creditanstalt viszont kifejezetten a Keler használatára biztatja ügyfeleit, akik így költséget és időt takaríthatnak meg – mondja Zelena Gabriella, a bank munkatársa. Érvelésük nem marad hatástalan, megbízóik nagyobb része ugyanis tőzsdei papírjait az elszámolóházban őrizteti. A külföldieknek nyújtott custodian-szolgáltatásai során mintegy kétharmad részben a bécsi Creditanstalt-központ alletétkezelőjeként működő, de egyharmadnyi arányban közvetlen letétkezelést is vállaló magyar leányvállalat partnerei főként nyugat-európai bankok és befektetési alapok. A pénzintézet emellett a magyar intézményi befektetők letétkezelési megbízásait is igyekszik megszerezni: Kovács Judit főosztályvezető szerint egy hazai vállalat nyugdíjpénztára éppen olyan fontos ügyfél számukra, mint egy londoni befektetési bank. A CA az első pillanattól részt vesz az idehaza meghirdetett letétkezelési pályázatokon, aminek köszönhetően ma már több mint 20 hazai nyugdíjpénztár számára végez letétkezelést. Ezek értékpapírjait is figyelembe véve a bank 1995 végén 320 millió dollárnyi letétért felelt.
A külföldieknek a magyar értékpapírpiacba vetett bizalmát gyengítheti, hogy a magyar elszámolási rendszer egyelőre nem része sem a Cedel, sem pedig a Euroclear nevű nemzetközi klíring-szervezetnek. (Az előbbi luxemburgi, az utóbbi brüsszeli központtal működik, mindkettőt nemzetközi nagybankok tartják fenn és üzemeltetik.)
A hazai klíring-rendszer “európai integrációjának” feltétele a nemzetközi elszámolóházak Magyarország iránti érdeklődésének növekedése – véli Dudás György. Amennyiben ügyfeleik portfóliójában a magyar papírok aránya eléri a kellő szintet, minden bizonnyal elszámolási számlát nyitnak majd Budapesten, és megteremtik a szükséges technikai és intézményes összeköttetést. Másrészt az is elképzelhető, bár őszintén szólva valószínűtlenebb forgatókönyv, hogy a magyar elszámolóház nyit számlát nyugat-európai társintézményeinél. Ehhez ugyanis a Keler hazai ügyfeleinek kellene számottevő külföldi értékpapír-befektetéssel rendelkezniük, aminek az anyagiak mellett egyelőre jogi korlátai is vannak.
A magyar elszámolóház igazgatóhelyettese ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az értékpapírok őrzésével és nyilvántartásával kapcsolatos legalapvetőbb letétkezelői feladatokat sokfelé már teljesen átvették a központi értéktárak, ennek azonban az “immobilizálás” – vagyis a papírok mozgatásának elkerülése – a feltétele. Ez utóbbi Magyarországon is elterjedőben van: ma már például teljesen immobilizált értékpapírok az állam által kibocsátott diszkont kincstárjegyek, amelyeket egy címletben, a jegyzési íveket mellékelve juttat el a Magyar Nemzeti Bank a Kelerbe. A külföldi tulajdonba kerülő állampapírokat – amelyek a hatályos devizaszabályok szerint csak éven túliak lehetnek – egyébként kötelező elhelyezni az elszámolóházban, ahol díjmentesen őrzik, illetve számolják el azokat.
A külföldi befektetők mindazonáltal nem annyira a magyar állampapírokat keresik, mint a – főként tőzsdei – részvényeket. Ebben az éven belüli állampapír-befektetések tilalma mellett a részvényvásárlásoktól remélt extraprofit játszik szerepet. A nagy tőkepiaci központokban ugyanis egyre nő a feltörekvő piacok (angol nevén: emerging markets) átlagosnál magasabb hozamait megcélzó befektetési alapok száma. Ezek általában megosztják tőkéjüket az ázsiai, a dél-amerikai és a kelet-európai piacok között, de léteznek kifejezetten az egykori szocialista országok értékpapírjaira szakosodott befektetési alapok is. Sokak véleménye szerint éppen az ilyen alapok a javuló statisztikai mutatóknak köszönhetően megnövekedett vásárlási kedve eredményezi napjainkban a rég nem látott méretű tőzsdei hosszt.
A külföldi befektetőknek a tényleges értékpapír-vásárláson kívül arra is van lehetőségük, hogy bizonyos magyar részvényeket odahaza, a papírok magyarországi letétbe helyezése mellett, úgynevezett letéti jegyek formájában vásároljanak meg. A letéti jegyeket egy külföldi bank állítja ki, amely megállapodást köt a magyar kibocsátóval értékpapírjainak ilyetén módon való külföldi forgalmazásáról. A bank egyúttal megegyezik egy Magyarországon működő pénzintézettel, amely letétként kezeli a tényleges részvényeket. Az egyik legnagyobb ilyen letétijegy-kibocsátó a Bank of New York, amelynek magyarországi megbízottja a Budapest Bank. Az ADR- (American Depository Receipt) programba vont részvények között a Mol, a Richter, a Fotex és az OTP papírjai találhatók – az utóbbiak esetében nem a BB, hanem maga a legnagyobb lakossági pénzintézet a letétkezelő.
A Citibank a saját anyaintézménye által szervezett letéti jegy-programok ügynökeként tevékenykedik: a Pick és a Pharmavit részvényeit GDR- (Global Depository Receipt) formában az amerikai és az európai piacokon, az Egis papírjait EDR- (European Depository Receipt) változatban csak az utóbbiakon forgalmazzák.
Az al-letétkezelés és a letéti jegy programban való részvétel alapvető különbsége, hogy bár a részvényeket mindkét esetben itthon őrzik, az al-letétkezelés esetében a papírok forgalma is itt bonyolódik, a letéti jegyek viszont valamelyik külföldi piacon cserélnek gazdát. A Budapest Bank ADR-ügynöki tevékenysége mellett al-letétkezelőként foglalkozik például az osztrák központi elszámolóbank, az Österreichisher Kontrollbank (ÖKB) és a német intézmények külföldi értékpapír-befektetéseit elszámoló Deutscher Auslandskassenverein (DAK) megbízására Magyarországon vásárolt értékpapírokkal. Az ÖKB-nak egyébként saját letéti jegy programja van, amelyben szintén a BB látja el az ügynöki feladatokat.
A pénzintézet letétkezelési osztályának vezetője, Szalay Berzeviczy Attila hangsúlyozza, hogy bankja e programok segítségével rendkívül értékes nemzetközi kapcsolatokra tesz szert. A Budapest Banknál remélik, hogy a maghatározó tulajdonossá előlépett General Electric Capital talán már a közeljövőben rászánja magát a tőkeemelésre, vagy garanciavállalással teszi lehetővé a 17f-5 alóli mentesség megszerzését. Ez esetben a magyar pénzintézet tovább növelheti amúgy sem lebecsülendő részesedését a hazai letétkezelési piacon, hiszen – az osztályvezető szavaival – a nyugdíj- és befektetési alapok pénzét kezelő amerikai bankok szívesebben működnek együtt egy, a helyi piacon otthonosan mozgó, semleges partnerrel, mint hogy az általuk kifizetett jutalékokkal egy versenytársat – például a Citibankot – “tömjenek”. Hasonló okokra vezethető vissza az ÖKB-BB kapcsolat, hiszen a nagy osztrák pénzintézetek tulajdonában lévő elszámolóbanknak is ügyelnie kell a semlegességre. Egyebek mellett ezért sem a Creditanstaltnál kezelik egyelőre az ÖKB-letéteket – mondják az osztrák érdekeltségű pénzintézet munkatársai.
