Kikapcs

Az olimpiai aranyérmes Fabian Cancellara esélyeshez méltóan győzött a svájci Mendrisióban rendezett országúti kerékpáros világbajnokság egyéni időfutamában.
2009. 09. 24. 20:02
Megkezdődött a Vásárhelyi-terv két újabb árapasztó tározójának péítése. Összesen mintegy 350 millió köbméter – azaz hét Velencei-tónyi – vizet lesznek képesek befogadni, ami a már átadott tározókkal együtt 60-70 cm-es vízszintcsökkentést képes biztosítani a folyó Csongrád-Kisköre közötti szakaszán. Hatásuk azonban még Szegeden is érezhető lesz.
2009. 09. 24. 19:51
A Herendi Porcelánmanufaktúra termékeiből és múzeumának néhány féltett kincséből nyílt kiállítás csütörtökön a moszkvai Kremlben, az elnöki hivatalnak helyt adó 14. számú épületben.
2009. 09. 24. 18:19
Megkezdődött a Vásárhelyi-terv két újabb árapasztó tározójának péítése. Összesen mintegy 350 millió köbméter – azaz hét Velencei-tónyi – vizet lesznek képesek befogadni, ami a már átadott tározókkal együtt 60-70 cm-es vízszintcsökkentést képes biztosítani a folyó Csongrád-Kisköre közötti szakaszán. Hatásuk azonban még Szegeden is érezhető lesz.
2009. 09. 24. 16:30
Javier Mascherano ellen fegyelmi eljárás indul, a Benfica pedig családon belül oldotta meg védőproblémáit. A szerdai nap legfontosabb futballhírei.
2009. 09. 24. 16:14
Bujtor István elhagyhatta a veszprémi kórházat, rehabilitációját Budapesten folytatják - áll abban a közleményben, amelyet a színész családja juttatott el a veszprémi Petőfi Színházhoz.
2009. 09. 24. 14:23
Telt házas előadásokkal zajlott az idei Moziünnep, a tavalyi évhez hasonlóan 400 ezer jegy kelt el. A legtöbben a Becstelen brigantykra voltak kíváncsiak.
2009. 09. 24. 13:59
Love Is The Answer címmel hétfőn kerül a boltokba világszerte Barbra Streisand várva várt új stúdióalbuma, amelyen dzsesszesített klasszikusok és sztenderdek hallhatóak.
2009. 09. 24. 13:34
Teljesen felkészültnek érzi magát, és biztos a győzelmében a címvédő ukrán Vitalij Klicsko, aki magyar idő szerint vasárnap hajnalban csap össze a WBC nehézsúlyú vb-övéért az amerikai Chris Arreolával Los Angelesben.
2009. 09. 24. 12:18
Minden megvolt a sikerhez, mégis kifütyülte a közönség a New York-i Metropolitan Operában a Tosca új rendezését. A Met új Tosca-előadása még hétszer szerepel a műsoron ősszel és részben változó szereposztásban még nyolcszor tavasszal - ha túléli az ellenséges fogadtatást.
2009. 09. 24. 11:55
Nyolc filmstúdió épül Rákospalotán, az első várhatóan már tavasszal megnyitja kapuit. A filmstúdiónegyed nem csak közvetlen formában segít csökkenteni a munkanélküliséget, hanem látványosságként és komoly kulturális programként komoly idegenforgalmi bevételt is hozhat.
2009. 09. 24. 11:09
A Fiorentina, a Debrecen BL-ellenfele otthonában két góllal nyert az eddig százszázalékos Sampdoriával szemben a Serie A ötödik fordulójában. A milánóiak felemásan teljesítettek: a bajnok Inter a Napolit verte, a Milan kikapott Udinében.
2009. 09. 24. 09:04
A Primera División szerdai rangadóján a Real Madrid Ronaldo és Kaká góljával nyert a Villarreal otthonában. Raúl beérte Manolo Sanchis rekordját.
2009. 09. 24. 08:29
Pat Symonds, a Renault korábbi főmérnöke szerint a brazil Nelson Piquet Jr. találta ki a tavalyi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon elkövetett szándékos balesetet, amellyel elősegítette csapattársa, Fernando Alonso győzelmét.
2009. 09. 23. 20:51
Olvasói sztorik