Gazdaság

DÉMÁSZ-KIBOCSÁTÁS – Áramvonalasított részvények

Hosszas előkészítés után ismét kárpótlási jegy-részvény csere okoz izgalmat a részvénypiac iránt elkötelezett befektetőknek. A cserearány és a “határozatos” kárpótlási jegyek árfolyamának ismeretében minden bizonnyal kelendőek lesznek az áramszolgáltató papírjai.

Február 12-től március 1-jéig tart az ÁPV Rt. akciója, amelyen kárpótlási jegyért kínálják a Délmagyarországi Áramszolgáltató Rt. (Démász) részvényeinek nyolc százalékát. A jegyzési időszakban 30 ezer forint címletértékű kárpótlási jegyért négy darab 10 ezer forint névértékű, névre szóló törzsrészvény cserélhető.

A részvénycserénél az alanyi kárpótolt belföldi magánszemélyek 146 232 darab részvényt kaphatnak. Az alanyi jogon kárpótolt külföldi magánszemélyeknek 60 ezer részvényt ajánlanak fel. Emellett az önkormányzatoknak 50, a kárpótlásijegy-hasznosító társaságoknak 40 ezer részvény áll a rendelkezésére. (A külföldön élő kárpótoltak jegyzését könnyíti, hogy az áramszolgáltató papírjai a K & H Bank és a Budapest Investment International Rt. által alapított Alanyi Kárpótlási Jegy Kezelő Kft.-n keresztül vásárolhatók.) Amennyiben az egyedi befektetői csoportok a számukra elkülönített részvénymennyiségre nem tartanak igényt, úgy azokat hazai befektetőknek (magánszemélyeknek vagy intézményeknek) ajánlják fel. Túljegyzésnél az egyes csoportokon belüli elosztás az igényelt részvények arányában történik. A Démász részvényeinek alanyi kárpótlási jegyekre cserélését a forgalmazó OTP Broker Rt. és a Daiwa-MKB Rt. konzorciuma végzi az OTP kétszáz kijelölt fiókjában.

A Démász-részvényeik 47,98 százalékát nemrégiben az Electricité de France vásárolta meg, és vételi joga van a jövő év végéig a többségi tulajdonhányad megszerzésére. Az ÁPV Rt. tulajdonában marad viszont a korábban kibocsátott aranyrészvény, ami vétójoggal ruházza fel az államot a társaság jövőjét érintő stratégiai kérdésekben. (Ilyen például az alapító okiratban meghatározott tevékenységi kör megváltoztatása, vagy a fő üzleti tevékenység lényeges részének átruházása.) A franciák belátható időn belül tőzsdére kívánják vinni a magyar céget, amely a tavalyi évet 21 milliárd forintos árbevétellel és 350 millió forintos üzemi eredménnyel zárta. Az áram árának emelése után a következő években a nyereség a tervek szerint eléri a hárommilliárd forintot, ami megfelel a kormányhatározatban előírt nyolcszázalékos tőkemegtérülésnek.

A határozatos kárpótlási jegyek 30-35 százalékos árfolyamával számolva hozzávetőlegesen 2500 forintért szerezhetőek be a Démász részvényei. A tőzsdei bevezetést követően aktív külföldi érdeklődés várható a papírok iránt, ami mindenképpen számottevő áremelkedés sejtet; az év végére a papírok árfolyama egyesek szerint akár a névérték 70-80 százaléka is lehet. (A privatizáció során nyertes francia cég 119,5 százalékos árfolyamon vásárolta meg a részvényeket.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik