Belföld

A szegényeknek átok a diákhitel

egyetemista (egyetemista)
egyetemista (egyetemista)

Nyolcezren igényelhetik a Diákhitel II.-t az első félévben. Az új konstrukció kamatösszetételét egyelőre homály fedi - írja a Napi Gazdaság. Az oktatási szakértő szerint a sok bizonytalansági tényező elveheti a szegényebb fiatalok kedvét a felsőoktatástól.

A Diákhitel Központ Zrt. az önköltséges szakra felvett 25 ezer diák harmadával, 8 ezer hiteligénylővel számol az első félévben – írja a Napi Gazdaság. Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója szerint meglepő, hogy a 40 ezer potenciális igénylő helyett ebben a szemeszterben csak 25 ezren kezdik meg tanulmányaikat az államilag nem finanszírozott alapképzésben.

Az új konstrukció kamatösszetételét egyelőre homály fedi. A Diákhitel II. kétszázalékos kamattal vehető igénybe, az e fölötti részt az állam vállalja, ha a diploma megszerzése után a diák a hazai államigazgatási szférában helyezkedik el, akkor a magyar állam a diákhitel teljes összegét átvállalja.

Ha azonban nem az államigazgatásban talál munkát, a felvett hitel értékétől függően 4-11 százalékos törlesztőrészlettel kell számolnia.

Elaprózott jövő?

Rendkívül kockázatos a diákhitel vállalása – ezt mondta a Népszabadságnak Nahalka István oktatáskutató. A szakember szerint a hátrányosabb rétegekhez tartozó fiatalok bizonytalanok abban, hogy sikerül-e elvégezniük a főiskolát, egyetemet, és lesz-e akkora jövedelmük, amelyből képesek visszafizetni az adósságot. Ha ezekre a kérdésekre a hátrányosabb rétegekhez tartozó fiatalok nemmel válaszolnak, akkor a többiekhez képest kevesebben jelentkeznek a felsőoktatásba – állítja a szakértő.

A következmény pedig, hogy “a társadalom adottság- és tehetségpotenciáljával bánunk rosszul, hiszen a felsőoktatásba emiatt nem jelentkező fiatalok között sok, igazán jobb sorsra érdemes, tehetséges ember lesz” – fogalmazott az oktatáskutató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik