Élet-Stílus

Taylor Swift sminkmentes felvételeken mutatta meg az arcát

Matt Winkelmeyer / Getty Images for The Recording Academy
Matt Winkelmeyer / Getty Images for The Recording Academy

Február 8-án debütált a YouTube-on Taylor Swift Opalite című dalának klipje, amit azóta több mint 13 milliószor néztek meg a videómegosztón. A dal a Billboard Hot 100-as listáján is jól szerepelt, jelenleg is az első helyen áll, amiről az énekesnő nemrég az Instagram-oldalán is megemlékezett.

Nem is tudom összefoglalni az izgalmamat, annyira lenyűgözött a szeretet, amit ezen dal és videó iránt tanúsítottatok. Hogy ez mit jelent… Ez valójában az első alkalom, hogy két Hot 100 #1-es dalom van egy albumról, mióta 2014-ben, közel tizenkét évvel ezelőtt megjelent a 1989 című albumom! Tudom, hogy ez sok szám, de mindez azt jelenti, hogy nagyon hálás vagyok a rajongóknak, akik segítettek ezt megvalósítani azzal, hogy tárt karokkal fogadták ezt a dalt az életükbe. Komolyan, teljesen ki vagyok akadva ettől!

– fogalmazott Swift, aki posztjában több olyan felvételt is megosztott, melyeken a védjegyének számító szemhéjtus és vörös rúzs nélkül, sminkmentes arccal látható.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Taylor Swift (@taylorswift) által megosztott bejegyzés

Valódi sztárparádé lett a klip

Az Opalite klipjét egyébként maga az énekesnő rendezte, aminek kevesebb mint 6 percében több világsztár is feltűnik. Közös szereplésük ötlete azután pattant ki Swift fejéből, hogy együtt vendégeskedett a társasággal Graham Norton műsorában.

Kapcsolódó
Cillian Murphy, Taylor Swift és Domhnall Gleeson

Ajánlott videó

Olvasói sztorik