Üzleti tippek

Horribilis tandíjakat kell fizetnünk a felnőttképzésben

Jövőre az OKJ-s tanfolyamok akár ötször annyiba is kerülhetnek. Sokan még nem kaptak észbe, pedig aki év végéig belekezd a képzésbe, az még a régi árakon tanulhat.

Már a szakképzési hozzájárulás megszüntetése is nagy érvágás volt, de az OKJ-s képzések jövő évi átszabását, a tandíjak drasztikus megemelését és a hallgatói létszám várható visszaesését nem minden piaci szereplő éli túl – vetítette előre a borús kilátásokat Murvai László, a Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. felnőttképzési és közbeszerzési igazgatója.

A szakértő szerint már 2012 is visszaesést – de ezzel együtt ésszerű összevonásokat és felvásárlásokat – hozott, hiszen a vállalkozások által igényelhető szakképzési támogatás megszüntetése jelentősen csökkentette a felnőttképző cégek bevételeit. A kiesés ellensúlyozását szolgálnák az uniós támogatások (például a TÁMOP 2.1.3.), de ezek nagyságrendekkel kisebb forrást jelentenek, és szűkebb kör számára elérhetőek, mint a szakképzési hozzájárulás.

900 órás tanfolyam 400 ezerért

Lesz olyan képzés, amelynél többszörösére emelkedik az óraszám. Murvai László szerint ez arra a szakmailag is elfogadható érvre épül, hogy eddig nem minden képzésnél szereztek gyakorlati tudást a résztvevők. Például a pénzügyi-számviteli ügyintéző, a bérügyintéző esetében a tanfolyam nevéből adódóan ügyintézői gyakorlatot kellene szerezniük a diákoknak, viszont a képzés nagy részét elvitte az elméleti oktatás. A koncepcióval tehát egyet lehet érteni, de az arányok vitathatóak.

A pénzügyi-számviteli ügyintézői tanfolyamon eddig 80-100 ezer forint volt a normál piaci részvételi díj, ez jövő évtől akár 300-400 ezerre is emelkedhet, főleg amiatt, hogy a képzési idő jelentősen, az eddigi 180-200 óráról 960 órára emelkedik. Ez logikusan megemeli a költségeket (tanárok díjazása, terembérlés), amelyeket a felnőttképző cégek már nem tudnak átvállalni. További érvágás, hogy szinte borítékolhatóan megcsappan a jelentkezők száma, tehát még arra sincs lehetőség, hogy nagyobb létszámú csoportokat indítva szétosszák a költségeket.

Az államháztartási mérlegképes könyvelői képzés eddig 120-130 ezer forintba került, jövő évtől a tandíj ennek a duplájára emelkedhet. Murvai László szerint itt szakmailag is indokolt az óraszám megnövelése, de a pénzügyi-számviteli ügyintézői tanfolyamnál a 900 tanóra szükségessége már jócskán megkérdőjelezhető. A szakértő nem hiszi, hogy a jogalkotó célja az lett volna, hogy ezt az OKJ-s képzést ellehetetlenítse, de a jövő évi változás szinte egyet jelent ezzel.

Természetesen jó példát is találunk a változások között: például jelenleg az egyik legnépszerűbb adótanácsadói szakképesítés esetén az óraszám lényegében nem emelkedik, sőt a tanfolyam január elseje után akár egy mérlegképes könyvelői végzettséggel is megkezdhető.

Hogyan szerezhet pénzt? Uniós források a képzésekre

A TÁMOP 2.1.3. jelű támogatási program első szakasza lezárult, azonban az értékeléseket követően egyes alprogramok ismételt megnyitása várható. A kifejezetten cégeknek szóló konstrukcióban az akár 100 százalékos (tehát önrész nélküli) képzési és bértámogatás főleg a Felnőttképzési Akkreditáló Testület (FAT) akkreditációjával rendelkező intézmények képzéseire vehető igénybe – utófinanszírozás formájában.

A támogatás minimum 20 órás, vizsgával záruló tanfolyamokra fordítható, továbbá az egy főre jutó támogatási összeg nem haladhatja meg a 450.000 forintot, az átlagos óradíjnál pedig 3000 forint a plafon.

Ettől eltérően az előkészítés alatt álló – kizárólag idegen nyelvi és informatikai képzésekre vonatkozó – TÁMOP 2.1.2. programban kifejezetten magánszemélyek vehetnek részt. A 18. életévüket betöltött pályázóknak mindössze 2-5 százalékos önrészt kell vállalniuk. Az egy főre igényelhető támogatás összege legfeljebb 90 000 forint lehet, amely különböző típusú és szintű képzésekre használható fel. Itt a tanfolyamok díja nem haladhatja meg a maximum bruttó 1000 forint/óra/fő összeget, amelybe a képzés, a vizsga és a tananyag díja is beletartozik.

A finanszírozás közvetlenül a felnőttképző intézmények felé történik, tehát a résztvevőknek ténylegesen csak az önrészt kell megfizetniük. A programban jelenleg a közvetítői és mentori hálózat kiépítése zajlik, a támogatási kérelmeket (pályázatokat) várhatóan novembertől lehet majd benyújtani.

Menekülő út! Így tanulhat a régi feltételekkel

Aki az új OKJ-s képzésekkel rosszul járna, annak még idén (tehát december 31-ével bezárólag) el kell kezdeni a tanfolyamokat, hiszen így még a régi feltételekkel, régi árakon tanulhat vagy taníttathatja a munkavállalóit.

A Saldo felnőttképzési igazgatója szerint egyelőre még nincs akkora mozgolódás, amit a változás indokolna. Ez részben annak tudható be, hogy az OKJ-rendelet nem egy kézen-közön forgó jogszabály, és a hosszú táblázatos leírást leginkább csak a képzőintézetek tudják kibogozni. A normál vállalkozások nagy valószínűséggel nem is találkoztak még ezzel a jogszabállyal – összegezte Murvai László.

Milliós veszteségek érhetik a cégeket

Például ha egy 100 fős vállalat 4-5 dolgozóját szeretné jövőre képeztetni, akkor akár az egymillió forintot is meghaladhatja az új szabályozásból fakadó vesztesége. A szakértő hozzátette: a másik oldalon a hajrá felfutását az is késlelteti, hogy az uniós pályázaton induló cégek az eredményhirdetésre vagy az újabb kiírásokra várnak.

Aki nincs benne a kkv-körben vagy nem pályázóképes, azoknak is csak az a lehetőségük maradt, hogy még idén elkezdjék a tanfolyamot. Magánszemélyek számára a nyelvi- és informatikai pályázatokon túl a munkaügyi központok segíthetnek még. Itt továbbra is indítanak államilag támogatott képzéseket. Ezek hátránya azonban, hogy szociális vagy munkaerőpiaci alapon differenciáltak, és a támogatott tanfolyamok listája akár hétről hétre is változhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik