Gazdaság

Varga Mihály: még akarják az OTP-t

Lát lehetőséget egy bankmentő csomag elfogadására Varga Mihály volt pénzügyminiszter, a Fidesz alelnöke, aki szerint az OTP-t még most is akarja az állam, de már „nem annyira és nem úgy”. A Figyelő interjúja.


– Mikor tudták meg, hogy Magyarország nemzetközi segítségre szorul, s a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), az EU-tól és a Világbanktól kell hitelt kérnünk?

– A devizakitettségünk várhatóvá tette a bajt, de a tárgyalásokról csak akkor értesültünk, amikor a lapok megírták. Erről semmilyen egyeztetés nem volt. Ha nem követeljük a kormánytól az IMF-megállapodás nyilvánosságra hozatalát, akkor talán a mai napig nem tudnánk a részletekről. Ha valóban válságkezelésben gondolkodik a kormány, akkor ebbe be kellett volna vonni a parlamenti pártokat is. Rendben van, hogy a kabinet gyorsan felvette a kapcsolatot a nemzetközi szervezetekkel, mert a helyzet súlyos volt. Ugyanakkor Magyarországon három hétig kellett az ellenzéknek követelnie, hogy a parlamenti bizottságban kapjunk adatokat az IMF-fel folytatott tárgyalásokról, míg Ukrajnában parlamenti vita folyt arról, felvegyék-e egyáltalán a hitelt a nemzetközi szervezettől.

– De azért csak szereztek információkat máshonnan is?

– Az IMF képviselőivel szeptemberben tárgyaltunk, akkor még nem égett a ház. Októbertől Szapáry Györgyön és másokon keresztül igyekeztünk tájékozódni, és a piaci szereplőkkel is elég gyakran konzultáltunk. Bizonyos dolgokat jóval korábban is lehetett már látni. A tavaszi amerikai események után világossá vált, hogy a válság előbb-utóbb Európára és Magyarországra is átterjed. Júniusban tartottunk egy félévértékelőt, amelyen a Fidesz elnöke arról beszélt, hogy új politikára és megoldásokra lenne szükség a válság elkerülése érdekében. Október elején jómagam egy parlamenti felszólalásban hívtam fel a figyelmet arra, hogy válság van, mire személyesen a miniszterelnök oktatott ki minket arról, hogy a válság apostolai vagyunk, s a krízis Magyarországot nem érinti. Aztán két hét múlva bejelentette, hogy elhárították a támadást…

– De például azt is mondta: jogos elvárás az ellenzék részéről, hogy megismerje a szerződés részleteit.

Fotó: Hartyányi Norbert

Fotó: Hartyányi Norbert

– Igen, ezt kértük. Aztán kiderült, hogy az IMF nem szokott ilyen értelemben szerződést kötni, hanem van egy szándéknyilatkozat a jegybank elnökétől és a pénzügyminisztertől, aminek alapján a Nemzetközi Valutaalap igazgatósága dönt a hitelről. Amikor elindult az egész tárgyalás, akkor a kormányfő elismerte: jogos az ellenzék igénye a szerződés megismerésére, s majd ha eljön az ideje és aláírják, akkor megmutatják. A félreértés azóta tisztázódott, a költségvetési bizottságon keresztül kaptunk tájékoztatást.

– Akkor afelől is megnyugodtak, hogy nincs titkos záradéka a megállapodásnak?

– A titkos záradékok sorsa mindig az, hogy csak később kerülnek nyilvánosságra. Bennünket például az is érdekelt, miért pont 2010 áprilisáig lehet igénybe venni a hitelt.

– Az nem meggyőző válasz, hogy az IMF a jelenlegi kormánynak adta a hitelt, s ezért ettől a kabinettől vár megfelelő lépéseket?

– Ez is egy válasz, de képzeljék bele magukat a mi helyzetünkbe: ennek a kormánynak hitelt adnak, a következőknek pedig a törlesztés lehetőségét. A határidők nem úgy alakulnak ki, hogy valaki rábök a naptárra. Ha a következő kormány kontójára vállalnak ekkora hitelt, akkor miért nem vonnak be minket a tárgyalásokba? Nem zárom ki, hogy nem a Fidesz lesz kormányon 2010 után, de legalább érdemes lett volna tájékoztatni arról, milyen terhek adódnak mindebből a következő években. Ezért érdekelt minket a kamat is. E téren is értetlenség van; ha jól tudom, Pakisztán például 3 százalékon kapja a 16 milliárd dollár hitelt, mi 5 százalékon a magunkét. Az IMF nem szeretetszolgálat, a hitelért cserébe lépéseket vár el, szerettük volna tudni, mit kérnek cserébe. Hosszas vitába került, hogy megtudjuk: van olyan keretösszeg, amelynél a lehívás ára a nyugdíjrendszer átalakítása. Tehát ha a kormány bevállalt hosszú távú lépéseket, akkor miért nem kezd tárgyalásokat az ellenzékkel? A két kisebbik ellenzéki párt szavazataival a kormány kitarthat a 2010-es választásokig, s ha az utolsó részletet 2009 végén hívják le, akkor jövőre lépni kell a nyugdíjrendszerben is. Akkor miért nem kezdünk el beszélni róla?

– Ha tehát abból indulunk ki, hogy a jelenlegi kabinet végig marad ebben a ciklusban, akkor miről kellene még beszélgetni?

– A saját portékánkat is áruljuk ezen a piacon. Adócsökkentés, gazdaságfejlesztés, kiadáscsökkentés – ezeket szeretnénk.

– Vegyük röviden ez utóbbit. Mire lennének vevők?

– Itt van például az önkormányzati és a parlamenti rendszer. A létszám mindenkit irritál. Hogy Demszky Gábort idézzem: amíg a 10 milliós New Yorkban 51 önkormányzati képviselő van, addig Budapesten 676. Hajlamosak vagyunk átesni a ló túlsó oldalára. Javasoltuk a parlamenti és önkormányzati képviselők számának felére csökkentését. Abban is partnerek volnánk, hogy az önkormányzati rendszer finanszírozását áttekintsük.

– Maradjunk talán az apróbb lépéseknél, mint mondjuk a bankmentő csomagról való egyeztetés. Ez most hogy áll?

– A háttértárgyalásokon olyan megoldás formálódik, amit a Fidesz is el tud fogadni.

– Mi volt a baj a korábbival? Ön szerint akarta az állam az OTP-t vagy nem?

– Az OTP-t most is akarják, de már nem annyira és nem úgy, mint ahogy az a bankmentő csomag első verziójában volt. Elfogadhatatlan, hogy az állam 100 ezer forinttal átvegye a piac 40 százalékát befolyásoló bankot; ez nem megy. Szerencsére az új jogszabálytervezetből ez kikerült. Olyan pontok viszont bekerültek, amelyek a hazai döntésközpontú bankokat célozza meg. Az új javaslat alapján a segítségnyújtás eszközeit részben a bankok dönthetik el. Ez sokkal hatékonyabb, mint ha az állam határozná meg azokat.

– Miért fontos, hogy hazai vagy nem hazai a „döntésközpont” egy bankban?

– Ennek nagy jelentősége van. Az adófizetők pénzét az adott országban kell elkölteni. A külföldi tulajdonú pénzintézetek az anyabankjaikon keresztül már kaptak segítséget, ez versenyhátrány a mai helyzetben is. A másik fontos dolog: egyre több hír szól arról, hogy a külföldi anyabankok forráskivonással próbálják meg otthoni piaci helyzetüket stabilizálni. A magyar pénzintézeteknek korlátozottak az ilyen lehetőségeik. Azt hiszem ebben az esetben a „puha protekcionizmus” megengedett. A válságban sok mindent újra kell értékelni. Szerintem azt is, hogy egy állam mennyire lehet naiv. Más országok, például Szlovákia és Lengyelország, minden további nélkül lépéseket tettek, hogy a forráskivonást megakadályozzák. Nálunk az a probléma, hogy a kormány kevésbé cselekvőképes, s egy ilyen döntést csak hosszas előkészítés után képes meghozni. Félő, túlságosan is későn.

