Belföld

Fél év után kiengedték a rács mögül H. Zoltán divattervezőt

Fél év után kiengedték a rács mögül H. Zoltán divattervezőt, akit októberben tartóztattak le egy másik férfival együtt drogkereskedelem gyanúja miatt.

Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró az ügyészi indítvánnyal egyezően megszüntette a gyanúsítottak letartóztatását, és augusztus 20-ig nyomkövetős bűnügyi felügyeletbe helyezte őket.

Mind a két gyanúsított csak külön engedéllyel hagyhatja el az otthonát. Hogy ne tudjanak összebeszélni ezért hetente egyszer, két különböző időpontban hagyhatják el a lakásukat azért, hogy biztosítsák a mindennapi életükhöz szükséges feltételeket

– mondta Szabó.

A divattervezőre és a másik férfire még október 21-én csaptak le a nyomozók. Egyiküknél összesen körülbelül 100 gramm marihuánát és 16 gramm kokaingyanús port, a másik férfinál pedig körülbelül 85 gramm növényi törmeléket, valamint 1 gramm port, az elsődleges adatok szerint kokaint találtak.

A divattervező a drogfogyasztást elismerte, a kábítószerrel való kereskedést azonban tagadta az elfogását követő kihallgatása során. Az ügyész pár nappal ezelőtt indítványozta a gyanúsítottak bűnügyi felügyeletbe helyezését. Az ügyben eljáró nyomozási bíró pedig az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a régi házi őrizetnek megfelelő kényszerintézkedést.

A kábítószer-kereskedelem büntetési tétele ennél a mennyiségnél kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik