Az előkelő New York-i Park Avenue egyik házának kapuja mellett szerény felirat árulkodik arról, hogy ott található a világ egyik legbefolyásosabb lobby-cége. A Kissinger and Associatesről van szó, amelynek élén Henry Kissinger volt külügyminiszter áll, helyettese pedig Lawrence Eagleburger, aki külügyminiszter-helyettesként ugyancsak elismerést és megbecsülést vívott ki magának világszerte. A két “nagyágyút” viszonylag kis létszámú csapat segíti munkájában, amely meglehetősen diszkréten folyik, hiszen éppen ebben rejlik a sikeres lobbyzás egyik titka.
Dr. Kissinger és munkatársai, az időnként kiszivárgó hírek szerint, kormányok és kormányfők, multinacionális vállalatok, milliárdos családok részére végeznek “házasságközvetítést”, jószolgálatot, üzlet-előkészítését és – elsősorban a gazdaság területén – mindenfajta “kijárást”. Tevékenységük hatósugara gyakorlatilag az egész világra kiterjed, hiszen szinte mindenkit ismernek a világon, aki “számít”, mi több, a legmagasabb szinteken is igen jó baráti és személyes kapcsolattal rendelkeznek. Ügyfeleiket gondosan megválogatják, bár tarifájuk önmagában is szelektál. Úgy hírlik, hogy a Kissinger and Associates napi díjazása 100 ezer dollár (plusz költségtérítés) körül mozog. A cég vezetői és munkatársai megbízás alapján odahaza és külföldön megrendelések odaítéléséért, a nagy projektekbe való bekapcsolódás lehetőségéért lobbyznak. Megbízóik és tárgyalópartnereik a nyugati világ gazdasági és politikai elitjéből kerülnek ki.
A közvélemény általában csak néhány évvel később szerez tudomást egy-egy munkájukról – ha egyáltalán nyilvánosságra kerül valami e már-már művészi tevékenységből. A világszerte kiváló kapcsolatokkal rendelkező Kissinger és munkatársai lobbyztak már többek között az egyiptomi kormánynak, a Fiatnak, a nagy amerikai repülőgépgyáraknak, és a sort hosszasan lehetne folytatni. Tevékenységüket a mindenre kiterjedő előtanulmányok, a lobbyútvonalak megtervezése, az alapos felkészültség, a kiváló személyes kapcsolatok és nem utolsósorban a sikeresség jellemzi. A lobbyzás mellett politikai és gazdasági előrejelzéseket is készítenek kormányok és cégek megrendelésére.
A világon persze igen kevés ehhez fogható sikeres cég tevékenykedik a lobby “műfajában”, de az ipari országokban – elsősorban az Egyesült Államokban – megkülönböztetett szerep jut az egyéni és a vállalati lobbystáknak. Külön szakmáról van szó, amelyet nem tanítanak az egyetemeken, de amelyhez az intelligencia, az ismertség, a “bejáratosság”, a helyzetelemzési készség, a döntéshozók körében való rendszeres “forgolódás”, a becsület és a köztisztelet, valamint az élettapasztalat mind elengedhetetlen kellékek.
A lobbysták általában köztiszteletben álló, megbecsült és többnyire nem fiatal emberek. Sikerrátájuk alakulása általában korábbi életpályájuk, szakmai ismereteik és kapcsolati rendszerük “minőségétől” függ. A sikeres lobbysta igazgatósági tag néhány fontosabb cégnél, társadalmi munkában részt vesz több művészeti, oktatási, egészségügyi, jótékonysági alapítvány kuratóriumában. Gyakran adakozik nemes célokra, állandó résztvevője a rangos és méregdrága rendezvényeknek (bálok, jótékonysági vacsorák stb.). Sikeres lobbystának lenni tehát fárasztó és nem olcsó mulatság. A befektetés azonban viszonylag hamar megtérül, a sztárlobbystákat a megbízók kézről kézre adják, ajánlják egymásnak.
Mind az Egyesült Államokban, mind pedig Nyugat-Európában szinte minden szakmai szövetség és érdekcsoport kiterjedt lobbytevékenységet folytat. Az amerikai és a nyugat-európai autógyártók egymástól független – de valahol mégiscsak összehangolt – lobbyjának és nyomásgyakorlásának köszönhetően például a japán autóexportőrök kénytelenek voltak önmérsékletet tanúsítani az elmúlt tíz esztendőben. Az amerikai textil-lobby sikerként könyvelheti el, hogy Washington korlátozza a kínai textilruházati cikkek beáramlását az amerikai piacra. A közelmúltban a nyugat-európai acél-lobby szűkíteni igyekezett a kelet-európai országok acéltermékeinek piacrajutási lehetőségeit az EU-ban. Hosszú időn keresztül alig juthatott be külföldi gépkocsi Japánba, az ottani autógyártók ugyanis kijárták a kormánynál a magas vámokat, valamint a szinte teljesíthetetlen műszaki és biztonsági követelményeket.
A fejlett országokban a lobbyk a politikai, a gazdasági és a társadalmi élet minden területén működnek. A nagy kérdéseket, megrendeléseket általában nem a hivatalokban és a tárgyalótermekben, hanem a fehér asztal mellett, a fogadásokon, a jachtpartykon és a golfozás közben lehet megoldani, illetve elintézni. Sok esetben kéz kezet mos alapon.
A lobbysták persze igencsak ügyelnek arra, hogy “tiszták” maradjanak. A szakma “krémje” nem ajánl pénzt, nem veszteget meg senkit, viszont bármikor kész ellenszolgáltatásokat nyújtani. A “megvesztegetős” lobbysta rövid életű a pályán, a döntési helyzetben lévők ugyanis joggal tarthatnak a korrupció kitudódásától.
A pályázatok, a versenytárgyalások elméletileg biztosítják, hogy a legkedvezőbb ajánlatot benyújtók győzzenek. A lobbysták azonban gyakran közbeszólnak. A korábbi kollegiális (térségünkben úri, illetve elvtársi) kapcsolatok, a teniszpartnerség, a szinte átláthatatlan személyi összefonódások még a szigorú pályázatok esetében is jól gyümölcsöznek… Egy valamikori miniszter, államtitkár még pályáztatáskor is “csodákra” képes, különösen akkor, ha vannak olyanok, akik “veszik” az adását.
A hivatásos vagy az alkalmi lobbysta számára a legnagyobb siker az, ha megbízója (sok esetben saját cége) pályázat nélkül, az “asztal alatt” jut zsíros megrendeléshez. A versenytársak természetesen csak utólag értesülnek arról, hogy számukra elment a hajó, illetve hogy egyáltalában volt egy hajó. Európa keleti részén még távolról sem alakultak ki az “igazi” lobby írott és íratlan szabályai. Ezen a területen is a vadkapitalizmus uralkodik, térségünk “bennszülött” lobbystáinak jó része nem sokat ad a szakmai tisztességre vagy a versenytársak megítélésére.
A helyzet azonban nem kilátástalan. Mind nagyobb azoknak a száma, akik az évszázados hagyományokkal rendelkező nyugati lobby szabályait és útját követik. Ebbe az irányba visz többek között a közbeszerzési törvény, a privatizálás átláthatóbbá tétele, az igazi versenyeztetés, valamint az írott és az elektronikus sajtó nyilvánossága.
A lobbystáknak van létjogosultságuk, tevékenységükre szükség van. Megvetni és lenézni őket csak akkor szabad, ha a tisztesség és a törvényesség határait átlépik. Persze, ilyen esetekben nem kevésbé “sáros” az, akit sikerült táncba vinni…
Szakértők véleménye szerint térségünk alkalmi és hivatásos lobbystáinak még legkevesebb két-három évtizedre van szükségük ahhoz, hogy felnőjenek nyugati társaikhoz, s valóban azt a szerepet tölthessék be a politikai, a gazdasági és a társadalmi életben, amelyre a lobby intézménye hivatott.