– Önök szerint is volt spekuláció a forint ellen?

– Igen, és ebben nincs semmi meglepő. Amikor a válság beütött, mindenki azt nézte, melyik ország lesz Izland után a következő. A spekuláció a kitettség szempontjából megalapozott volt. Ha valaki ott ül egy londoni irodában, s nézi a különböző országok makromutatóit, könnyen juthat arra a döntésre, hogy Magyarország lesz a következő.

– Túl a prudens fiskális politikán, hogyan lehetett volna ez ellen védekezni? Ön azt nyilatkozta nemrég, hogy nagyobb jegybanki tartalékkal és magasabb alapkamattal elkerülhető lett volna a forint elleni támadás.

– Régi bűnök árnyai messzire nyúlnak vissza, különösen az államháztartás esetében. A magyar államadósság hat év alatt több mint a duplájára nőtt, az adóteher növekedése 2004 óta folyamatos. A duális szerkezetű magyar gazdaság 2007 óta recesszióban van. Ezeken nem lehet pillanatok alatt változtatni, évek folyamatai rakódtak egymásra. A válságra semmilyen tekintetben nem készültünk fel. Amint megszűnt a pénzbőség a világban, egyből előkerültek a magyar problémák. A devizakitettséget illetően is lehetett volna megelőző lépéseket tenni. Lengyelországban hatékony szabályok ösztönözték a lakosságot, hogy hazai valutában adósodjon el, persze jóval alacsonyabb is a kamatszint. Nálunk a kormányzatnak, a jegybanknak, a felügyeletnek lépéseket kellett volna tenniük annak érdekében, hogy az emberek ne tömegesen adósodjanak el devizában.

– Ennek elejét vehette volna egy más típusú jegybanki viselkedés?

– Az alapkamatot már nyáron célszerű lett volna emelni. Lépni kellett volna annak érdekében, hogy amikor a forint rendkívül erős volt, a devizakitettség csökkenjen.

– Ám ha magasabb lenne a tartalék, akkor meg azért érhette volna vád a jegybankot, hogy az sokba kerül.

– A Magyar Nemzeti Bank nyilván végiggondol egy eszköztárat, amikor a kamatpolitikáját kialakítja. Ebbe nem szabad beleszólni, de a döntés következményeit lehet vitatni, demokráciában ezt bárki megteheti. A jegybanknak vállalnia kell, ha rossz döntést hoz. Az elmúlt hetekben elég sok kritikus megjegyzés jelent meg. Senki nem vonja kétségbe az intézmény függetlenségét, de az elkésett kamatemeléssel, a kamat magas szinten tartásával a gazdaság nem jár jól. (A jegybank gyakorlatilag interjúnk készítése alatt faragta le további 50 bázisponttal, 10,50 százalékra az irányadó kamatot – A Szerk.)

– Vagyis ha korábban emeltek volna kamatot, akkor nem lett volna szükség a 300 bázispontos emelésre, s ma egy alacsonyabb szinten jöhetnénk ki az egészből? Így látja?

– Igen, nagyjából ez lenne a helyzet.

– Kinek szól a 6 százalékos kamatszint kijelölése?

– Abban biztos vagyok, hogy gyorsan és radikálisan csökkenteni kell a rátát, különben a magyar gazdaság sokkal nehezebb helyzetbe kerül, mint versenytársaink; 15 és 20 százalék közötti forintkamatokat nem lehet legálisan kitermelni, devizahitel meg nincs. Be van szorulva a hazai vállalkozó. Ma megbízható adósok hiteleit is felmondja néhány bank, nincs keresletösztönző csomag, a kamatszint pedig kétszámjegyű. Ha nem lesz radikális csökkentés, akkor az itteni vállalkozások számára a válság jóval mélyebb lesz, mint más európaiak számára. De nem mondanék számot az alapkamatra.

– Elhangzott már a 6 százalék.

– Hagyjuk meg a szint kijelölését a jegybanknak, de annyi biztos, komoly kamatvágásra van szükség. Az, amit az MNB korábban hangsúlyozott, hogy inflációs célt követ, már nem egyértelmű. A döntéseiből világossá vált, hogy árfolyamcél is van. Ez jó a devizahiteleseknek, az államháztartásnak és a külföldi befektetőknek, de rossz a reálszférának, pláne az exportálóknak.

– A jegybank a pénzügyi stabilitással indokolta a magas kamatszintet.

– Az alapkérdés inkább az, teljesítményünknek megfelelő-e a mai forintárfolyam. Lehet, hogy a gazdaság számára az egyensúlyi árfolyam nem a 250–260 forintos euró. A jegybanknak döntenie kellene, mert most úgy tűnik, időnként inflációs célt követ, időnként meg árfolyamcélt. Inkább azon az állásponton lennék, hogy az alacsonyabb kamat hosszabb távon jobb a gazdaságnak.

– Tehát alacsonyabb kamat és gyengébb forint?

– Valószínűleg gyengébb lenne a forint a mainál, de a 350–400 forintos riogatásokat eltúlzottnak tartom.

– Amikor sürgeti a kamatcsökkentést, az azt is jelenti, hogy Ön szerint elmúlt egy újabb spekulációs támadás veszélye?

– Az első hullám lecsengett, de elképzelhető, hogy jövőre, február–március táján lesz újabb. Most dobtak nekünk egy mentőövet, ebbe bele is kapaszkodtunk, de nem vagyunk még a parton. Kaptunk egy lehetőséget, amellyel élve a 2010-ig lejáró adósság nagy részének a finanszírozása nem okoz problémát. Az a kérdés, ezt a kegyelmi időszakot mire használja fel a kormány: a saját politikai túlélésére, vagy arra, hogy történjen valami a gazdaságban. Erre is, arra is utalnak jelek. A miniszterelnök egyfelől arról beszél, hogy kompenzálja az elmaradó 13. havi juttatásokat, erre 112 milliárd forint már félre is van téve. Másrészről pedig arról is szó van, hogy jövőre reformokat kezdeményez a kormány. Mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy valami történjen, s 2010-hez úgy érkezzünk el, hogy stabilabbak az állapotok, mint most.

– Lát lehetőséget arra, hogy 2010-ben belépünk az ERM-II-be, az euró előszobájába?

– Ezt kevéssé tartom reálisnak. Elvi esélye persze megvan, de ennek a válságnak nem látjuk sem a mélységét, sem a kiterjedtségét. Ráadásul az ERM-II még nem az euró, a kettő között éveket lehet várni. A mostani turbulenciák az uniós döntéshozókat inkább abba az irányba viszik, hogy egy ennyire rizikós országot, mint Magyarország, jobb távol tartani az eurózónától, mintsem erőltetni a belépését. Korábban mindig azt mondtuk, hogy minél gyorsabb eurócsatlakozásra lenne szükség. Viszont ha jól megnézem, hogy ez a felzárkózási folyamat milyen lassan megy végbe, akkor egyre inkább a cseh véleményekkel értek egyet. Ők kiszámolták, hogy az érdemi felzárkózáshoz az átlagjövedelemnek legalább az EU-átlag 80 százalékát kell elérnie. A csehek szerint ehhez még hosszú évekre van szükség, s akár 2019-ig is várni kell az euróval. Lehet, hogy nekünk is át kell gondolni a csatlakozás forgatókönyvét, és inkább egy lassabb, de biztosabb, fenntarthatóbb tempóban kellene konvergálnunk az euróbevezetés felé. Amit 10 év alatt elvesztettünk, azt nem lehet 2–3 év alatt visszanyerni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.