Azt mondta nemrég, hogy elvileg át lehetne térni Magyarországon a miniszterelnök által emlegetett önfenntartó felsőoktatásra, de ez óriási terhet róna a hallgatókra. Mégis mekkora lenne a tandíj egy ilyen rendszerben?
Az önfenntartó felsőoktatásban azt a pénzt, amit eddig az állam állt, ezentúl a tandíjból kell beszedni. A számok nyelvére lefordítva: azt a 120-150 milliárd forintot, amit az állam most ki szeretne vonni a területről, össze kellene szedni a hallgatóktól. Ezek alapján ki lehet számolni, mennyi lenne a tandíj. A jelenlegi 250 ezres hallgatói létszámmal számolva ez átlag mintegy félmillió forintra rúgna. (Ma ennek nagyjából a fele.) Ugyanakkor egy ekkora tandíjemelkedés várhatóan szűkítené a keresletet. Több pénzért kevesebben fognak jelentkezni főiskolára, egyetemre. Én úgy saccolom, hogy nagyjából 100 ezer hallgatóval csökkenne a hallgatók száma, ha ezt az utat választjuk. Ez esetben viszont nem 500, hanem 750-800 ezer forint lesz az átlagos tandíj. Ez az összeg elég széles szóródást mutat majd az egyetemek és a szakok között (ahogy most is nagyon szóródik a tandíj az óvodapedagógus képzéstől az orvosi képzésekig), de az biztos, hogy sok helyen milliós tanulmányi költségeket jelentene.
De itt van a Diákhitel 2. Abból mindenki képes finanszírozni az egekbe szökő tandíjakat is.
A diákhitel-rendszer nem azt jelenti, hogy ingyenes lesz a felsőoktatás, hanem azt, hogy hatalmas adósságba veri magát a hallgató. Egyfajta kockázatmegosztásról van szó. Nem minden fiatal családja meri majd vállalni a hatalmas adósságot, még a kedvezőnek tűnő visszafizetési konstrukcióval sem. És azok fognak kiszorulni a felsőoktatásból, akik ezt a kockázatot nem bírják viselni, azaz a szegényebbek számára igenis beszűkül a lehetőség a felsőoktatás felé. Mellesleg, ha mindenki felvenné a Diákhitel 2-t, akkor 2020-ra 1000 milliárd forint körüli hitelkihelyezéssel (ami komoly államadósság-növelés) számolhatunk, valamint a kamatátvállalás miatt mintegy évi 50 milliárddal terheljük meg az államháztartást.
Mikorra állhat át a rendszer – ha a szándék és a politikai felhatalmazás is megmarad – erre az önfinanszírozó-modellre?
Hogy mennyi idő alatt vonják ki a pénzt, azt még nem lehet tudni. A felsőoktatási törvény és a különböző jogszabályok miatt mindenesetre nem lehet egyik pillanatról a másikra lenullázni a finanszírozást. Ez minimum 5-6 év, tehát reálisan 7-10 év múlva állhat be ez a fajta rendszer. Hozzáteszem, most még nem látszik, hogy ennyire radikálisan nyúlnának a felsőoktatás finanszírozásához. Azért sem lehet tudni, hogy milyen ütemezés várható, mert amit a miniszterelnök mond, és amit a beosztottjai mondanak, nem mindig koherens. Különböző információkból azt lehet tudni, hogy jövőre még 30-35 ezer fő lesz az államilag finanszírozott helyre felvettek száma. Ez „csak” 20 ezerrel kevesebb, mint eddig. Ahhoz, hogy kivonuljon az állam, az kell, hogy ezt lecsökkentse 10 ezerre.
Nem vonulhat ki mindenhonnan az állam, azt Orbán Viktor is elismerte, hogy például a pedagógusképzésből nem szállhatnak ki. Vagy ez is elképzelhető?
Dehogynem! Ki lehet vonulni bármely területről. A jogászképzésből is kivonult az állam. A technika az, hogy megígérik a hallgatóknak, átvállalják a hitelüket, ha az állami szférába mennek dolgozni. Ezt a pedagógusoknál is meg lehet tenni. Nincsenek kidolgozva a részletek, mindenfajta nyilatkozatokból tudunk csak kiindulni, és ezeket próbáljuk értelmezni.
Nemrég, egy előadásában illuzórikusnak nevezte, hogy magyar egyetem felkerüljön a nemzetközi felsőoktatási rangsorok élére. Miért?
Ez pénzkérdés. Mondjuk, a bonni egyetem állami támogatása akkora, mint az egész magyar felsőoktatásé. Én azt szoktam mondani, hogy a magyar felsőoktatás pont olyan világhírű, mint a magyar futball. Egy komplett magyar egyetem soha nem lesz világszínvonalú. Azt el tudom képzelni, hogy esetleg egy-egy szak, kar felkerülhet valamilyen listára, de egy teljes intézmény nem. Az állam nem akar adni annyi pénzt, hogy eséllyel induljanak a hazai intézmények ebben a versenyben, a hallgatók pedig nem tudnak. Amerikában, Németországban van fizetőképes kereslet, nálunk nincs. Hogy lehetne egy magyar egyetemből világhírű intézményt faragni? Oda kell hívni 10 Nobel-díjas tudóst. Ez rengeteg pénzbe kerülne, és ráadásul csak akkor jönnének el, ha olyan a rektor, az apparátus, amit megfelelőnek ítélnek. Erre Magyarországon nincs lehetőség. Enyhén szólva, nem erre mutatnak a magyar oktatási kormányzat intézkedései.
A magyar felsőoktatás pont olyan világhírű, mint a magyar futball
A felsőoktatási intézményi rendszer is változás előtt áll. Lehet már látni, hogy mi lesz például a vidéki kisebb főiskolákkal?
Tudatos oktatáspolitikával sok mindent lehetne velük kezdeni, de most nem látszik, milyen alapon alakítják át az intézményrendszert. Egyelőre nem sok jövőt jósolok nekik. Szó volt arról, hogy megpróbálják egyetemekhez csatolni azokat a főiskolákat, amelyek bajban vannak és viszonylag jelentősek, de ez nem oldja meg a problémájukat. Azóta Orbán Viktor bejelentette, hogy átvállalja az állam a felsőoktatási intézmények adósságait, ez némiképp új helyzetet teremt. De valószínűleg így is halálra vannak ítélve. Nem lesz keresletük, pénzük. Nem látszik az az oktatáspolitika, ami kiemelten támogatná ezeket. Egy vidéki egyetem is nehezen tud bölcsész, művészeti, közgazdasági kart létrehozni, működtetni, mert ezek a tudományok Budapesten vannak. Onnan professzorokat levinni vidékre nehéz, ha pedig megpróbálják helyben kinevelni a leendő oktatókat, az sok idő, és később nehéz megtartani őket.
Orbán Viktor azt mondta, a hallgatók „lábbal szavaznak” a jövőben arra, melyik intézmény marad fenn. Ahova nem jelentkeznek, az megszűnik.
Mindenki a jó iskolákat, a jó nevű egyetemeket fogja keresni, ezért egy ilyen rendszerben kiszorulnak a többiek. Pedig tudomásul kellene venni, hogy egy tömegoktatásban sokszínű a színvonal. Senki nem gondolja, hogy egy vidéki főiskola ugyanolyan diplomát ad, mint a Corvinus. De nem is biztos, hogy olyat kell adnia! Az adott kisvárosban adott esetben jól el tudnak helyezkedni a főiskolai diplomájukkal is a végzettek. A felsőoktatásnak a helyi igényekre is figyelemmel kell lennie. Ezért tévedés a központi felsőoktatás-politika. Már régen regionálisan kellene gondolkodni! A munkaerőpiacok inkább regionálisak, ilyen szinten valamennyire lehet előre jelezni, milyen szakemberekre lesz szükség. Országosan aligha.
Az egyetemek támogatása folyamatosan csökken, ugyanakkor az intézményi bevételek folyamatosan nőnek. Hogy lehetséges ez?
Rengeteg uniós projektbe be tudnak kapcsolódni az egyetemek, ezekből nagyon jelentős forrásokhoz jutnak. Csak az a baj, hogy ezek általában nem oktatáshoz kapcsolódó pályázatok, ráadásul el is vonják az projektben résztvevők energiáit az oktatásról. Másrészt ezek mind bizonytalan pénzek: vagy van, vagy nincs ilyen pályázat. Az új uniós ciklusban pedig egész biztosan csökkenni fog a támogatásunk. Azaz hosszú távon nem oldja meg az egyetemek helyzetét, ha ezekre a pályázatokra épít.
| Névjegy |
|
Polónyi István, CsC (1953)
közgazdász, oktatáskutató, a Debreceni Egyetem tanára |
