„Benne van a levegőben”, hogy az új kormányzati negyed területén épül meg az első magasház Budapesten. A most induló pályázat alapján a terület beépítésére vonatkozó rendelkezések néhány hónapon belül módosulhatnak – nyilatkozta többek között lapunknak Görözdi György, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) munkatársa, a kormányzati negyed projektjéért felelős miniszterelnöki megbízott, aki szerint megtörténhet, hogy a beruházás p