A korabeli sajtó beszámolója szerint a szörnyű história azzal kezdődött, hogy az Ásotthalmon, az akkori jugoszláv határ közelében élő Csupity Antalné, született Kérnyő Jusztina, aki alkalmi munkákból, napszámból tartotta fenn magát és nyugdíjas férjét vásárolt egy nagy szalmabálát. Veje, V. András hosszú ideig rájárogatott a bálára. Amikor elfogyott és Csupityné közölte a férfival, hogy nem tud neki több szalmát adni, a férfi kifakadt. Boszorkánynak nevezte anyósát és megfogadta, elüldözi a településről.
Nem sokkal később terjedni kezdett a pletyka a faluban, hogy Csupityné valóban boszorkány. Bármi rossz történt valakivel, az ő rontását sejtették a háttérben.
A helyiek a félelmeikkel nem a hatóságokhoz, hanem Mező András javasemberhez fordultak, aki abból élt, hogy egy ebéd áráért adott nekik tanácsokat. Ő tovább uszította az embereket Csupityné ellen.
Az asszony nem kapott többé munkát, elkerülték az emberek.
Boszorkánynak kiáltottak ki, mit csinálhatok? Ennek jó vége nem lesz, félek. Munkába nem hívnak. A piac kellős közepén rám kiáltanak: Itt megy a boszorkány!
– fakadt ki egy újságírónak.
Az őrület akkor hágott tetőfokára, amikor H. János parasztlegény egy este, mulatozásból hazafelé menet meglátott egy emberi hangon beszélő fehér macskát az úton, és ájultan esett össze. A felheccelt falusiak hamar összekötötték a szálakat: a beszélő macska csakis Csupityné lehetett, aki így állt bosszút a mostohaunokájának udvarló legényen.
Egy éjjel kapákkal, kaszákkal felfegyverkezett emberek jelentek meg Csupityék tanyájánál. Fel akarták gyújtani a nádfedeles házat, a boszorkánynak kikiáltott asszonyt pedig felakasztani és megégetni. Csupityné a férjével és az unokájával egy szál hálóruhában menekült.
A nyakamban a kislánnyal nekivágtam ennek a nagy, vizes rétnek. Sütött a hold, sütött. Elértük a kukoricást. Aztán nekimentem a nagyerdőnek, és mire a határőrlaktanyához értünk, a ruha a térdemről lefogyott
– emlékezett vissza az asszony.
Csupityékat a nagymágocsi szociális otthonban helyezték el, az átokházi rendőrség pedig nyomozni kezdett az ügyben. Néhány nappal a menekülés után Csupity Antal meghalt: nem bírta a szíve a megpróbáltatást.
Felesége áron alul adta el a tanyát és Kazincbarcikára költözött. Híre azonban vele tartott: összesúgtak mögötte az emberek, az utcán utána kiáltották, hogy boszorkány, a boltból kilépve megmotozták, hogy nem varázsolt-e le valamit a polcokról.
A rendőrségi nyomozás eredményeképp Ásotthalmon négy embert ítéltek felfüggesztett börtönbüntetésre. Csupitynét pedig levélben arról tájékoztatták, hogy mivel férje szociális otthonban hunyt el, nem jogosult özvegyi nyugdíjra.
