Élet-Stílus

Mihalik Enikő magyar rádióadást fogott Amerikában, nem volt elégedett a zenei kínálattal: „Ti ezt hallgatjátok? És szeretitek?”

Berecz Valter / 24.hu
Berecz Valter / 24.hu
Mint mondta, azt is szívesebben hallgatná, hogy 3 éves gyereke ordít a fülébe egész nap.

„Lehet, hogy velem van a baj, és velem biztos, hogy nagyon nagy bajok vannak” – kezdte korlátozott ideig elérhető Instagram-történetét Mihalik Enikő, aki egy ideje Amerikában él. A folytatásban elmondta, hogy mostanában sokat vezet, és unaloműzésként gondolta, egy alkalmazás segítségével magyar rádióműsort hallgat, mert kíváncsi volt rá, milyen zenék mennek most Magyarországon.

Benyomom a Rádió 1-et, mert ugye »csak igazi mai sláger megy«… Vagy inkább csak igazi mai kínzás megy? Éppen kívánságműsor volt, és még egyszer mondom, lehet, hogy velem van a baj, de hogy ezt így kéritek? És hallgatjátok, és szeretitek? Mert én inkább választanám azt, hogy a hároméves kislányom közelről ordítson a fülembe 24 órán keresztül. Nagyon eurotrash! Biztosan ennek is megvan a szépsége…

Hozzátette még, hogy egyáltalán nem az elektronikus zenével van baja, de mint mondta, azon belül is vannak különbségek.

Nehogy már Magyarország legfelkapottabb zenei rádiócsatornáján ez menjen, és csak ez menjen!

A modell azzal zárta, hogy megkérte követőit, ajánljanak neki jó, minőségi magyar rádióműsort, „valamit, ami nem szar”.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik