Az elmúlt héten lebonyolított négy kincstárjegy-aukción összesen 530 milliárd forint értékben nyújtottak be vételi ajánlatot a befektetők. A minden racionalitástól elszakadó vásárlási kedv hátterének kivizsgálását kérte az Államadósság Kezelő Központ az Állami Értékpapír- és Tőzsdefelügyelettől.
Az ország iránt megnövekedett bizalom, illetve a beszűkült állampapír-piaci kínálat hatására ismét rohamos léptekkel zuhannak az állampapírok hozamai. Január első hetében már megfigyelhető volt, hogy a papírok a másodlagos piacon az árverések alsó hozamkorlátja alatt forognak, ami előre jelezte a múlt heti eseményeket (lásd 46. oldal). A hozamok esésének nagyobb teret engedve a kibocsátó egységesen +0,25/-2 százalékra módosította az ajánlattételi sávot (korábban az egy hónaposnál +1/-1, a három hónaposnál +0,5/-0,5, a hat és 12 hónaposnál +0,1/-1 százalékponttal térhettek el az ajánlatok a előző aukción kialakult átlaghozamtól). A befektetők érthetően igyekeztek még a régi játékszabályok alapján megrendezett árveréseken minél több papírhoz jutni, s az amúgy is felfokozott érdeklődés spekulatív keresletet indukált.
Az aukción értékesítésre felkínált mennyiségtől a kibocsátó legfeljebb 25 százalékkal térhet el le- vagy felfelé, ami a bankokat és az értékpapír-forgalmazó cégeket arra bátorította, hogy valós igényüknél jóval nagyobb értékben nyújtsanak be vételi ajánlatot. (Nem kellett attól félniük, hogy a benyújtott ajánlatok java részét elfogadják, s fizetéskor nem tudják teljesíteni a kötelezettségüket. Több tízmilliárd forintnyi papírra volt valós piaci igény, így ha csak egy-két brókercég kapta volna is meg a kibocsátás 10-12 milliárdos összegét, azt játszi könnyedséggel el tudták volna adni a fizetés határidejéig.) Egyértelművé vált számukra, hogy csak a hozamkorlát alján juthatnak a papírokhoz, így ezek után csak a túlkereslet nagyságát kellett, hogy megbecsüljék. Valós igényüket ezzel az általuk kalkulált számmal felszorozva jó esélyt láttak arra, hogy saját forrásaik, illetve ügyfeleik pénzének nagyobbik hányadát kedvező hozamú papírba tudják fektetni.
Az azonos taktika következtében viszont elképesztő értékben érkeztek be ajánlatok az aukciót lebonyolító jegybankhoz. A három hónapos kincstárjegyekből 44,8 milliárd forintnyi is “elkelt” volna, a hat hónaposok iránt pedig 159,7 milliárd forintnyi igény támadt. A korábbi napok tapasztalatain felbuzdulva az egyéves papírokra benyújtott ajánlatok értéke meghaladta a 318,2 milliárd forintot.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) felkérte az Állami Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletet (ÁÉTF), hogy vizsgálja ki a brókercégek által benyújtott ajánlatokat. A törvényi előírások értelmében ugyanis az értékpapír-forgalmazó cégek nyitott pozíciója nem haladhatja meg alaptőkéjük ötszörösét, márpedig az aukción elfogadott sajátszámlás ajánlatok annak számítanak. (Egyes értelmezések szerint a benyújtott sajátszámlás ajánlatok is annak számítanak, de mint Molnár Istvántól, az ÁÉTF főosztályvezetőjétől megtudtuk, csak az elfogadott ajánlatok tekinthetők szerződéses formában későbbi határidőre szóló fizetési kötelezettségnek, így csak azokat fogják megvizsgálni.)
Az 1997/Z1-Z2 kötvény kibocsátása sem mentes az anomáliáktól. A konzorcium tagjai egymást túllicitálva próbálják ügyfeleiket a kötvényekkel ellátni, s így a forgalomba hozatal tervezett összegét az 1997/X kötvény őszi kibocsátásához hasonlóan többszörösen túlgarantálták. A “vásárlási kedv” kordában tartására kedvező megoldás lenne a bruttó elszámolás, azaz ha az igényelt mennyiség teljes fedezetét a kibocsátó számlájára kellene utalni, s a fennmaradt pénzeszközöket az allokáció után visszautalnák. (Jelenleg nettó elszámolás van, így csak az elfogadott jegyzés pénzügyi teljesítésére kerül sor.) A kereskedelmi bankok érthetően támogatnának egy ilyen jellegű megoldást, mivel tőkeerejüknél fogva könnyedén tudnák finanszírozni a valós igényüket meghaladó részt. Erre a brókercégek képtelenek lennének.
