Élet-Stílus

Szentesi Éva kitette utolsó nyilvános bejegyzését a blogjára

Neményi Márton / 24.hu
Neményi Márton / 24.hu

Utolsó nyilvános bejegyzés címen jelent meg bejegyzés Szentesi Éva blogján szombaton. Az elmúlt hónapokban több komoly műtéten átesett író ebben először arról ír, tályog miatt ismét kórházba került, lehet, megműtik, majd rátér arra, milyen hatással vannak rá a rosszindulatú kommentek.

Délután egykor indulok haza a kórházból, ránézek az oldalamra, ahol egy kommentben azt fájlalja valaki, unalmas már neki a sok rákról szóló kontent, és milyen sokat kereshetek vele.

„Tudom, nem szabad reagálnom. Tudom, mit várnak el tőlem, hogyan viselkedjek, ismerem a mondatokat, hogy ne foglalkozz vele, ismert vagy, tűrjed, ezt sok közeli barátom is elmondta már. Ismerem az összes elvárást, és ezzel a segítő szándékú nyomással tovább mélyítik a fájdalmat. Azt sulykolják, akkor vagy nagyszerű, okos, ha nem veszed fel a kesztyűt, ha lesepred magadról, mintha ez semmi volna” – fogalmaz Szentesi, hozzátéve: amikor tavaly újra rákkal diagnosztizálták, megfogadta, hogy nem olvas el semmit, és ehhez tartotta is magát, de szinte lehetetlen kikerülni mindent.

Szentesi ez után röviden összefoglalja eddigi írói pályáját, kórtörténetét, élete elmúlt évtizedét, majd rátér a negatív hozzászólásokra, amiket évek óta kap. Mint írja, nem a kritika fáj neki, hanem az, ha dehumanizálják. „Olyan érzés, mintha elveszítenéd a kapcsolatot önmagaddal. Csontig hatol, sőt, csont belsejébe váj, nem szűnik meg, szégyent érzel, és dühöt, tehetetlenséget, elkeseredettséget, védtelenséget.”

Egy dolgot nem vehettek/nem vehetsz el: hogy sokkal többen szeretnek, mint azt elképzeltétek/elképzelted. Ennek van ereje, ez az oltalmat adó víz a pusztításotokra/pusztításodra, és mától egy időre még bentebb húzom az ajtóm: a klubtagoknak írok, csak itt lesz majd kommentelési lehetőség és párbeszéd, ha ide mégis befurakszik a genny, akkor már jó okom lesz jogi útra vinni

– jelentette be Szentesi, és erre utal bejegyzése címe is: mostantól csak előfizetői számára lesznek elérhetők az oldalán megjelenő írások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik