Schmuck Andor március végén osztotta meg a nyilvánossággal, hogy életmentő kezelésre szorul, miután Sári Évivel kiestek A Nagy Duettből. A néhai politikus végül elveszítette a küzdelmet a betegségével szemben, hétfőn lapunk is beszámolt arról, hogy az 54 éves médiaszereplőt holtan találták az otthonában. Tűzoltók törték be az ajtót a lakásában. A hatóságokat Schmuck ismerősei értesítettek, miután már egy ideje nem tudták őt elérni.
Az egykor politikustól azóta sorra vesznek búcsút a hazai hírességek, legutóbb Fodor Zsóka is megnyílt azzal kapcsolatban, miért szakadt meg a barátságuk Schmuckkal, akit fiaként szeretett.
Nemrég Schobert Norbi nyilatkozott a Borsnak, aki elmondta: nagyon megrázta barátja halálhíre, akinek bár nem tudja, milyen betegsége volt, szerinte rákkal küzdhetett.
Nekem se mondta meg, mivel nem akart terhelni vele. Viszont szerintem rákja volt, de pontos információt én sem tudok. Azonban az biztos, hogy szombaton még rám írt azzal kapcsolatban, hogy keressek fel egy számára nagyon fontos Írországban élő magyar ápolónőt. Először azt sem tudtam, hogy ki ez a hölgy, viszont Andor azt monda: ez az ápolónő szeretne fogyni és én adjak neki tanácsot ezzel kapcsolatban. Eredetileg csak hétfőn szerettem volna felhívni, de Andor hajthatatlan volt ez ügyben. Így miután beszéltem az említett hölggyel szombaton, ezt írtam Andornak: »Beszéltem vele, de te egyébként hogy vagy, barátom?« Erre azonban ő nem válaszolt
– mondta a lapnak a fitneszguru.
Majd beszéltem ezzel az Írországban élő ápolónővel, aki elmondta, hogy a távolság ellenére sokszor találkozott Andorral és annyira jó kapcsolatba kerültek, hogy Andor megkérte a kezét. És az volt a tervük, hogy összeházasodnak, így mikor beszéltem vele, sírt a telefonban. Illetve elmondta, hogy azért akart lefogyni, mert szép akart lenni az esküvőn. Viszont a vőlegénye betegségéről semmit nem tudott.
Schobert a téma kapcsán hozzátette, eleget fog tenni néhai barátja kérésének, és segíteni fog az ápolónőnek.
Mint mondja, Schmuck Andorral 28 éve ismerték egymást, és bár nem jártak össze sűrűn, nagyon jó viszont ápoltak.
Annyira szoros volt a kapcsolatunk, hogy mikor pár éve kórházba kerültem a súlyos szívműtétem miatt, akkor a családomon kívül három ember jött be meglátogatni engem, és az egyik Schmuck Andor volt. Korábban voltam már vele Tunéziában is, illetve támogatója voltam a Tiszteletet Társaságának, ugyanis szerintem egy remek kezdeményezést hozott létre. Sőt, Andorral minket egyszerre lovaggá is ütöttek, úgyhogy mindketten a Máltai Lovagrend tagjai lettünk
– mesélte Schobert, aki annak idején fogadásból le is fogyasztotta Schmuckot.
Lefogyasztottam róla 70 kilót, ami sajnos azonban visszament rá. Valamint voltunk Rékával az esküvőjén is, ami egy vidámparkban volt, és Andor azt mondta, hogy »A házasélet olyan, mint egy hullámvasút…« Imádtam a humorát és nagyon sok kedves emlék kötött minket össze. Úgyhogy nagyon jóban voltunk, és borzasztóan szíven ütött a halálhíre, illetve biztos, hogy nagyon fog hiányozni nekem is.

