Élet-Stílus

Judy a válásáról: A lányom nagyon bölcsen állt ehhez a dologhoz, és még ő segített nekünk meghozni ezt a nehéz döntést

TV2
TV2
Molnár Balázzsal 12 évig voltak házasok.

Kis Judit, azaz Judy 2023 áprilisában számolt be arról, hogy elválik férjétől. Akkor úgy fogalmazott: „sem mint nő, sem mint anya, sem mint feleség nem felelt meg” Molnár Balázsnak. Az énekesnő most a hot! magazinnal osztotta meg, hogy tinédzserlányuk, Maja hogyan viselte a válást.

Jó pár évbe tellett az, mire eljutottunk arra a döntésre, hogy elválunk, és sajnos ennek akarva-akaratlanul a gyerek itta meg a levét. Nyilván próbáltuk kivonni őt ebből a folyamatból, de azért elkerülhetetlen volt, hogy egyáltalán ne legyen részese a válásnak. Maja egyébként nagyon bölcsen állt ehhez a dologhoz, és még ő segített nekünk meghozni ezt a nehéz döntést. Mindig azt tartom helyesnek, hogy egy gyereknek tudnia kell erről a dologról, mert így akkor talán kevésbé fog sérülni

idézte a Bors az édesanyát.

Ő azért be volt vonva viszonylag ezekbe a folyamatokba már kisebb korában is. Ezért neki a válás nem volt meglepetésszerű és valamennyire már elfogadta ezt a dolgot, részben úgymond még »várta« is, hogy vége legyen a problémáknak. Szerintem sokkal rosszabb a gyereknek is, ha úgy maradsz együtt valakivel, hogy már nem működnek a dolgok.

A procedúra lezárása után az énekesnő több szakemberhez is elvitte Maját, akiről azt mondták neki, nem sérült a válás miatt.

Maja nagyon hasonlít rám, többen is mondták, hogy leklónoztam a gyerekem. Habitusra is emlékeztet magamra, de ő egyébként egy picivel határozottabb, mint én. Én nem tudok mindig olyan magabiztos lenni, mint a lányom, viszont ha kell, akkor vele tudok szigorú is lenni, de ez nem túl jellemző. Maja nagyon kitartó a tánc mellett, és szinte bármit megtesz, hogy elérje céljait. Ő tényleg nagyon komolyan veszi ezt. Előfordult már olyan – nem egyszer –, hogy a lányom hazajött az iskolából, az iskolatáskát a sarokba dobta és már egyből táncolt is. Hozzáteszem, hogy én is ilyen voltam, csak én a zene és az éneklés irányába köteleződtem el

– mesélte Judy a lányáról, aki tavaly év végén lett 13 éves.

Kapcsolódó
Egy csokor régi és egy friss fotóval köszöntötte fel lányát Judy a 13. születésnapján
Az énekesnő úgy érzi, elröppent ez a 13 év, mióta Maja megszületett.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik