Élet-Stílus

Kaley Cuoco elmondta, eljátszaná-e újra az Agymenők Pennyjét

Monty Brinton / CBS / Getty Images
Monty Brinton / CBS / Getty Images
12 éven át játszotta el a karaktert a CBS szitkomjában.

Októberben a 24.hu-n is beszámoltunk arról, hogy készül az Agymenők harmadik spinoffja. A sorozat jelenleg fejlesztés alatt áll, és egyelőre mindössze annyit tudni róla, hogy az Agymenők társalkotója, Chuck Lorre lesz az executive producere, a szereplőgárdához pedig Brian Posehn, Kevin Sussman és Lauren Lapkus is csatlakoznak – utóbbiak az eredeti szériában Bertet, a nagydarab geológust, Stuartot, a lúzer képregényboltost, illetve utóbbi barátnőjét, Denise-t formálták meg.

Az Agymenők nemrég egy Kaley Cuocóval folytatott beszélgetés során is előkerült: a színésznő a People magazin érdeklődésére mesélt életének 2007 és 2019 közötti időszakáról, mely évek alatt Pennyt játszotta a sorozatban.

12 évig játszottam ezt a szerepet, és ez indította el igazán a karrieremet. Sokat köszönhetek annak a karakternek, annak a sorozatnak, Chuck Lorre-nak. Ez volt életem néhány legjobb éve, és az egyik legszórakoztatóbb, amit valaha is csináltam

– fogalmazott a 38 éves színésznő, aki a portál azon kérdésére is válaszolt, lenne-e kedve újra Penny bőrébe bújni.

Abszolút eljátszanám újra ezt a szerepet. Száz százalék. Imádom, és mindig is imádni fogom.

Kapcsolódó
Készül az újabb Agymenők-spinoff
Most korábbi mellékszereplők kerülnének a középpontba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik