Tovább folytatódik Delhusa Gjon szabálytalan parkolásának története! – osztotta meg hivatalos közösségi oldalán Kreitler-Sas Máté, Újbuda alpolgármestere az információt. Mint írja, az énekes autójáról vasárnap késő délután készített egy újbudai lakos fotókat, „kb. 50 méterre onnan, ahol a legutóbbi parkolásos balhé történt”.
Ahogy látható, a művész úrnak ismét sikerült tilosban parkolnia. Az elmúlt hét eseményei alapján azt gondoltam, hogy a jövőben szabálykövetőbb lesz, de láthatóan tévedtem. Így nem maradt más választásom, mint ismét közterület-felügyelői eljárást kezdeményezni
– fogalmazott a politikus.
Mint ismeretes, Újbuda alpolgármestere december 9-én tett ki egy Facebook-posztot, amelyben szabálytalan parkolással és pofátlan viselkedéssel vádolta meg Delhusa Gjont. Kreitler-Sas Máté azt is állította, hogy a zenész rendőrigazolványt is lobogtatott. Később a Blikk közzétett egy videót is a történtekről, a felvételek pedig igazolták az alpolgármester állításait.
A rendőrség később a Telexnek az üggyel kapcsolatban azt írta, hogy a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás gyanúja miatt indított eljárást, a szükséges nyomozási cselekmények folyamatban vannak.
Azóta pedig valaki saját parkolóhelyet is felfestett poénból Delhusának oda, ahol korábban szabálytalanul parkolt.