A névnapok ünneplésének története egészen a középkorig és az egyházi szokásokig nyúlik vissza. Ennek megfelelően nemcsak hazánkban létezik ez a szokás, hanem a világ számos más, katolikus és ortodox gyökerekkel rendelkező országában is.
Így az a furcsa helyzet alakult ki az eredetileg szente napnak hívott, majd a nyelvújítás idején átkeresztelt szokás kapcsán, hogy a keresztény eredetű névvel megáldott emberek akár több tucatszor is megünnepelhetnék a névnapjukat egy évben, míg azok, akiket újonnan anyakönyvezhető névvel ajándékoznak meg a szülei, akár az egész életüket kénytelenek lehetnek úgy leélni, hogy (hivatalosan legalábbis) egyszer sem ünnepelhetik meg a saját névnapjukat.
A Máriák és a Józsefek ünnepnapjai ezért már a középkorban is nagyrészt ugyanazok a napok voltak, mint manapság. De mi a helyzet az olyan ókori mítoszokból származó nevekkel, mint a Herkules? És az olyan, kereszténység felvétele előttről származó ősmagyar nevekkel, mint az Emese vagy az Álmos?
Vagy az elmúlt években bejegyzett Don és a Maximilen nevek birtokosaival? A tavalyi kérelmek közül elfogadott két név ünnepnapja automatikusan az eredeti verziójukkal, vagyis a Donálddal és a Maximiliánnal kerül egy napra, vagy nekik is be kell érniük névnap nélkül, mint a frissen hivatalossá váló utónévvel rendelkező honfitársaink többségének?
