Élet-Stílus

Delhusa Gjon a parkolási ügyéről: Elnézést kért tőlem a hatóság, minden jogszerű volt

TV2
TV2
A többször szabálytalan parkoláson ért énekes ellen korábban közokirat-hamisítás gyanúja miatt indult eljárás.

Múlt év végén hívta fel a figyelmet Újbuda alpolgármestere, Kreitler-Sas Máté arra, hogy Delhus Gjon több alkalommal tilosban parkolt. A XI. kerület közterület-felügyelői egy alkalommal intézkedést kezdeményeztek a táncdalénekessel szemben, aki ekkor felmutatta állítólagos rendőrigazolványát.

Az esetet követően Delhusa azzal magyarázta tettét, hogy azért parkolt szabálytalanul, mert „őrület van a városban, telt ház van Budapesten”. Mint akkor elmondta, a helyszínen kifizette a rá kiszabott bírságot, csak azután vette elő az International Police Association (Nemzetközi Rendőr Szövetség) által kiállított tagsági igazolványát, amit azért kapott, mert támogatja a szervezetet.

Az énekes nem sokkal később ismét szabálytalanul parkolt Újbudán, akkor néhány tíz méterrel arrébb, mint ahol legutóbb, és ez az eset is Kreitler-Sas egy bejegyzése alapján derült ki. Ez után azzal védekezett, hogy a jármű céges autó, azt többen használják.

A XI. Kerületi Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás gyanúja miatt indított eljárást az ügyben, amit február 4-én szüntettek meg, miután megállapították, hogy nem történt bűncselekmény.

Delhusa Gjon most a Borsnak nyilatkozott parkolási ügyéről.

Egyedül csak az én butaságom volt, hogy felidegesítve felmutattam azt a pártoló tagsági igazolványt, amit nem kellett volna. Valójában ez a nagy felhajtás az ügy körül »sok hűhó volt a semmiért«. Mindenki követ el butaságot, mindenki parkol szabálytalanul, amikor szorítja az idő. Van olyan, hogy felkényszerül egy járdára, és akkor annak megfelelően számol azzal, hogy jönnek a parkolóőrök, és akkor ott helyben ki kell fizetni a bírságot. Én azt a bírságot ott rögtön kifizettem

– mondta el a zenész, aki ismét elismerte: nem megfelelően reagált a közterületesek intézkedésére.

Szerencsére helyére került a dolog, sőt még ennél is több történt: elnézést kért tőlem a hatóság. És minden jogszerű volt: minden, ami nálam volt, minden, amit megmutattam. Hozzá kell tenni, hogy sok szervezetnek vagyok a pártolója, és fizetem a tagsági díjat is. Én tulajdonképpen teljesen mezei emberként élem az életem

– nyilatkozta Delhusa Gjon, hozzátéve: a művészeket néha pártoló igazolvánnyal tisztelik meg egyes szervezetek, ő korábban például börtönlelkészi igazolványt is kapott, mikor annak idején látogatta Zalatnay Saroltát a börtönben.

Gyakorlatilag ezt az igazolványt, amit ott megmutattam, tiszteletből és bajtársiasságból kaptam. Igazából ezek az iratok mind jó szándékból születnek – és egyébként ott fekszenek a kocsim kesztyűtartójában évtizedek óta –, hogy aztán mi lesz belőle, az már más kérdés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik