Élet-Stílus

„Félek attól, hogy meghalsz” – mondta párja Hujber Ferencnek, aki túl van két szívleálláson és egy sztrókon

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Szőke Krisztina aggódik, hogy akár tíz éven belül egyedül maradhat.

Mitől fél veled kapcsolatban a párod? – ez a kérdés hívta elő Szőke Krisztina érzéseit, amikről a Nyerő Páros hétfői adásában könnyek között beszélt társainak. Mint elmondta, retteg attól, hogy egészségügyi okok miatt elveszítheti a nála majdnem húsz évvel idősebb párját, Hujber Ferencet.

Ez tulajdonképpen folyamatosan a levegőben lóg. Volt már sztrókja. Tíz éven belül simán egyedül maradhatok, pedig úgy terveztük, hogy együtt éljük le az életünket. Volt már rá példa, hogy úgy hívtam ki a mentőket, hogy már kékült, nem kapott levegőt… Én erre nem akarok gondolni egy percig sem

– ismerte be Szőke, akit a műsorban főként Balogh Edina próbált meg megnyugtatni.

Hujberék a Bestnek beszéltek bővebben kapcsolatukról és félelmeikről. 2017 óta vannak együtt, azóta a mély szereteten és az őszinteségen alapszik a kapcsolatuk. A legfontosabb szabály köztük, hogy történhet bármi, még egy félrelépés is, azt is el kell mondani. „Ismerjük egymás minden rezdülését, lehetetlen is lenne titkolózni, de nem is akarunk” – állítja a színész.

Szőke azért fél attól, hogy elveszíti párját, mert Hujbernek van egy veleszületett szívbetegsége.

Az egyik szívkamrám alulműködik, ez pitvarfibrillációt okozhat, amely egy szabálytalan és gyakran nagyon gyors szívritmus. Olyan, mintha ülve is futnék. De ez még egy enyhe betegség, teljes életet élek vele, de mindennap gyógyszert szedek rá

–  fogalmazott Hujber Ferenc.

A Best hozátette: a pitvarfibrilláció akár vérrögképződéshez is vezethet a szívben, a betegség emellett növeli a sztrók, a szívelégtelenség és egyéb szívvel kapcsolatos szövődmények kockázatát, ezért kell a színésznek gyógyszert szednie. Hujbernek volt már két szívleállása és egy sztrókja.

Félek attól, hogy meghalsz. Félek attól, hogy amikor én 50 leszek, te nem leszel sehol

– mondta a Nyerő Párosban Szőke, akit párja már a kamerák előtt biztosított, hogy ez nem így lesz.

Tettem ellene? Elmentem orvoshoz, szedem a gyógyszert. Mindent megteszek azért, hogy egészséges legyek. Én nem fogok meghalni! Tudod, hogy te vagy az életem. Az első perctől tudtuk, megbeszéltük azt, hogy örökké. Akkor meg nincs semmi gond, szeretlek, és örökké szeretni foglak, nyugodj meg. Hidd el, vigyázni fogok magamra!

A színész a magazinnak elmondta ezzel kapcsolatban, hogy nem iszik alkoholt, letette a cigarettát és a füvet is. „Nem járok bulizni, napközben próbálok, este egy saját projekten dolgozom, ezeken kívül mindig otthon vagyok. Az étkezésre is figyelek, évek óta szakaszos böjtöt tartok, 18–20 órában nem eszem, aztán egy 4–6 órás ablakban igen. Három gyermekem van, csodálatos párom, kapcsolatom, újra játszom, van tehát okom odafigyelni magamra. És ha odafigyelek, szedem a gyógyszert, akkor ezzel a szívbetegséggel bármeddig el lehet élni.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik