Élet-Stílus

Kincsvadászok: Fejes Tamás kishíján elaludt, míg a többiek a tárgyat vizsgálták

Az ő érdeklődését nem különösebben keltette fel a műtárgy.

Pál József a csütörtöki Kincsvadászokban mutatta meg az általa felújított, úgynevezett mesterremeket, azaz egy copf stílusú komódról készített kisméretű mintadarabot.

Amint a műkereskedők elé került a minibútor, ők nagyon alaposan kivizsgálták azt, mivel több kérdésük, kételyük felmerült azzal kapcsolatban. Eleinte Fejes Tamás is csatlakozott hozzájuk, de idővel belátta, hogy nem az ő ízlésvilága a tárgy.

Hát, nekem nem kéne, mert nem tudok belőle pultot csinálni

– jelentette ki Fejes, majd visszaült a székébe, míg társai tovább forgatták a bútort. Olyan sokáig nézegették azt, hogy a zenész ásítozni kezdett, majd hátradőlt foteljében és lehunyt szemmel pihent, míg a többiek dűlőre jutottak.

Nagy fejtörést okozott a láda a kincsvadászoknak, ugyanis nem igazán hitték el a láda korát. Éppen ezért nem is kínáltak azért annyi pénzt, amennyiért tulajdonosa eladta volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik