Az 1892-ben, Oszakában alapított Earth Corporation japán egyik legnagyobb rovarirtógyártója. A cég laboratóriumaiban több mint egymillió csótányt és több mint százmillió legyet és egyéb rovart tartanak, hogy termékeiket folyamatosan tesztelhessék.
– írja a helyi médiára hivatkozva Offbeat Daily.
A legutóbbi szertartáson, december 23-án az Earth Corporation nagyjából száz munkatársa gyűlt össze a Hjógo prefekturában található Myodoji buddhista templomban, az oltár előtt csótányok, szúnyogok és atkák fotóit helyezték el, majd füstölőket gyújtottak és imádkoztak. A nagyjából egyórás szertartás során a szerzetesek szútrákat énekeltek és buddhista tanításokról prédikáltak.
Tomohiro Kobori, a kutatórészleg vezetője azt mondta, a szertartás egy pillanatnyi elmélyedésre ad lehetőséget.
„Értékes alkalom ez arra, hogy visszatekintsünk és kifejezzük hálánkat a rovaroknak” – tette hozzá.
Több alkalmazott is elismerte, hogy elsőre furcsának, sőt, viccesnek tartották a rovarok emlékére tartott szertartás gondolatát, később azonban megváltozott a véleményük. Az egyikük azt mondta, a tesztállatoknak nagy szerepük van olyan termékek kifejlesztésében, melyek embereket védelmeznek az ízeltlábúak által terjesztett betegségektől, a tesztalanyok meggyászolása pedig természetes olyan emberek esetében, akik élőlényekkel dolgoznak.
Az élet legkisebb formája is élet
– mondta a kutató.
