Vannak sztorik, amik annyira erősen indulnak, hogy már csak elrontani lehet őket. Mondok egy példát: Magyarországon, a ruzsai erdő közepén lakik egy holland lány, tetovál és sámándobokat készít. Ellátogattunk hozzá a ruzsai erdő közepére, és megpróbáltuk nem elrontani a sztorit.

Szegedtől nagyjából 40 kilométernyire, erdőkön-mezőkön bolyongva keressük a telket, amin ház és egy jurta is található, és itt az „erdőkön-mezőkön” nem irodalmi szóhasználat: nagyjából egy órán át vergődünk a legváltozatosabb talajú utakon, mire – a harmadik navigációs app kipróbálása után – végre odaérünk Samantha Wulfsen, művésznevén Black Amatista szalonjához.

Ezek után kíváncsi voltam, hogyan találják meg a kuncsaftok, de kiderült, hogy ez rajtunk kívül eddig senkinek nem okozott gondot: mi voltunk az elsők, akik totál rossz irányból érkeztünk.

Samantha ezen a varázslatos helyen él a férjével, Everttel, aki elmesélte nekünk, hogy a legközelebbi szomszéd (vagyis inkább „szomszéd”) négy kilométerre lakik tőlük, tehát a hétköznapokon – hacsak nem mozdulnak ki otthonról – nem túl gyakran találkoznak emberekkel. Állatokkal annál gyakrabban: minden reggel álldogál egy-egy őz vagy vaddisznó a kerítésnél. Mint egy Disney-rajzfilmben.

Hogy láthassuk Amatistát munka közben – és hogy tetoválós fotó is készülhessen –, két évvel ezelőtti pécsi irodalmi kalandomhoz hasonlóan Ruzsán is saját testfelületemet biztosítom a projekthez. A művész megörökíti a karomon egyik gyermekem egyik korábbi bonmot-ját, közben pedig mesél.

Ezt dobta a gép

Samantha és Evert 2020 óta élnek Magyarországon, az azóta eltelt közel négy év alatt egyetlen egyszer sem érezték, hogy rossz döntést hoztak volna, amikor országot váltottak. Azt hihetnénk, hogy egy ismerős vagy barát ajánlása a minimum, ami megalapoz egy ilyen döntést, de Samantháék esetében ez is különlegesen alakult – egy kisfilm csigázta fel őket: „Sok éve már felmerült bennünk, hogy ide költözünk, miután a holland televízióban láttunk egy dokumentumfilmet Magyarországról. De aztán találtunk egy földet Hollandiában, ahol felépítettük a saját házunkat.”

Csakhogy az építkezés során folyton falakba ütköztek: rengeteg előírásnak kellett (volna) megfelelni, hol az volt a baj, hogy nem elég magas az épület, máskor az ablakok száma nem volt elégséges: „hiába dolgoztunk nagyon keményen, amikor elkészült, azt gondoltuk, hogy ez nem az a ház, amit mi szeretnénk. Így aztán újra eszünkbe jutott a korábbi tervünk, eladtunk mindent, és Magyarországra költöztünk.”

Egyetlen kérdőjel maradt bennem – miért pont Ruzsa? A válasz pedig egyszerű: ezt adta a sors. Az internet. Meglátták, belezúgtak „Megtaláltuk ezt a helyet az erdőben, a csendet. Azonnal beleszerettünk. Lehetett volna máshol is Magyarországon. De Ruzsa lett. Pontosan ilyen helyre vágyunk.”