Élet-Stílus

Alzheimer-kórral diagnosztizálták Danny Glovert

Danny Glover
David Livingston / FilmMagic / Getty Images
Danny Glover
David Livingston / FilmMagic / Getty Images

Danny Glovernél Alzheimer-kórt diagnosztizáltak, ezt maga a színész jelentette be egy tévéműsorban, amit szerda reggel adott le az amerikai NBC csatorna, írja a Page Six.

Bizonyos értelemben együtt tudok ezzel élni, de biztos vagyok benne, hogy a betegség előrehaladtával a dolgok megváltoznak majd

– jelentette ki a Halálos fegyver-filmek 79 éves színésze, aki nem sokkal azután tudta meg, hogy gyógyíthatatlan beteg, hogy 2022-ben tiszteletbeli Oscar-díjjal jutalmazták a munkásságát.

Glover az interjú során dicsérő szavakkal illette családtagjait, akik mindenben támogatják őt.

Alzheimer-kór

A Neurológiai Központ ismertetője szerint az Alzheimer-kór a demenciák egyik fajtája, a leggyakrabban előforduló. Nevét a betegséget felismerő német neurológusról kapta, aki 1906-ban egy akkor szokatlannak tartott mentális betegségben elhunyt asszony agyában mikroszkóppal speciális elváltozásokat talált. Az Alzheimer-kór ugyanis bizonyos fehérjék lerakódásával jár az agyban, aminek következtében az agy zsugorodik, és az agysejtek végül elhalnak.

A színész korábban egy másik egészségügyi problémájáról is nyíltan beszélt, nevezetesen arról, hogy epilepsziás. 15 éves korában volt az első rohama, azt követően két évtizeden át gyógyszeres kezelést kapott. Idővel megtanulta felismerni a roham előjeleit, és tünetei enyhültek. Legutóbb 35 éves korában volt epilepsziarohama.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik