Gazdaság

HOLLANDIA VEZET

1995 első tíz hónapjában az EU-tizenötök közül értékben a legjelentősebb közvetítő Hollandia (96 millió dollárral), ezt követi Ausztria (62), majd Németország (57 millió dollár). Arányait és nem az abszolút számokat nézve azonban mint velünk szerződő ország, intenzív közvetítő kereskedelmet folytat például Írország, amely a szerződés szerinti magyar termékek 91 százalékát adta tovább 1995 első tíz hónapjában, ezt követi Dánia 67, Hollandia 63, Nagy-Britannia 45, Ausztria pedig 38 százalékkal. (A kis volumen miatt nem, a mérték miatt azonban érdemes szóvá tenni, hogy Luxemburg is 80 százalék fölött közvetített.)

Az EFTA-országok között ma már meglehetősen nehéz olyat találni, amelyik ne jeleskedne a közvetítésben. Itt találjuk az 1995. évi szállítások szerinti legnagyobb közvetítőt, Svájcot, amely a velünk szerződött agrártermékeknek mintegy 78 százalékát közvetítette harmadik ország számára, a mérték pedig meghaladta a 150 millió dollárt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szerződő országként közvetített agrártermékeink mintegy 27 százalékának forgalmát Svájc intézte.

A CEFTA-országok között nem akad nagy közvetítő, intenzív viszont az ide irányuló közvetítés. Például Szlovéniába mintegy 44, Lengyelországba pedig 20 millió dollár értékben közvetítettek mások magyar agrártermékeket.

A délszláv térségben Horvátország nyitja meg leginkább a piacát a közvetítés előtt.

A közvetítői beszállítások annál nagyobb arányúak, minél kisebb a kiviteli érték. Így például Ázsiában eléri a 47, Izraelben az 53 százalékot; Japánban ugyanakkor sem a saját jogon folytatott közvetítői kereskedelem, sem pedig a mások által végzett közvetítői tevékenység nem olyan erős.

Figyelemre méltó Algéria, amely szerződő országként alig 1,4 millió dollár értékű üzletet kötött, viszont harmadik fél közvetítésével mintegy 30 millió dollár értékű magyar áru érkezett ebbe az országba.

Hasonló a helyzet az egykori szovjet utódállamokkal. Nagysága folytán aligha meglepő, hogy Oroszországba érkezett a legtöbb közvetített áru. Itt 96 millió dollár értékben közvetítettek az orosz piacra, 49-50 millió dollár értékben Üzbegisztánba és 48 millió dollár értékben Ukrajnába.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik