Egy ideje a nyár a fesztiválokról szól. De annyira, hogy térdig járunk a fesztiválokban, legyen az gasztrofesztivál az anyám tyúkjával a főszerepben, vagy a Sziget, amit már nem trendi fikázni, de még nem annyira unalmas fikázni, mint a Tankcsapdát.
Az ám, de én nem szeretem a nyarat. A napsütést, a meleget, a vízpartot és úszni a Dunában nagyon szeretem, a hőséget, a hetekig tartó szárazságot, a tömeget, az izzadást és a néplavórrá változó Balatont, az órákon keresztül ordító zenét nagyon nem. Egy fesztiválon pedig ezekből legalább egy dolog biztosan van: tömeg és üvöltő zene. Szóval, nem, köszönöm.
A fesztiválok zöme amúgy is búcsú inkább, kevesebb céllövöldével, mint gyerekkoromban, sokkal több kókusztekerccsel, nagyon sok turullal és kezd az is gyanús lenni, annyi kecske az egész Balkánon sincs, hogy minden szappant a tejükkel készítsenek, de van magyar provánsz is levendulával, úgyhogy nincs itt mit csodálkozni, haladjunk, haladjunk! A kovácsok is, akár eső után a gomba!
Szóval, ha nem muszáj, akkor nem megyek fesztiválra. Kényelmes is lettem, el is puhultam, nem tartom mókásnak a sátrazást és a hajnalig tartó duhajkodást sem.
Persze mindennek a Facebook az oka, meg azok a némberek, akik nem arra használják az áldott közösségi oldalt, amire kell és eszük ágában nincs kiscicás képeket, elkóborolt/menhelyi kutyákat, „thank god it’s Friday” képeket és mély bölcsességeket posztolni, sőt, azt sem tudom róluk, mit ettek, ettek-e egyáltalán az elmúlt hetekben.
Aha, szóval Villány mellett. Az a rész gyönyörű, méláztam el, szeretem Baranyát. Mi is a neve? Színhááááz?! Nem volt megállás, az Ördögkatlan Fesztivál bedarálta az összes hangoztatott elvemet és ki nem mondott, minden alapot nélkülöző véleményem, ha ide nem mehetek, akkor hiába volt idén nyár.
Fotó: Hódos Hajni
Persze, a Petrával együtt! Első fesztivál egy húszhónapos kislánnyal. Ha lúd, legyen kövér. Egyedül, mert valakinek a családban dolgoznia is kell. Senki nem kopogtatta a halántékát a tervem miatt, így elkezdtem szervezni életünk első ottalvós fesztiválját, felhalmozva mindazt a tapasztalatot, amit nemfesztiválozós életem alatt összeszedtem.
Egyetlen tapasztalatom van: Baján, a halászléfőző fesztivál idejére, ami még mindig nem halászléfőző verseny, még a nagyobb egérlyukakat is kiadják, úgyhogy, ha szállást akarok keríteni, akkor csipkedjem magam. A fesztivál honlapja, egy rutinos szállásadó és Fortuna segítségével most itt ülök egy külön bejáratú, szoba-konyhás, hűs házikóban, az autó biztonságban, az udvarban és van kotyogó is!
A pakolásra nem fordítottam különösebb hangsúlyt, egy szabályt tartottam be: a kislányunknak háromszor annyi ruhát, mint először gondoltam, nekem meg ötször kevesebbet. Bakancs is, saru is, nekem legalább két leggings, mert szürke vagy fekete leggings nélkül bármilyen utazáskor, nyaraláskor, kiránduláskor egy nő féltökű óriás. Esőkabát, a kicsinek a kínaiból, állítólag 92-es méret, akárhogy nézem, ha kissé összehúzom magam, én is fel tudom venni, erre akkor kíváncsi leszek.
Megálltam Baján, felvettem az összecsukható gyerekágyat, letettem a kutyát, ettünk egy halat és sétáltunk a Duna-parton. Aztán hétfőn, kora délután elindultunk. Bő óra az út, a szállásunk Nagyharsányban van, ez a fesztivál egyik helyszíne. Villánytól alig 5-6, Pécstől 35 km-re, az ördög szántotta hegy, a Szársomlyó tövében. Palkonya és Kisharsány a további helyszínek, Beremend hétvégén csatlakozik, és állandó programok vannak a Vylyan teraszon is.
A fesztivál ma indul, a hagyományos esti Quimby nyitókoncertről sajnos lemaradunk, mert este tizenegykor kezdődik, de ha az első koncert az életünkben Ferenczi György és a Rackajam, az se rossz, nem?
A kalandokról beszámolunk, kicsit izgulok az időjárás miatt, most éppen lóg az eső lába.
