Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁÁK) által kezelt autópályákon bekövetkezett halálos balesetek feltűnően nagy számban a leállósávok helytelen használatára vezethetők vissza – írja közleményében az autópálya cég.
A Xerox tudósa által kifejlesztett szín-nyelv segítségével a jövőben szóban instruálhatjuk majd számítógépünket vagy nyomtatónkat a kívánt színek eléréséhez.
Miért van olyan hatalmas előnyünk mentális és nyelvi képességek terén majom rokonainkkal szemben, miközben az ember és a csimpánz génállománya közel 99 százalékban megegyezik? A válaszhoz most valamelyest közelebb kerültünk egy, a Human Mutation szaklapban publikált kínai tanulmánynak köszönhetően.
A kajak-kenusok szövetségi kapitánya hétfőn bejelentette, hogy saját hatáskörben benevezi a hétvégi szegedi Világkupa-verseny 200 méteres távjára az Európa- és világbajnok Kovács–Janics kettőst. Fábiánné Rozsnyói Katalin indulatosan reagált a hírre, és kilátásba helyezte visszavonulását egy évvel Peking előtt – írja a Nemzeti Sport.
Szűk körben ünnepelték a debreceni labdarúgók a sorozatban elért harmadik bajnoki címüket, az igazi bajnokavató ünnepség május 26-án, az utolsó fordulóban esedékes Sopron elleni meccs után lesz.
Az autópályákon bekövetkezett halálos balesetek egy része az úttesten közlekedő gyalogosok jelenléte, illetve a leállósávok helytelen használata miatt következik be.
A Los Angeles melletti Malibuban megkezdődött a doppingvétséggel vádolt, a tavalyi Tour de France országúti kerékpáros körversenyen győztes Floyd Landis meghallgatása az Egyesült Államok Doppingellenes Bizottságánál (USADA).
A kiesés szélére sodródott a ligaelső Buffalo Sabres, miután a főcsoport-döntőben harmadszor is kikapott az Ottawa Senatorstól a tengerentúli profi jégkorong-bajnokság (NHL) rájátszásában.
A Cleveland Cavaliers nagy csatában legyőzte a hazai pályán szereplő New Jersey Nets együttesét, s ezzel már 3-1-re vezet a keleti főcsoportdöntőben. Nyugaton egy újabb kiélezett összecsapáson egyenlített a Phoenix a Spurs otthonában.
Gyűlnek a javaslatok a Dunakanyar-Pilis kistérség 7 csodájára, eddig csaknem 1000 helyi lakos nyilvánított véleményt a témában - közölte az akciót meghirdető Szentendrei Új Kulturális Központ igazgatója.
Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) kedden az újabb orosz teherűrhajó, fedélzetén 2,5 tonnányi víz-, élelmiszer-, oxigén- és üzemanyag-utánpótlással, a tudományos munkához szükséges felszerelésekkel, valamint a háromfős orosz–amerikai legénységnek szánt küldeményekkel.
A REAC legyőzésével újra aranyérmes lett Debrecen, amely első vidéki együttesként triplázott, azaz három egymást követő évben ülhetett fel a trónra a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. Titok nincs, csak pénz, jó keret és futballszerető közeg.
Két fordulóval a labdarúgó Borsodi Liga befejezése előtt a DVSC-TEVA együttese megnyerte a bajnokságot. A debreceniek a 28. fordulóban, hétfőn 4-1-re győztek a vendég REAC ellen, ezzel nyolcpontos, behozhatatlan előnyre tettek szert a második MTK-val szemben.
Az olasz Alessandro Petacchi nyerte a Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát, míg összetettben honfitársától, Danilo Di Lucától Enrico Gasparotto átvette a vezetést.
Gólnélküli döntetlent játszott a csoport esélyesének tartott Németországgal a magyar U19-es labdarúgó-válogatott az Írországban zajló Európa-bajnoki selejtezőtorna nyitónapján.
A fekete zene egyik legjelentősebb zenésze, Marcus Miller május 20-án Budapesten a Petőfi Csarnokban lép fel, 21-én pedig Debrecenben a Kölcsey Központban.
Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalából kiesett Sheffield United több klubbal közösen sportbírósághoz fordul annak érdekében, hogy az átigazolási szabályokat megszegő West Ham Unitedet zárják ki a legmagasabb osztályból.
A fideszes Halász János hétfői interpellációjában arról beszélt, hogy Hiller István oktatási miniszter miatt nem juthattak ki magyar filmesek a cannes-i filmfesztiválra; a tárcavezető szerint viszont az ellenzéki politikus elhallgatta, hogy Tarr Béla filmje indul a fesztiválon.
A világon egyre több a szemét, többek között azért, mert az emberek évről-évre több palackos vizet isznak. A műanyag palackok közül nagyon sokat nem dolgoznak fel újra, miközben a harmadik világban gyakran csak a palackos víz számít tisztának.
Az idei szezonban a kupagyőzelem mellett bajnoki aranyat is kap Supka Attila, aki az első két forduló után állt fel a bajnok Debrecen kispadjáról. A Honvéd trénerét a győztes kupacsatáról, az elvárásokról és a nyári igazolásokról kérdeztük.