A szemfülesek akár már észre is vehették Budapest Mobi-pontjain, hogy újra elérhetők a Bubi közbringák, csak már nem a BKK közbringarendszerének részeként, hanem a Manfred átmatricázott kerékpárjaiként.
A Bubi március elejétől éppen „tavaszi pihenőjén” van – a BKK és a főváros ígérete szerint – legfeljebb június elejéig. Az eddigi Bubi 2.0-t akkor váltja fel a Bubi 3.0, akkor már részben e-bringákkal is.
A Telex cikke szerint a Manfred mintegy 1400 kerékpárral jelenik meg az utcákon, amelyek között a jelentős többség újramatricázott korábbi Bubi lesz, felvenni és leadni egyelőre a Mobi-pontokon lehet, de tárgyalnak a kerületekkel is további állomások használatáról.
Elektromos bringa is lesz a flottában, ezek egy része a tavaly októberben indult, II. kerületi pilotprogramjukból kerül át, egy részük vadi új lesz.
Mennyi az annyi?
A pedálos bringák 2500, az ebike-okra is érvényes havi bérlet 5000 forintba kerül. Éves bérlet bevezetését is tervezik, amelyé tízhavi bérlet árával lesz egyenlő.
A Bubi 2.0 havibérletének ára 1500 forint volt. Hogy a 3.0 mennyibe kerül, a teljesen új, csaknem kétszeresére növelt bringaparkjával, egyelőre nem tudni.
Bíró Tamás, a Manfredot alapító startup, a Sense/Net egyik vezetője a lapnak arról beszélt, hogy nem versenyezni akarnak a Bubival, hanem megélni mellettük, mivel úgy számolnak, hogy 10–15 ezer közbringára lenne igény Budapesten, de az új Bubi-flotta is csak nagyjából 5 ezres lesz.

